Nyugat-Dunántúli Jogpontok2023-06-27T13:01:03+02:00

LEZÁRZLT A NYUGAT-DUNÁNTÚLI JOGPONTOK PROJEKT

2022. január 31-én zárult az európai uniós támogatásból megvalósuló, ingyenes jogi segítségnyújtást biztosító Nyugat-Dunántúli JOGpontok projekt. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program „A jogszerű foglalkoztatást célzó szolgáltatásnyújtás támogatása” keretében a regionális és összehangolt projekt teljesítette kitűzött mérföldköveit a Nyugat-Dunántúli régióban 399,92 millió forint vissza nem térítendő támogatásból.

A GINOP-5.3.3-18 konstrukcióban megvalósított projektek során gyakorlott jogászok közreműködésével több formában, akár személyesen, vagy elektronikus és telefonos platformokon volt igénybe vehető az ingyenes jogi szolgáltatás a konvergencia régiókban.

A JOGpontok projekteket létrehozó országos munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek – ÁFEOSZ-COOP Szövetség, IPOSZ, OKISZ, KISOSZ, Munkástanácsok Országos Szövetsége, ÉSZT, LIGA Szakszervezetek – ebben a konstrukcióban 2019. május 2-ától működtették a projekteket. A projektek jogsegély-szolgáltatása olyan regionális és országosan összehangolt jogi segítséget nyújtó szolgálatot biztosított, melyet mindenki ingyenesen és anonim módon vehetett igénybe a munka világában, azaz a munkajog, társadalombiztosítási jog, cégjog és adójog területén. A projektek másik pillére a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat (MTVSZ).

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult JOGpontok projektek célja, hogy számos felületen: személyesen a JOGpontok irodákban, telefonon, online/chaten, e-mailen vagy akár JogÁsz Nap rendezvényeken is jogi segítséget nyújtson az érdeklődőknek, az MTVSZ révén pedig hozzájáruljon a kollektív munkaügyi kapcsolatok működéséhez.

2022. január 31-éig a Nyugat-Dunántúli régióban több mint 21.500 ügyfél 24.000 ügyben kereste fel a szolgáltatást, országos szinten közel 156.000 kérdés érkezett a JOGpontok projektekhez. A Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat keretében a most zárult projektszakaszban összesen 115 eljárás valósult meg a konvergencia régiókban.

Nyugat-Dunántúli JOGpontok kiadványai

2022.01.20
 

 

A GINOP-5.3.3-18-2018-00006 azonosító számú, Nyugat-Dunántúli JOGpontok projekt keretében az alábbi két kiadvány készült el:

Lux Judit – Munkaügyi viták fejlődéstörténete

dr. Békési Gábor – A járványhelyzet munkajogi és társadalombiztosítási jogi kérdései – különös tekintettel a hatósági karanténra

 

2019.05.02-tól útjára indul a JOGpontok projektek, a teljesen ingyenes és anonim jogi segítségnyújtás. A projekt a GINOP-5.3.3-15-ös konstrukció folytatásaként két pilléren valósul meg, különböző platformokon biztosít minden állampolgár számára ingyenes jogsegélyt – a szolgáltatások várhatóan október 1-jén indulnak –, valamint az előző konstrukció során kidolgozott MTVSZ is folytatja működését 2019. július 1-jétől.

A kedvezményezettek neve: Munkástanácsok Országos Szövetsége, ÁFEOSZ-COOP Szövetség és Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája Konzorciuma

Nyugat-Dunántúli JOGpontok

A szerződött támogatás összege: 399 915 229 Ft

A támogatás mértéke: 100%

A projekt tartalmának bemutatása: A projekt célkitűzése a jogszerű foglalkoztatás támogatása, hogy a munkaerőpiaci szereplők hiteles és naprakész információkkal rendelkezzenek munkajogi és foglalkoztatási kérdésekben, illetve, hogy az ezt biztosító szolgáltatások széles körben elérhetőek legyenek. A célok elérése érdekében a projekt két pillérre épül. Az egyik az ingyenes jogsegély-szolgáltatások struktúrája: egy országosan összehangolt hálózat, amely személyes tanácsadással a JOGpont irodákban, elektronikus és telefonos platformok elérésével, kitelepült rendezvények megszervezésével kínál az ügyfelek számára jogi segítséget, segítve a jogszerű foglalkoztatás fejlődését, valamint a munkavállalók és munkáltatók tájékozottságának növelését. A jogszerű foglalkoztatás elterjesztéséhez a fentieken kívül a kollektív szintű munkaügyi viták rendezésében fontos szerepet ellátó, független egyeztető bizottságnak, a közvetítés erősítésének is szerepet kell kapnia. Ezen cél elérése érdekében a másik alappillér a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat, amely hivatott a munkáltatók, érdekképviseletek és az üzemi tanács közötti kollektív munkaügyi érdekviták feloldását segíteni, tanácsadással, egyeztetéssel, közvetítéssel, békéltetéssel, döntőbíráskodással. A JOGpontok projekt alapvető célja a pillérek működésének biztosítása, a szolgáltatások minőségének fejlesztése, köztudatba való beágyazódásuk növelése.

•tervezett befejezési dátuma (ha megvalósult, akkor a tényleges befejezés): 2019.05.02. – 2021.12.31.

• projekt azonosító száma: GINOP-5.3.3-18-2018-00006

www.jogpontok.hu

www.munkaugyivitarendezes.hu

Jogpontok iratintatár

A honlapunkon adójog, cégjog, munkajog, társadalombiztosítás jogterületekhez kapcsolódóan iratminták elérhetők. Ilyenek például: Adóelőleg nyilatkozat tájékoztató családi kedvezmény, Munkaszerződés módosítás minta a kötelező esetekben, Gyermek után járó ellátások és azok igénylése összefoglaló tájékoztató. Az iratmintatár az alábbi oldalon érhető el: https://www.jogpontok.hu/Iratmintatar Kép forrása: freepik

Közel a segítség

A JOGpontok szakértői ingyenes tanácsadással segítenek eligazodni a munka világának jogi útvesztőiben. A Munkástanácsok Országos Szövetségének jóvoltából az eddigi tapasztalatokról és a JOGpontok által kínált lehetőségekről Dr. Peti Éva, ügyvéd számolt be.

Hétvégén jogi segítségre van szükséged?

Erre megoldást nyújt INGYENES TELEFONOS jogsegély-szolgáltatásunk, melyet szombaton és vasárnap 09:30-tól 19:30-ig igénybe tudsz venni a belföldről hívható 06-80-77-88-00-ás telefonszámon.

Iratminták a JOGponokban

A honlapon elérhető IRATMINTÁK segítséget nyújtanak a foglalkoztatással kapcsolatos dokumentumok elkészítésében (pl. munkaszerződés módosítás, munka-és pihenőidő, munkaviszony megszűnése........).

Már százezren igényelték az ingyenes munkajogi tanácsadást

Tavaly január óta mintegy 100 ezren éltek az ingyenes JOG pont adta munkaügyi tanácsadás lehetőségével, ami érdemben segíti a jogszerű foglalkoztatást Magyarországon – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára közölte,

Koronavírussal kapcsolatos munkajogi tájékoztató

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-CoV-2 koronavírus világjárvány (a továbbiakban: koronavírus világjárvány) következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területén továbbra is veszélyhelyzet van érvényben.

TÖBBEN FORDULNAK SEGÍTSÉGÉRT A JOGPONT HÁLÓZAT IRODÁIHOZ A JÁRVÁNY KIROBBANÁSA ÓTA

Az Európai Unió által támogatott jogsegély-hálózat évek óta működik. Munkaviszony megszűnése, munkakör-módosítás, szerződéstől eltérő foglalkoztatás - jellemzően ilyen ügyekben keresik fel őket mostanában a munkavállalók. Szombathelyen három helyszínen várják az ügyfeleket ingyenes jogi tanácsadással. Békés megoldásra, peren kívüli egyezségre törekednek elsősorban.

Karácsonykor is JOGpontok

Az ünnepek közeledtével, ha nem is tudjuk minden kívánságodat teljesíteni, de ingyenes jogi tanácsadást tudunk biztosítani. A szolgáltatás igénybevételének módjáról a https://www.jogpontok.hu/ oldalon tájékozódhatsz.

Vissza az elejére!