Mindig az emberi sorsok érdekelték

Ötéves korában szavalta el az első verseket egy hanglemezre Cserfalvi József.

A szolnoki Cserfalvi József útja az iparból egyenesen vezetett az életét betöltő kultúra szolgálatához. Ma, nyugalmazott művelődési igazgatóként is ismert és rendszeres közreműködője Szolnok közéletének.

– A műszaki pálya és a kultúra óhatatlanul valami kettősséget sugall a kívülálló számára…

– Természettudományos, nem műszaki! Én eredetileg geológus technikus voltam, ami a gépésszel szemben inkább a természetrajzhoz tartozik. A geológiai technikum meghatározó volt az életemben, mert más középiskolához nem lett volna türelmem. Itt megismertük, jártuk az országot. Tanáraink is nemcsak pedagógusok, hanem mérnökök is voltak, akik az órák nagy részében az életre és hazaszeretetre neveltek bennünket. Ez egy nagyon emberközeli iskola volt. Első munkahelyem a Kőolajkutató nagyon jó folytatás volt. Budapesten nem ismerhettem volna meg olyan embereket, mint a fúrómunkások. Ők különleges, nagyon nehéz körülmények között megedződött kemény, de mégis tiszta, jószívű, naiv emberek voltak. Még akkor is lehetett tőlük tanulni, ha olyanokról vitatkoztak, hogy a Föld lapos-e, vagy olyan intim történetekről beszéltek, amiket most nem részleteznék.

Ennek elfogadásához tényleg nyitottság kellett…

– Igen, és köztük megtanultam, hogy ha kudarc vagy csalódás ér, nem az a megoldás, ha bezárkózom. Eleve nyitottnak kell lennünk, mert különben sikertelenségre vagyunk ítélve. Nem szabad elveszteni a hitünket az emberekben.

– Mond valamit önnek a Kőtövis együttes neve?
– Ez egy szép időszak volt, és szintén viszontagságos. Ki gondolta volna, hogy Moldova György darabjának bemutatása miatt engem reakciósnak nyilvánítanak, és végül „KISZ-fegyelmivel” leváltanak a Kőtövis vezetéséről. Itt tagként kezdtem, bár nem ez volt az előadói pályafutásom kezdete. Az első hangfelvételemet ötéves koromban készíttette a hanglemezre a nagymamám. Budapesten volt egy hangstúdió, ahol a János vitézből mondtam részleteket. Meg egy olyan irredenta verset mondtam, ami ma is megvan: „háromszínű magyar zászló, jaj de szép, talán bizony kisangyalok festették” Ha meghatározónak mondtam a geológiai technikumot, még inkább igaz ez arra, hogy a nagyszüleim olyan nagy szeretettel, neveltek fel, amit keveseknek adatik meg. Szerencsés volt az indulásom.

– Hogyan került az iparból a kulturális életbe?
– A kőolajnál nem méltányolták a főnökeim, hogy a munka mellett – amiből meg kellett élni –, a legfontosabb időtöltésem a versmondás, az irodalmi színpad, az éneklés volt. Ez kísért a pályámon, többek között Lukácsi Huba híres Folk song együttesében énekeltem. Jó helyekre keveredtem.
– Azt mondják, hogy ön nem kilencvenben lett ellenzéki…
– Utólag úgy tűnik, de én erről nem tudtam. Csak elmondtam azokat a verseket, melyeket nálam élesebben látó költők leírtak, s ezekkel mindig valami baj volt. Sosem tetszettek a pártbizottságnak, pedig bennem semmi forradalmi szándék nem rejtezett, azt próbáltam tolmácsolni, amit ők leírtak. Én nem voltam lázadó, annak nyilvánítottak.

– Valami mércéje csak volt a válogatásnak?
– Nem tudtam elviselni a hazugságot és a színlelést. Jó pár évet az elmúlt rendszerben is töltöttem kultúrház-igazgatóként, s ünnepeken képtelen voltam felolvasni a központilag küldött szöveget. Mindig más oldalról próbáltam megközelíteni a témát, zavartak a sablonok. Úgy voltam vele, azokat hallgassák meg másutt. A saját gondolataimat mondtam el 1848-ról és a Nagy Októberi Szocialista Forradalomról. Mert az utóbbiban is voltak emberek, sorsokkal, s ezek a sorsok érdekeltek engem.

Ismernek s ez kötelezettség, ami önkontrollra készteti az embert – mondja Cserfalvi József. Ismernek s ez kötelezettség, ami önkontrollra készteti az embert – mondja Cserfalvi József

– Hogy maradhatott meg így a vezetői székében?
– Ez már a honvédség volt, sajátos közeg, ahol ugyan a katonák nem mernek ellentmondani a főnöküknek, de én polgári alkalmazott voltam kicsit nagyobb mozgástérrel. A katonák azt a következtetést vonták le velem kapcsolatban, hogy valaki áll a hátam mögött. Az, hogy én szimplán hülye vagyok, aki nem érzi át a következményeket, eszükbe sem jutott. Emellett nem is pályáztak a helyemre, mert nem nyolc órát dolgoztam; ez volt az életem.

– Hogy viselte ezt a családja?
– Nélkülük, főleg a feleségem türelme nélkül ez nem ment volna.
– Ha most megvonná eddigi élete mérlegét mit tartana benne fontosnak?
– Szerencsére időben felismertem, hogy nem motivál a pénz, így én sosem mérlegeltem, hogy valamiből van-e hasznom. Olyan helyzetbe se kerültem, hogy a létfenntartásom kerüljön veszélybe. Emellett ismernek, ez kötelezettség, ami önkontrollra készteti az embert. Hagytam, hogy a Jóisten irányítsa a sorsomat. Nem vagyok fatalista, de mindig követtem azt a hallhatatlan utasítást, amit kaptam, így boldog embernek érzem magam.

Névjegy
Név: Cserfalvi József
Született: Budapest, 1949.
Végzettsége: Geológus technikus, népművelő-könyvtáros.
Munkahelyei: Kőolajkutató Vállalat – technikus, Vízügyi Igazgatóság, népművelő, végül a helyőrségi klub igazgatója. Jelenleg nyugdíjas.
Társadalmi feladatai: Többek között a Jászkun Munkástanácsok megyei elnöke, a Keresztény Kulturális Egylet elnöke.
Családi állapota: Nős, felesége nyugdíjas egészségügyi dolgozó, két fia, három unokája van.
Kedvtelései: Sportlövészet, asztalitenisz és röplabda, színház, versmondás, gyakran zsűritag is.
Elismerései: Többek között fiatalon megkapta a Szocialista Kultúráért kitüntetést, különböző honvédségi elismerések. Nyugalomba vonulásakor megkapta az I. osztályú Honvédelemért kitüntetést. A Vitézi Rend Nemzetvédelmi Keresztjének bronz fokozata.

Forrás: Szoljon.hu

Szathmáry István