Legfrissebb hírek2019-06-12T21:22:15+02:00

Postás Harsona

2014. február 18.|

Nehéz év után, de még nehezebb év előtt állnak a POSTÁSOK. Igen, így nagybetűvel írva, mert a postás az, aki letesz előbb valamit az asztalra és csak az után kérdi, hogy ebből mennyi az enyém? Lassan azonban ott tartunk, hogy egyre többet követelnek tőle, a szétosztani való pedig gyorsan fogy, és rohamosan szűkül. Ritkán kérdezik meg, hogy van-e valami baja, és ha van, azon tudnának-e segíteni? A kérdéseket mára a követelések váltják fel, az együttérzést kiszorítja az önzés, a jövőtől való félelem, a rettegés a munka elvesztésétől.

Tájékoztató a Közúti Közlekedési Vegyes Bizottság 2014. február 10-én tartott üléséről

2014. február 14.|

Az ülés a munkavállalói oldal levezető elnöklete mellett folyt le. A munkavállalói oldal: Sérelmezik, hogy a Tisza Volán Zrt. nem tagja a KKVSZ.-nek, a szakszervezetek kérik a Tisza Volán Zrt. beléptetését is a KKVSZ.-be. A munkaadói oldal írásban megküldött bérfejlesztésre vonatkozó ajánlatát a szakszervezetek nem fogadják el. A béren kívüli juttatások emelésének mértékét kérik külön is megjelölni. A bér és cafetéria között költség semleges módon az átcsoportosítást helyi szintű megállapodás esetén elfogadhatónak tartják. Kérték, hogy a bérek kifizetésére az üzleti tervek elfogadását megelőzően kerüljön sor.

Eurofedop látogatás Budapesten

2014. február 13.|

A Szövetség képviselői a magyar egészségügy és a büntetés-végrehajtás területéről szereztek átfogó képet és ismeretet. Ennek során a Munkástanácsok, a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ), valamint a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége (FBVSZOSZ) képviselőinek kíséretében látogatást tettek a Szent János Kórházban és a Budapesti Fegyház és Börtön épületegyüttesében.

Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése

2014. február 12.|

Az Európai Unióhoz történő csatlakozást követően hazánk jogosulttá vált igénybe venni azokat a támogatási formákat, melyeket a közösség a tagok számára nyújt. Egyik ilyen támogatási forrás az Európai Szociális Alap, amelynek többek között fontos célkitűzése, hogy javítsa a tagországok munkaerő-piaci helyzetét. A Hivatal a TÁMOP-1.1.1-12/1 ”Megváltozott munkaképességű emberek rehabilitációjának és foglalkoztatásának segítése” című kiemelt projekt megvalósításával kívánja elősegíteni a megváltozott munkaképességű személyek munkaerő-piaci re-integrációját, sikeres foglalkozási rehabilitációját.

Az ETUC 40 éves – kiadvány

2014. február 11.|

1973-2013: 40 éves az Európai Szakszervezeti Szövetség Az Európai Szakszervezeti Szövetség (European Trade Union Confederation (ETUC)) elérkezett a negyvenedik évéhez. Vajon ez azt jelenti, hogy az európai munkások szóvivői a kapuzárási pánik felé tartanak? A szerzők nem húzzák ki magukat e kérdés alól, tudatában azzal, hogy milyen hosszú és nehéz utat jártak be a szakszervezetek a válság hatására a foglalkoztatás terén, a dereguláció elterjedése és a csökkenő számú tagság miatt.

Beszámoló „ A Munkavállalói Tulajdon Elősegítése” címmel rendezett Európai Uniós konferenciáról

2014. február 6.|

Az Európai Bizottság „Belső piaci és szolgáltatási” Igazgatósága abból az alkalomból hívta meg eszmecserére a hallgatóságot, hogy elkészültek a Munkavállalói Tulajdon és Részvétel elősegítését célzó Európai Uniós kutatási program első részeredményei és az ezekre támaszkodó ajánlások, intézkedés tervezetek.

Hálózatépítés- Regionális konzultáció Békéscsabán

2014. február 4.|

Regionális konzultációsorozatot indított a Munkástanácsok Országos Szövetsége a megyei szervezetekkel együttműködve. Az elsődleges cél a hálózatépítés és a szervezetfejlesztés. Az első program múlt év decemberében Debrecenben volt, második helyszínként Békéscsabán ültek össze az érdekeltek.

Kollektív megállapodásokkal a fiatalok munkaerő-piaci helyzetének javításáért!

2014. február 3.|

A Munkástanácsok Országos Szövetségének ifjúsági tagozata kiemelt foglalkoztatáspolitikai célkitűzésnek tartja, hogy egyre több olyan kollektív szerződés és vállalati esélyegyenlőségi stratégia szülessen Magyarországon, ami külön hangsúlyt fektet a pályakezdő munkavállalók munkaerő-piaci helyzetének javítására, munkahelyi beilleszkedésére és képzésére. A fiatalok munkához jutása és munkahelyeik megtartása Európa-szerte az egyik legnagyobb gazdaságpolitikai kihívás, ennek javításához járulhatnak hozzá a munkahelyi, ágazati szinten megkötött kollektív munkaügyi megállapodások.

Munkástanácsok- NGM egyeztetés

2014. január 31.|

A találkozót Nyitrai Zsolt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgató szervezete. A megbeszélésen a kormányt Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára képviselte, a Munkástanácsok részéről Palkovics Imre elnök, Baumgartner Lajos gazdasági alelnök, Holecz Gábor közszféráért felelős alelnök, dr. Czuglerné dr. Iványi Judit jogi alelnök, dr. Soós Adrianna foglakoztatási tanácsadó, és Szabó Imre, az ifjúsági tagozat elnöke vett részt .

Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) tájékoztatója a „munkavállalói oldal” tagjai részére

2014. január 27.|

Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács 2013. december 6-ai ülésén tárgyalta a közszolgálati munkavállalók 2014. évi bérkompenzációjának szabályairól szóló kormányrendelet-tervezetet. A Munkavállalói Oldal a rendelettervezet szabályaira vonatkozóan módosításokat kezdeményezett. Az egyik módosítás azt indítványozta, hogy a minimálbér és a bérminimum emelkedése miatt a levonás ne 94 %-os, hanem legfeljebb 10 % legyen.

Vissza az elejére!