Ezzel a képzettséggel találsz a leggyorsabban állást
Ács, asztalos, hegesztő, villanyszerelő, hidegburkoló, szociális gondozó és ápoló is szerepel a frissen közzétett hiányszakma-listán - írja az Eduline. Az újonnan nyilvánosságra hozott 2015/16-os szakmaszerkezeti döntés értelmében azok a szakközépiskolások, akik a listában szereplő szakmák valamelyikét tanulják, havonta akár nettó 50 ezer forintos ösztöndíjat is kaphatnak.
Szeminárium az üzemi tanácsokról
A hét elején, Budapesten megrendezett szeminárium áttekintette az európai szakszervezetek és üzemi tanácsok közötti együttműködés javítási lehetőségeit különös tekintettel a multinacionális cégek tevékenységére. A szociális párbeszéd intézményeinek fokozatos decentralizálódása Európában hangsúlyozza a témakör időszerűségét. Egyre több kollektív tárgyalást vállalati szinten folytatnak, illetve nemzetközi cégek esetében a leányvállalat szintjén. A decentralizált kollektív tárgyalási szokás elterjedése tekintetében szükség lenne jobb kommunikációra és szorosabb együttműködésre a munkavállalói és érdekképviseleti oldal között vállalati szinten.
A munkavállalók mindennapi problémai mögött húzódó valós okokról…
Róna Péter emlékeztet: (nyugaton) 1975 és 2010 között a termelékenység megduplázódott, de a reálbérek meg sem moccantak. Mára a munka részesedése 66 százalékra süllyedt, és ha a számhoz hozzáadjuk a négyszeresére nőtt munkanélküliséget, akkor a közép- és alsó középosztály fizetőképes vásárlóerejének katasztrofális összeroppanását látjuk. Az eltolódás a felső egy százalék javára és az alsó 60 százalék kárára a társadalom többségét a kereslet bővüléséhez szükséges jövedelem nélkül hagyta. Hiába tehát a hitelezés, ha nincs fizetőképes kereslet. A reálbérek elmaradt növekedését és a gazdagok és szegények között egyre tágabbra nyíló ollót Amerika és Európa gazdaságpolitikája az elmúlt harminc évben egyrészt az állam, másrészt a háztartások eladósodásával igyekezett pótolni.
Mégis tárgyal az NGM vezetése a pénzügyőr-szakszervezettel
A Vám- és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének (VPDSZ) vasárnap közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a NAV dolgozók ragaszkodnak az életpálya-modellhez, majd a Munkástanácsok is kiállt a NAV-osok mellett. A Nemzetgazdasági Minisztérium, az MTI kérdésére a reagált a médiában is nagy port kavaró ügyre. Azt követően, hogy a tárca közleménye megjelent, Holecz Gábor, a Vám- és Pénzügyi dolgozók elnöke telefonon egyeztetett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, aki kijelentette: a közeljövőben tárgyalóasztalhoz ül a szakszervezettel.
Életpálya-modellt a NAV munkavállalóinak
A Munkástanácsok Országos Szövetsége a társadalmi egyeztetésért felelős Nemzetgazdasági Miniszterhez fordult, a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkavállalóinak életpálya-modellből való kimaradása ügyében. A vonatkozó Kormányhatározat ugyanis egyértelműen rendelkezik arról, hogy a NAV dolgozóira is meg kell alkotni az életpálya-modellt 2015. február 25-ig.
A MOSZ álláspontja a kenyér ára körül kibontakozott vitában
Felháborodásunknak adunk hangot a kibontakozó vitában, amelyben egyesek arra hivatkoznak, hogy a minimálbér emelés miatt nem lehet a kenyér árát csökkenteni. Az Élelmiszer Feldolgozók Országos Szövetsége (ÉFOSZ) ügyvezetőjét kevéssé zavarják a tények, amikor első helyen a minimálbérek növekedését említi.
Összegzés- Vasárnapi zárva tartás
Az alábbiakban összegyűjtöttük az utóbbi napokban a vasárnapi pihenőnap témájában megjelent különböző hangvételű megjelenéseket. Ezek az árnyaltabb megállapítások közelebb állnak a Munkástanácsok álláspontjához, és sokban összecsengenek az általunk képviselt nézetekkel, amiket már korábban közzétettünk honlapunkon.
Véleményünk a Szociális Jogok Európai Bizottságának megállapításairól
„Az Európa Tanács tagállamai közül 41 ország munkajogi szabályozását tekintette át az Európa Tanács intézményi családjába tartozó Szociális Jogok Európai Bizottsága. A bizottság az úgynevezett Európai Szociális Kartával vetette össze a tagállamok munkajogát; 14 részterület szabályozását vizsgálta. Magyarországot illetően hat esetben azt állapította meg, hogy a magyar szabályozás összhangban van a kartával, 4 esetben látja úgy, hogy a magyar munka törvénykönyve sérti az egyezmény előírásait, 4 további kérdésben pedig úgy ítélte meg, hogy több információra van szüksége, a kormány nem tett eleget megfelelően jelentéstételi kötelezettségének, ezért ezekről akkor mond majd véleményt, ha megkapja a kért adatokat.”
Béren kívüli juttatást a szociális ágazat dolgozóinak!
A Független Egészségügyi Szakszervezet 2014. évben a SZÁBEMBIZ tagszervezeteivel közösen, tárgyalt a szociális ágazatban dolgozók anyagi és erkölcsi megbecsülése érdekében, részt vettünk az életpálya modell előkészítését végző munkacsoport munkájában, annak feloszlatásáig.
Vasárnapi munka, vasárnapi nyitva tartás – Palkovics Imre írása
Egy magyar pláza üzemeltetésében érdekelt nagyvállalkozó érdekképviselete és a Liga Szakszervezetek aláírásgyűjtésbe kezd a vasárnapi nyitva tartás és munkavégzés érdekében. A Munkástanácsok évek óta támogatja a vasárnapi munkavégzés, így az üzletek vasárnapi nyitva tartásának korlátozását is.
TÖBB MILLIÁRDOT TALICSKÁZOTT KI A TESCO AZ ORSZÁGBÓL
Külföldre vitte a Magyarországon megszerzett milliárdos nyereségét a Tesco – ezt állítja az egyik szakszervezeti vezető. Szerinte ezzel az volt az áruházlánc célja, hogy csökkentse adózás előtti eredményét. Közben a Magyar Nemzet úgy értesült: akár háromszor annyi boltot is bezárhat a Tesco, mint amennyit eredetileg bejelentett, a 13-on felül ugyanis további 31 bolt sorsa lehet kérdéses. Az áruházlánc a Híradó kérdésére csak annyit válaszolt, hogy továbbra is a hétfőn a kiadott közleményük az irányadó.
Kiknek jár az állami tulajdonú cégeknél prémium, illetve egyéb mozgóbér?
Mint az már korábbi cikkeinkből is kiderült, egy júius 25-i kormányintézkedésére hivatkozva, az állami tulajdonban lévő munkáltatók egy része -nemcsak a Munka törvénykönyve alapján vezető állásúnak minősülő- hanem minden munkavállaló számára beszüntették a prémiumok és egyéb mozgóbérek kifizetését, valamint a szokásos prémiumfeladatok kitűzését is, de van, ahol még túlórát sem rendeltek el.