2016.06.10.

Az áprilisi 5400-as cégtörlési rekord nem illett a csökkenési tendenciába, nem meglepő, hogy májusban kompenzált a Cégbíróság, és csak 3800 vállalkozást szüntetett meg.

Az áprilisi – rekordnak számító – 5400 vállalkozás után májusban csak 3781-et törölt a Cégbíróság. Pertics Richárd, az Opten igazgatója szerint a látszólagos nagy csökkenés az év elején megindult tendenciába illeszkedik.„Vagyis azt mondhatjuk, hogy a korábbi jelzéseknek megfelelően inkább az áprilisi magas adat lógott ki a trendből.”

Alvó vállalkozások

Valóban a tavalyi utolsó negyedév 4650 darabos havi átlaga után az első negyedév a maga 3830-as átlagával stabil csökkenést mutatott a cégmegszűnések terén. Ennek hátterében az áll, hogy lassan lezárulnak azok a törléshez vezető eljárások – mindenek előtt kényszertörlések –, amelyeket 2014-ben nagy számban indított a cégbíróság, hogy véget vessen az alvó vállalkozások korának Magyarországon.

Ébresztő

Forrás: Pixabay

A bejegyzett cégek száma a 2013-as 605 ezres csúcsról mára 550 ezer köré csökkent. „Történt mindez anélkül, hogy ez a 8,5 százalékos csökkenés megrázta volna a gazdaságot. Ezek a számok egyértelműen azt mutatják, hogy a korábbi években a hazai cégstruktúra tele volt érdemi gazdasági indok nélkül működő cégekkel. Elindult némi koncentrálódás, ugyanakkor a mostani felszámolási és cégtörlési számok is azt mutatják, hogy még elég messze vagyunk az egészséges cégstruktúrától” – mondja Pertics Richárd.

Így jár el a cégbíróság

Képzeljük hozzá a dokumentációt

Forrás: Opten

„Ahhoz, hogy megértsük, miért tartanak ilyen sokáig az egyes cégbírósági eljárások, fontos megérteni, hogy a hatóság keze nagyon meg van kötve. A cégbírósági eljárásokat bemutató folyamatábrán jól látszik, hogy a hatóság milyen összetett munkát végez, és az egyes eljárástípusok milyen könnyen fordulhatnak át más – adott esetben még bonyolultabb – eljárásokba, vagyis hogyan lesz mondjuk egy egyszerűnek induló kényszertörlésből hosszan elnyúló felszámolás” – mondja Pertics Richárd.

De miért ilyen hosszdadalmas?

Képzeljük el, hogy a folyamatábra lényegében összes ablakához egy határozat, egy arról szóló értesítés, adott esetben az értesítés megismétlése, és esetleg jogviták tartoznak, és ezekhez mind határidők kapcsolódnak, ezeket a cégbíróságnak ki kell várnia. El lehet képzelni ezek után, hogy mi tart egy eljáráson adott esetben több mint egy-másfél évig.

„Az összetett folyamatokból is látni, hogy nagyon nincs tere már a jogszabályok további bonyolításának, de még a jelenlegi rendszer sem ért el átütő sikereket a rendszer megtisztításában. Ez azért van, mert a cégjogi környezet nagyjából elérte a teljesítőképességének maximumát. Egyszerűsíteni nem lehet, túl sokan visszaélnének a jogi kiskapukkal, de a rendszer összetettségéből fakadó adminisztrációs teher már így is akkora a cégeken és a központi szerveken, hogy további szabályok érdemben rontanák az egészséges cégek hatékonyságát is” – mondja Pertics Richárd.

Ebből a látszólagos patthelyzetből csak maguk a cégek tudnak kitörni azzal, hogy üzletfeleiket alaposan átvilágítják, és ezzel a rendszert egy öntisztuló folyamatba kényszerítik, amelyben az üzleti etika lassú, de biztos javuló pályára áll. Komoly fejlődés volt ezen a téren az elmúlt években, de a mai napig sokan kényszerpályán mozognak, és nem tehetik meg, hogy válogassanak üzletfeleik között. Így továbbra is nagy számban jönnek létre ügyletek kockázatos cégekkel, ezen keresztül pedig a cégstruktúra további részeibe is eszkalálódnak a kockázatossági tényezők.

Bármilyen bonyolult is a cégbírósági eljárás, a 2013 és 2014 fordulóján indított nagyszámú kényszertörlés hamarosan lezárul, még akkor is, ha azok egy része felszámolásba torkollott. Pertics szerint ebből arra lehet következtetni, hogy 2016 második felében kevesebb megszüntetésről szóló határozatot tesz majd közzé a cégbíróság, mint eddig, és határozottan mutatósabbá válik a cégstatisztika.

Ami az egyik oldalon öröm, az a másikon bánat, a cégalapítások száma ugyanis májusban ismét 2000 alá csökkent – a magyar tőketulajdonosoknak továbbra sem jött meg a kedvük a vállalkozáshoz. „A cégbejegyzések száma a második egymást követő hónapban csökken egy eleve alacsony szintről, holott egy prosperáló gazdaságban, kedvező hitelfeltételek mellett javuló vállalkozási kedvet kellene tapasztalnunk. Vagyis azt látjuk, hogy a vállalkozói bizalom nem akar helyreállni” – mondja Pertics Richárd.