2016. 6. 7. 11:04|Gazdaság » Adózás

A marhahúsos szendvicset kedvelő, sokat utazó dohányzó dízelautó-tulajdonosok lesznek a jövő évi adóváltozások vesztesei, feltéve, ha nem épp két gyerekük van, mert akkor valamivel jobban járnak.

Mik ezek?
.

Az országgyűlés elfogadta a jövő évi adóváltozásokat, amelyek az utolsó pillanatban alakultak át markánsan: a cafeteriaváltozások nyomán minden munkavállalónak új rendszert kell megtanulnia. Az adócsökkentések mellett lesznek bőven adóemelések és szigorítások is – összefoglaljuk a legfontosabb változásokat.

A béren kívüli juttatásokban a készpénzé lesz a fő szerep, a munkáltatók a bér közel 100 százalékos terhe helyett nettó havi 8333 forintot 35 százalékos adó megfizetése mellett adhatnak majd, miközben emellett a SZÉP kártya él majd tovább hasonlóan kedvezményes juttatásként. A teljes kedvezményes cafeteria keret a közalkalmazottaknál 200 ezer, mindenütt másutt 450 ezer forint lesz, de e felett is lehet majd adni juttatásokat, sőt az eddig megszokott utalványok, bérlet-kifizetések is élhetnek tovább, csak az adójuk lesz nagyobb: 50 százalék. A jövőben emiatt nagyobb szerepe lehet viszont az ingyenes juttatásoknak, amelyek köre ráadásul bővül is: a lakáshitelek kifizetésén túl, a munkáltató a lakbért, az utazást és az orvosi vizsgálatokat is támogathatja (illetve kifizetheti) 2017-től. Igaz: azt még nem tudni, melyeket – ezt ugyanis az erőforrásminiszter határozza majd meg (a nemzetgazdaságival egyeztetve) egy külön rendeletben.

A személyi jövedelemadózásban ezen kívül majdnem szinte minden változatlan, a kétgyermekesek kedvezménye a korábban meghatározott rend szerint jövőre is emelkedik (kétezer forinttal gyermekenként), és az adminisztrációt valóban könnyítő változásokon túl csak az őstermelőknek kell új feltétel-rendszerrel megismerkedniük.

Nagy változást még a fogyasztást terhelő elvonásoknál lehet várni. Miközben a beharangozott áfa csökkentések nem lesznek annyira széles körűek, mint várnánk, a jelentőségüket tovább mérsékli, hogy másutt emelkednek a fogyasztást terhelő adók. A baromfihús és a tojás áfájának mérséklése jelenti a legszélesebb körű változást: itt a legtöbb termék adója valóban csökken 27 százalékról 5 százalékra jövőre. De lesznek kivételek is: a libamáj és a libazsír például marad a nagyobb teher alatt, ellentétben a fürjtojással, amelynek adója viszont 5 százalékra csökken. Ezen kívül csak a friss tej adója lesz alacsonyabb jövőre, a dobozos termékek ára így változatlan marad. Jó hír, hogy az internet áfája a mobiloknál is csökken 18 százalékra, ám rossz, hogy még ezt Brüsszelnek is jóvá kell majd hagynia (vagyis elképzelhető, hogy nem lesz az egészből semmi).

Ugyanakkor az éttermi szolgáltatások áfájának csökkentésével is baj lehet: jövőre itt biztos a 18 százalékos áfa, ám 2018-tól a kormányzat egy 9 százalékos terhet vezetne be. Mindezt kerülő-úton: egyrészt az áfakulcsot a szokásos rend szerint 5 százalékra csökkentenék, másrészt azonban 4 százalékos különadót vetnének ki ugyanarra a szolgáltatásra. Itt is kérdés azonban, hogy ezt engedi-e Brüsszel: az előírások szerint ugyanis tilos áfa-szerű elvonásokat kivetni.

Fontosabb adóváltozások
Magánszemélyek

● Átalakul a cafeteria: havi 8 333 forint készpénz vehető fel kedvezményes adóval, ezen felül a közszférában ugyanennyi jár SZÉP Kártyára (összesen 16 666), míg másutt a cafeteria maximuma havi 37 500 forint. A többi kedvezményes juttatás (BKV-bérlet, étkezési utalvány, iskolakezdési támogatás) adója 50 százalékra nő az eddigi 34,5 százalékról.

● Bővül az adómentes vagy nagyon kedvezményes cafeteria:
 Jön a lakbértámogatás (40 ezer Ft/fő/hó)
 A munkába járást kilométerenként 9 helyett 15 forinttal lehet támogatni
 Bizonyos egészségügyi ellátások adómentesen lesznek biztosíthatók (rendeletben határozzák meg, melyek)

● A sportnap nem sportrendezvény (nem jár adókedvezmény a belépőre).

● Az önkormányzati, alapítványi és egyházi rendezvényeken az étel és az ital, valamint a résztvevőknek adott ajándék is adómentes

● Kiküldetésnek minősül a hivatali út is (nem csak a szerződésben rögzített, máshol végzett munkavégzés).

● Őstermelő: csak belföldi, de vállalkozó lehet (más tevékenységgel), az igazolványát az Agrárkamara adja ki, róla nyilvántartást vezet, és a neten, valamint mobilalkalmazáson át elérhető lesz, hogy mit termel, illetve mi az, amit elad.

● Egyértelműbb, hogy egyetemista után is igénybe vehető a családi kedvezmény (akkor is, ha családi pótlék már nem jár utána).

● Adminisztrációkönnyítés a gyermeket váróknak: nem kell külön nyilatkozni a kedvezmény érvényesítéséről a magzatnál, a gyermek születése után és a családi pótlék igénylésekor.

● Adminisztrációkönnyítés a családi adókedvezménynél: nem kell érvényesíteni a nyilatkozatot a házastárs munkáltatójánál.

● Az adóhatóságnak jelenteni fogják a tőzsdei ügyletek nyereségét is, így a NAV képes lesz ezt is beírni az általa készített bevallásba.

● Nem lesz adóköteles bevétel a tulajdonosoknál (csak adatszolgáltatási kötelezettséggel jár), ha a cég nyereségét a társaság alaptőke-emelésére fordítják.

● Az állami projektértékelők (az országgyűlési képviselőkhöz és a nemzetiségi szószolókhoz hasonlóan) nem önálló tevékenységnek minősül (vagyis munkabérért lehet kapni érte)

Vállalkozások

● Műemlék fenntartása és a felújítási költségek duplája az adózás előtti eredményt csökkenti (maximum a feléig).

● Adózás előtti eredményt csökkent a lakbértámogatásra vagy a munkásszállóra költött összeg.

● Vállalkozás érdekében felmerült költség a céges óvoda és bölcsőde működtetése, támogatása.

● A kutatás-fejlesztés nemcsak a nyereségből, de a szociális hozzájárulási adóból is levonható kedvezményként.

● Kis- és középvállalatok beruházási hitelének teljes kamata kedvezmény (eddig 40, illetve 60 százalék volt, maximum 6 millió forint – ezek a korlátok megszűnnek).

● Adományok 20 százaléka 30 millió forint felett is leírható az adó alapjából (eltörlik az összegkorlátot).

● Visszatér a Karrier Híd-kedvezmény: az elbocsátott köztisztviselő (katona, rendőr, adóhatósági alkalmazott) foglalkoztatása után egy éven át 13,5 százalékkal kisebb szociális hozzájárulás fizetendő (a kedvezmény azonban legfeljebb a minimálbér duplája lehet).

● A minimálbér kilencszerese lesz a (25 fő foglalkoztatottanként fizetendő) rehabilitációs hozzájárulás, ez a teher 10 százalékos növelését is jelentheti.

● Kedvezmények tőzsdei cégeknek: a jó adózói minősítéshez nekik nem kell 3 év, az áfát nekik 30 napon belül vissza kell utalni.

● Ha egy jogügylet adóelőny megszerzésére irányul, akkor nem jár az adóelőny.

● Vége a csalárd cégeladásoknak: nem lehet kimenekülni a cég eladásával a tulajdonosi felelősség alól, ha nagy az adótartozás

● Bankoknak és a biztosítóknak is elég 2018-ban áttérni az IFRS-re (2017 volt a határidő).

● Tovább csökken a bankadó, az alapja pedig már a 2015-ös mérlegfőösszeg lesz 2017-ben.

● A sportszövetségek és az adóhatóság elektronikus kapcsolatra térnek át (a sportcélú felajánlások kapcsán).

● Bérbe adott szabadalom, know-how, védjegy, szerzői jog után 30 százalék értékcsökkenési leírás érvényesíthető.

● A népegészségügyi termékadóból nemcsak az ingyenes, de a maximum ötszáz forintos belépővel kínált sportprogramok is leírhatóvá válnak.

● Kata és eva: nem bevétel a támogatás (fejlesztési vagy egyéb támogatás).

● A másodállású katásoknak nem kell adót fizetniük, ha keresőképtelenek adott hónapban (csak a teljes hónap számít).

● A kiva választásának létszámhatára 25-ről 50 főre emelkedik, a kötelező kilépés (megszűnés) határa 50-ről 100 főre.

● Változik – emelkedik például a házipénztár növekményével – a kiva adóalapja, de lesz egy egyszeri leírás ebből, amelyet a NAV elküld, hogy mennyi lehet, ezenkívül beruházási kedvezmény is lesz.

● A nemzetgazdasági miniszter rendeletben szabályozhatja, hogy az online számlázó programok milyen adatokat küldjenek a NAV-nak.

● Százezer forint áfa (370 ezer forintos számla) felett a vevő adószámát is rá kell írni a számlára, és tételes áfaelszámolást is kell csinálni (eddig egymillió volt a határ).

● Jön a Google-adó: az adóhatóság felszólítja a reklámadó-nyilatkozatot nem adó cégeket, hogy tegyenek ilyet, ha nem tesznek, félmilliós mulasztási bírság jöhet, majd utána (ha újabb eset jön) tízmilliós, aztán pedig 30, majd 90 millió forintos. Egészen egymilliárdig mehet fel a bírság összege.

Fogyasztási adók

● Január 1-jétől 5 százalékra csökken a friss – a nem dobozos – tej, a madártojás és a baromfihús áfája (de a libamájé és a libazsíré nem).

● Az éttermi szolgáltatás áfája 18, majd 2018-tól 5 százalékra csökken (de a közétkeztetés, a munkahelyi étkeztetés és az étel-házhozszállítás áfája 27 százalék marad). 2018-tól az éttermek tzurizmusfejlesztési hozzájárulást fizetnek (4 százalékot, az alapja ugyanaz, mint az áfájé), így az éttermi teher 9 százalék lesz

● A vezetékes és a mobilinternet áfája is 18 százalékra csökken.

● A benzin jövedéki adója 5, a gázolajé 10 forinttal emelkedik októbertől, ha nem megy 50 dollár fölé az olajár átlaga (a fuvarozók és a mezőgazdasági termelők nagyobb visszatérítést kapnak).

● Emelkedik a cigaretta jövedéki adója: szeptembertől a minimális adó emelkedik kicsit, januártól a teljes teher még egy picit, 2018-tól pedig ismét a minimális adó. Mindez az olcsóbb cigarettáknál nagyobb, a drágábbaknál kisebb emelést hoz.

● Fordított adózást vezet be Magyarország a króm- és vanádiumhulladékokra.

Helyi adók

● Emelhetik az önkormányzatok az idegenforgalmi adót, az eddigi 300 helyett 400 forint a napi maximum

● Építményadóban nem lehet „csalni” az alapítványokkal (az alapítvány csak akkor mentesül a helyi adó alól, ha az övé az épület, és csak olyan részben, amennyiben az övé).

● Atomhulladék-tároló mentes az építményadó alól.

● A határvédelmet ellátó honvédet vagy rendőrt meglátogató hozzátartozótól nem lehet idegenforgalmi adót kérni.

● Az adóhivatal csak elektronikusan továbbítja a hozzá érkező iparűzésiadó-bevallásokat (papíralapon akkor sem, ha az elektronikus formát a helyi adóhatóság nem tudja kezelni).

Szerző: Várkonyi Iván