1

Interjú Pongó Gézával, a Független Rendőr Szakszervezet elnökével

Szeptember 20-22-én ülést tartott a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) Balatonföldváron, a Munkástanácsok Országos Szövetségének Oktatási központjában.

Milyen alkalomból gyűltek össze a rendvédelmisek?

Kongresszusra készül a Független Rendőr Szakszervezet és ezzel kapcsolatosan alapszabály módosítás tervezettel álltak elő a megyei elnökök az értekezlet végén, aminek ön is szemtanúja volt. Kialakult egy vita, hogy milyen összegek kerüljenek a bizonyos területekre, mit fizessenek a tagszervezetek és mit a megyék, milyen összegek kerüljenek a kongresszushoz. A parázs vita végeztével sikerült kialakítani egy alapszabálymódosítási tervezetet, amelyet a kongresszus elé lehet terjeszteni.

Mi volt a majdnem három napos ülés legfontosabb témája?

Tegnap, illetve tegnapelőtt arról volt szó, hogy milyen a bérezés a rendőrségnél. A hivatásos állomány jelentős kifizetéseket kapott ebben az évben. Mit szeretnénk elérni az elkövetkezendő időszakban? E mellett óriási probléma, hogy a nem hivatásosok, (a RIASZ-osok és a munkavállalók) kimaradtak az összes juttatásból. Szeretnénk elérni, hogy az ő számukra is komolyabb béremelést biztosítson a kormányzat. Ezzel komoly munkánk lesz.

Azt tudni kell, hogy a rendőrségen többféle állománykategória van. Vannak a hivatásosok, a Rendvédelmi Igazgatási Alkalmazottnak (RIASZ) -ők a régi közalkalmazottak- és vannak a munkavállalók (mondjuk, aki egy rendőrségi garázsban dolgozik, mint autómotor szerelő, vagy fegyveres biztonsági őr, aki a kapitányságon az objektumot biztosítja, ő is munkavállalói jogviszonyban van). Ezek a csoportok egyáltalán nem kaptak semmiféle béremelést az elmúlt évben. A helyzet javításáért a Független Rendőr Szakszervezet egy aláírásgyűjtési akciót kezdeményezett.

Mit tartalmaz ez a petíció és hogy áll, hányan írták alá?

Már közel tízezer aláírás összegyűlt elektronikus formában. A petíció a belügyminiszternek szól és négy fontos követelést fogalmaztunk meg benne, melyek a következők:

  1. A rendvédelmi igazgatási alkalmazottak illetményét és a rendőrség munkavállalóinak munkabérét 35%-al emeljék fel!
  2. A béremelést ne évekre elhúzva, az átlagokkal trükközve, hanem azonnali hatállyal, minden rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló számára kivétel nélkül biztosítsák!
  3. A rendvédelmi alkalmazottakat és a munkavállalókat a hivatásos állománnyal egyenrangúként kezeljék!
  4. A rendvédelmi alkalmazotti és a munkavállalói állomány juttatásait a jövőben ne a maradék elv alapján határozzák meg, hanem a hivatásosok juttatásainak emelésével egyidejűleg és azzal megegyező mértékben növeljék, így biztosítva a bérfeszültségek kialakulásának elkerülését.

Az aláírásgyűjtést jövő héten fogjuk lezárni és a minisztérium vezetésének átadni, hogy ezzel is nyomatékosítsuk, hogy mindenképpen le kell ülniük velünk tárgyalni.

Igaz, hogy a hivatásosok komoly forrásokat kaptak ebben az évben, hiszen év elején volt egy 10%-os béremelés, aztán jött a 6 havi bérnek megfelelő egyszeri juttatás -az úgynevezett fegyverpénz- most pedig egy 117 000 Ft-os bruttó keresetkiegészítést kapnak a szeptemberi fizetés mellé. Mindennek ellenére egy hivatásos rendőr még mindig kevesebbet keres, mint egy jobban fizető áruházláncnál egy pénztáros. Fontosnak tartjuk, hogy ez a béremelési tendencia folytatódjon. A munkáltató rá volt kényszerülve az emelésre, mert nagy leszerelési hullám van.  Bár az év eleji 10%-os és a mostani 117 000 Ft beépül a bérbe, a fegyverpénz egyszeri kifizetés volt. A munkáltató 2024-re ígért a hivatásosok esetében elést, a jelenlegi infláció mellett azonban elkerülhetetlen lesz a 2023-as béremelés.

A PETÍCIÓ ITT ÍRHATÓ ALÁ!

A petíciót az FRSZ kezdeményezte. A többi szakszervezet is részt vesz az akcióban?

Az FRSZ minden rendvédelem területén jelenlevő szakszervezet bevonásával dolgozik.

Hány tagja van az FRSZ-nek?

Bár továbbra is óriási nehézséget jelent, hogy 2012-től megszűnt a tagdíj csoportos levonása a bérből, erre a szakszervezet központi irodája kialakított egy rendszert, szabályozottan kezeljük. Mindez nagyon sok plusz munkát és adminisztrációt jelent, de hála istennek sikerült megoldani és a tagság felismerte, hogy szükséges maguktól befizetniük a tagdíjat, hogy el tudjuk látni az egyéni és kollektív képviseletüket. Pillanatnyilag 4600 tagunk van.

Idrányi Flóra

Balatonföldvár, 2022.09.23.