A kurzarbeit folytatásáért könyörögnek a szakszervezeti konföderációk
Miközben Magyarországon már nem lehet munkahelyvédelmi bértámogatásra pályázni, más országok továbbra is fenntartják ezt az intézkedést a gazdaságuk és a munkahelyek védelméért.
Sajtótájékoztató „Nyugat-Dunántúli Jogpontok” (GINOP-5.3.3-15-2015-00006) Projekt
2020.09.18-án pénteken délelőtt 11 órakor sajtótájékoztatót tartott a Munkástanácsok Országos Szövetsége az EU-s társfinanszírozásban működtetett „Nyugat-Dunántúli JOGpontok” elnevezésű (GINOP-5.3.3-15-2015-00006 azonosítószámú) ingyenes jogsegély szolgálatról Zalaegerszegen.
A VPDSZ felhívása a Hivatásunk, Jogállásunk, Megélhetésünk védelmében!
A szakszervezet online petíciót indított annak érdekében, hogy a jelenlegi kaotikus viszonyok mielőbb rendeződjenek és a döntéshozók a jogalkotás, struktúra módosítása során vegyék figyelembe a petícióban megfogalmazottokat!!!
Az EGSZB a fehéroroszok mellett áll a demokráciáért, a jogállamiságért és az alapvető jogokért folytatott bátor küzdelmükben
Az EGSZB határozottan elítéli, hogy Fehéroroszországban az elnökválasztások óta – amelyek nem voltak sem szabadok, sem tisztességesek – folyamatosan megsértik az emberi jogokat és a jogállamiságot. A békés tüntetők, különösen nők és fiatalok ellen széles körben alkalmazott brutalitás és kínzás, valamint a folyamatos, önkényes és meg nem indokolt letartóztatások és fogva tartások nem maradhatnak büntetlenül.
Solidarity statement with the Confederation of Trade Unions of the Slovak Republic (KOZ SR)
The Hungarian trade union confederations are shocked to learn from the Slovak trade unionists that the Minister of Labour of the Slovak Republic intends to prevent through legislative changes the operation of trade unions and the existing system of tripartite consultation.
Nőtt a közmunkások száma
Bár tömegesen eddig nem jelentkezett pluszigény a közfoglalkoztatásra, lassú emelkedés kezdődött, a belépők száma júniusban és júliusban is meghaladta az előző évit – közölte a Világgazdasággal a Belügyminisztérium (BM).
A koronavírus második hulláma újból visszaesést eredményezhet a gazdaságban
A koronavírus-járvány miatt soha nem látott mértékben csökkent az eurózóna és az Európai Unió GDP-je, valamint a foglalkoztatás szintje 2020 második negyedévében – derül ki az Eurostat adataiból. A járvány második hulláma pedig azt sejteti, lesz még visszaesés, főleg a turizmusban és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokban, mivel ezek a járványnak leginkább kitett ágazatok.
Zalai Munkástanácsok: Határozott lakossági kiállás- újrahangolják a Zala megye és Budapest közötti buszközlekedést
A sajtóközleményekből értesülhettünk arról, hogy a szaktárca figyelembe véve az utazóközönség igényeit és a harsányan kifejezésre juttatott nemtetszését felülvizsgálta és újrahangolja a távolsági buszközlekedés és a vasúti közlekedés szolgáltatásait.
A bértárgyalások idén később kezdődnek a vírus miatt
A szokásosnál jóval később indulhatnak az idei bértárgyalások a versenyszférában a járvány okozta bizonytalanság miatt. Az idén az országos érdekegyeztetés keretében a jövő évi minimálbérekről is határozniuk kell a feleknek, mivel a jelenlegi, két évre szóló megállapodás 2020-ig szól.
A KORONAVÍRUS JÁRVÁNY KÖVETKEZTÉBEN KIALAKULT VESZÉLYHELYZET AZ EGYES GAZDASÁGI ÁGAZATOKRA GYAKOROLT HATÁSAINAK ELEMZÉSE
Az alábbiakban olvasható a Kormány által készített 2020. szeptember 2-i Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma Monitoring Bizottsági ülése napirendi pontjához kapcsolódó írásos elemzés.
A német munkabér-átvállalást szeretnék elérni a kormánynál a Munkástanácsok
Palkovics Imre elnök szeptember közepére újabb gazdaságvédelmi intézkedések bejelentését várja. A munka törvénykönyve módosításával egyetért. Magasabb bértámogatást kértek a munkaadók a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán. A tanácskozást a szakszervezetek kezdeményezték, miután újra erősödni kezdett a járvány.
FRSZ: Újabb “munkáltatói trükk” vérzett el a bíróság előtt!
Kollégánk egy budapesti kerület rendőrkapitányságán technikusi beosztásba van kinevezve, de havonta rendszeresen más kerületi rendőrkapitányság illetékességi területén is végzi utasításra a szolgálati feladatait (régiós szolgálat), így ellátja az adott bűnügyi helyszín helyszínelését.