Jelentős minimálbér- és garantált bérminimum-emelés jön
Jelentős minimálbér, és garantált bérminimum-növekedés jöhet a jövő év elején. Az emelkedés mértéke azonban nagyban függ a munkaadók és munkavállalók között folyó tárgyalásoktól. A HírTV stúdiójában Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke.
Magyar Nemzeti Bank: Inflációs gyorselemzés
A jegybanktörvény (a Magyar Nemzeti Bankról szóló, 2013. évi CXXXIX. tv.) 3.§ (1) az árstabilitás elérését és fenntartását jelöli meg a Magyar Nemzeti Bank elsődleges céljaként.
A LIGA és a Munkástanácsok álláspontja a minimálbér-tárgyalásokkal összefüggésben
A két szakszervezeti szövetség azt szorgalmazza, hogy a kötelező legkisebb munkabér 266 ezer forintra (15%-os emelés), míg a garantált bérminimum 326 ezerre (10%-os emelés) emelkedjen december elsejétől.
Így kaphatnának magasabb fizetést, akik eddig elestek a garantált bérminimumtól
A héten már a kormánypárti médiában is megjelent, hogy az egyes években hatályos minimálbérek meghatározásában szerepet játszó Versenyszféra és a Kormány Állandó Egyeztetési Fórumán (VKF) lassan kikristályosodik a hosszú ideje formálódó megállapodás.
Palkovics Imrét a Klubrádióban kérdezték a minimálbér tárgyalások állásáról és a 100 000 forintos extra juttatásról
Az inflációs veszteséget az idén pótlólagos béremeléssel megoldani nem lehetséges, ezért 100 ezer forintos egyszeri nettó kifizetést javasol a munkavállalói és munkaadói oldal bármelyik kereseti sávba tartozó munkavállaló számára.
Tényleg megszűnne a garantált bérminimum? – Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok ügyvezető alelnöke volt a Hír TV napi aktuális című műsor vendége
Szabó Imre Szilárd elmondta a zajló minimálbér-tárgyalásokkal kapcsolatban, hogy az idei év adatai alapján semmilyen bérkövetelést nem lehet túlzónak vagy demagógnak minősíteni 2024. vonatkozásában, ugyanakkor egy komplex „stratégiai csomagról” lenne érdemes tárgyalni a szociális partnereknek és a kormánynak.
Befagytak a tárgyalások, nem született megegyezés az évközi minimálbér-emelésről
Az ATV Start vendégei Perlusz László főtitkár, VOSZ és Palkovics Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége. A műsor ITT nézhető meg.
Egyre távolabb az évközi minimálbér-emelés, csak augusztus végén ülnek le a szakszervezetek és a munkaadók
Habár korábban júliusban tervezték összehívni a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumát, augusztus vége előtt erre biztosan nem kerül sor, amivel az esélye is jelentősen csökkent egy évközi minimálbér-emelésnek – tudta meg a Világgazdaság.
A 2023. évközi minimálbér emelés indokoltságáról
A 2022. december 21-én aláírt minimálbér Megállapodásban „Felek ajánlásként fogalmazzák meg, hogy a verseny szférában a lehetőségek figyelembevételével 2023. évben őrizzék meg a bérek reál értékét.
Közel a megállapodás a jövő évi a minimálbérről
Jövőre 16 százalékkal nőhet a minimálbér, és 14 százalékkal a garantált bérminimum, a megállapodás nagyon közel van - mondták el a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának képviselői keddi egyeztetésüket követően az MTI-nek.
Javaslat a minimálbér emelés számszerű mértékére vonatkozó (tárgyalási alapot képező) szakszervezeti előterjesztésre
A szakszervezetek számára kiemelte cél a minimálbéren és a minimálbér környezetében fizetett, megélhetési szempontból sérülékeny- dolgozói csoport leszakadásának megakadályozása az átlagos és az ennél magasabb jövedelemmel rendelkezőktől.
Fél évre szóló minimálbér-megállapodás lehetőségét vetette fel Parragh László
„Lehetséges, hogy azon kell majd elgondolkodni, hogy csak fél évre szóló minimálbér-megállapodás jöjjön létre” – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Munkástanácsok Országos Szövetsége által szervezett Minimálbér Konferencián.
A héten elkezdődtek a minimálbér-tárgyalások
Legalább 20 ezer forinttal emelné a minimálbért jövőre a Munkástanácsok Országos Szövetsége. Vendégünk volt Palkovics Imre elnök, aki szerint legfontosabb cél, hogy a legkisebb bérek értékállók maradjanak.
Palkovics Imre: Fontos keretet ad a bértárgyalásoknak az uniós minimálbéres javaslat
Inflációkövető béremelést szeretnének a szakszervezetek a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke, Palkovics Imre szerint. Mint azt az Infostart is megírta, kedden megkezdődnek az egyeztetések a 2023-ban várható minimálbérről és a béremelés mértékéről.
A megszokott ősz helyett már a héten indulnak a minimálbér-tárgyalások
Minden eddiginél korábban, már kedden napirendre kerül a jövő évi minimálbér a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány egyeztetésén – tudta meg a VG. A korai tárgyalási forduló célja, hogy megalapozza az év vége felé esedékes bértárgyalásokat.