A készültséget fent kell tartani, hogy a bértámogatási program a helyzettől függően újraindítható legyen
Jövő hétfőig lehet jelentkezni a bértámogatási konstrukciókra – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
A Tűzoltó Hősökre emlékeztünk!
A Tűzoltókért Alapítvány és a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete immáron 14. alkalommal tartotta meg kegyelet teljes megemlékezését a szolgálatteljesítés közben hősi halált halt Bajtársaink emléke előtt tisztelegve.
Lezárultak a bértárgyalások a Postánál
A mai napon lezárultak az idei évi postai bértárgyalások. A fő követelésünk, a munkáltató által kezdetekben ajánlott kizárólag egyszeri kifizetés helyett az alapbérfejlesztés is megvalósult.
Kék szalag – szolidaritás a postásokkal
A KDSZSZ tagszervezeteinél a csütörtöki napon több száz kék szalag kitűzésével fogják kifejezni szolidaritásukat munkatársaink
Bérharc a Postánál
A hétfői (2020. augusztus 3-i) tárgyalási napon a munkáltató elmozdult az eddigi merev álláspontjáról és immár kormányzati felhatalmazással végre alapbérfejlesztésre is tett ajánlatot, amit azonban a jelenlegi formájában nem fogadtunk el.
AZ FRSZ híre: Főhatárrendész oldalparancsnokok, szolgálatparancsnokok figyelem!
A Szegedi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság három főhatárrendészi beosztásba kinevezett tagunk képviseletében benyújtott kereseteknek helyt adott, és kettőjüknek személyenként mintegy 1-1 millió, a továbbinak pedig közel fél millió forint megbízási díj megfizetésére kötelezte a munkáltatót.
Tájékoztató a VKF július 21-i üléséről
A 2020. július 22-én megtartott Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán a kormány képviselői tájékoztatták a résztvevőket a gazdaságvédelmi akcióterv eredményeiről.
Ülésezett az Országos Munkavédelmi Bizottság 2020.07.20
2020. július 16-án soros ülésén az Országos Munkavédelmi Bizottsága tanácskozott a 2019. évi munkavédelmi helyzetről illetve tanácskozott, illetve a COVID-19 koronavírus- járvány miatt kialakult helyzet tanúságaként elkezdte az otthoni munkavégzés munkavédelmi kérdéseinek vizsgálatát is.
A Járműgyártók Szakszervezeti Bizottsága csatlakozott a Fém- és Gépipari Munkástanácsok Szövetségéhez!
Július 17-én Szentgotthárdra látogatott Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke, Kozma Zsolt és a FÉM-GÉP ágazat elnöke.
„Számukra az a 20 ezer forint emelés nem sokat jelent, nekünk viszont az életünk” – több száz postás tüntetett Budapesten
Körülbelül 700 postai dolgozó vonult ma délelőtt Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája elé, miután a Magyar Posta hétfőn közölte a szakszervezetekkel:
Postás demonstráció
2020. július 18-án demonstrációt tartanak a postás szakszervezetek Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter irodája előtt. A négy postás szakszervezet a postások megbecsüléséért, és az idei bérfejlesztésért vonul a Vám utca 5-7 elé.
KDSZSZ: széleskörű szakmai egyeztetésre van szükség
Előremutatónak tartja a Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bejelentését, amely szerint szerdától a Volánbusz Zrt. tulajdonosi joggyakorlója a MÁV Zrt. - közölte Szabó Imre Szilárd, a szövetség társelnöke szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.