Az Egyenes Beszéd vendége Kucsera Miklós, a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetségének főtitkára
Bérrendezést ígér a kormány a belügyi ágazat dolgozóinak. Pósfai Gábor szerint már el is készült a minisztérium javaslata. Változtatnának az illetményalapon, növelnék a pótlékokat és ösztönöznék az országon belüli mobilitást.
BÉT ülés
A Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) mai ülésén a tárca vezetői egyértelművé tették, hogy béremelés – a költségvetési helyzet okán – 2026-ban már nem realizálható, de 2027-ben számíthat az állomány a bérek rendezésére, emelésére.
Fontos felhívás a gyermeküket egyedül nevelő VPDSZ-tagoknak – jelentkezési határidő: szeptember 16.
Egy érdekképviselet feladata számomra nem ér véget a munkahelyi és munkajogi kérdések képviseleténél. Fontosnak tartom azt is, hogy felismerjük azokat az élethelyzeteket, amelyekben Tagjainknak különösen sokat jelenthet egy-egy plusz lehetőség vagy segítség.
24.hu: Megkongatta a vészharangot a reptéri szakszervezet, a Budapest Airport szerint azonban nincs biztonsági kockázat
A reptéri szakszervezet szerint annyira túlterheltek a biztonsági szolgálat dolgozói, hogy az már biztonsági kockázatot jelenthet, és hasonló véleményt fogalmazott meg lapunknak egy securitys dolgozó is.
Kiszámítható és méltányos rendvédelmi életpályáért – folytatódott a szakmai egyeztetés
Folytatódott a BÉT Munkavállalói Oldalának szakmai egyeztetése a rendvédelmi életpálya, az illetményrendszer és a szolgálati nyugdíj hosszú távú rendezéséről.
Az egyedi normaképzéssel a társaság úgy alakítja az autóbuszok elszámolt normáit, ahogy akarja
Most szembesültünk azzal, hogy kevesebb az üzemanyag pénzt kaptak autóbuszvezető kollégáink. Utólag kiderült, hogy a Credo Econell Next normája, ami még korábban 30 liter volt, áprilisban a munkáltató az egyedi normaképzés keretén belül, 28.5 literre csökkentette.
Nem mondanak le az érdekérvényesítés jogáról – sztrájkbizottság alakult a ContiTechnél
Sztrájkbizottság alakult és elkezdték a munkabeszüntetés előkészítését a ContiTech Rubber Industrial Kft. szegedi gyárában, ahol a dolgozók magasabb fizetésért harcolnak. Adózott eredményét a vállalat tavaly 24,5 milliárd forintra növelte, ami 37 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
Sztrájkbizottság alakult a szegedi gumigyárban – A JMBSZ szolidaritást vállal!
BRÉKING! RENDKÍVÜLI SZAKSZERVEZETI HÍR – Sztrájkbizottság alakult [...]
A magyar dolgozók fizetik meg a német óriáscég versenyképességének árát, de még így sem biztos az állásuk
Rugalmasságot vár a győri dolgozóktól az Audi és anyacége, a Volkswagen-csoport, de mit jelent ez a valóságban? Valóban felülírja-e – ahogyan a cég vezetői állítják – a munkahelyek féltése a béremelés iránti jogos igényt? Hogyan fogadták a dolgozók a győri Audi bizonytalan jövőjéről érkező híreket? Minderről gyárban nemrég alakult szakszervezet elnöke beszélt a Mércének.
A járművezetők többletfeladatainak rendezését sürgeti a JMBSZ – nyílt levél Vitézy Dávidhoz
A Járművezetők, Műszakosok, Besegítők Szakszervezete (továbbiakban: JMBSZ) nevében és tagságának képviseletében tisztelettel fordulok Önhöz.
FRSZ: Főtitkári interjú az érdekegyeztetés területén várható változásokról
A Független Rendőr Szakszervezet főtitkára, Pongó Géza, a Klubrádió Szolidaritás című műsorában nyilatkozott a rendvédelmi érdekegyeztetés területén várható változásokról, a rendőrség személyi állományának legégetőbb problémáiról.
79,9%-on állnak a pedagógus átlagkeresetek
A KSH május 20-án hozta publikálta a 2026. I. negyedévi gazdasági adatokat. Ennek alapján látható, hogy pedagógusok átlagkeresete, ha csak egy hajszállal is, de továbbra is elmarad a diplomás átlagkeresetek 80%-ától, bár az előző kormány vállalása értelmében azt már 2025. január elsejétől el kellett volna érnie.