Hazánk Országgyűlése több mint tíz évvel a rendszerváltás után, talán nem kellett volna ennyit várni, de végül 2000. június 13-án határozatában elfogadta, hogy ezután minden év február 25-én tartják a KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAINAK EMLÉKNAPJÁT. Ezen a napon, 1947. február 25-én Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.

A KDNP Pécs Városi Szervezete és a Munkástanácsok Országos Szövetsége Nyugdíjas Tagozata nevében szeretnénk emlékezni a kommunizmus áldozataira.

De mi is a kommunizmus? Röviden fogalmazva, a kommunizmus osztályok nélküli vagyonközösségen alapuló társadalmi rendszer, ahol az embereknek nincs magántulajdona, és a megtermelt javakat mindenki szükségletei szerint osztják szét.

A mi korosztályunk még emlékszik, hogy az emberek félig-meddig humoros formában fogalmaztak kérdéseket és kritikákat a kommunizmusról, bár nagyobb társaságban nem merték hangosan elmondani ezeket. Például: “Annak idején, majd ki mondja meg, hogy kinek mennyi és milyen szükséglete lehet?!” vagy “Azt már tudjuk, hogy kommunizmusban mi lesz, de arról senki nem beszél, hogy addig mi lesz?!” Egy idős munkatársam, aki a Gulágot is megjárta, így nyilatkozott: “Az ember még csak elmeséli, de inkább sírna, mint mondaná!”

Alekszandr Szolzsenyicin Nobel-díjas orosz író szerint: “A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika lelkiismeretnek nevez. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista!”

Vlagyimir Bukovszkij, aki különböző szovjet lágereket is megjárt, így jellemezte a szovjet proletárdiktatúra működtetőit: “A kommunisták már csak ilyenek, mivel kommunisták, azzal a rájuk jellemző meggyőződéssel, hogy egy kis ravasz ügyeskedéssel a gazdaságot is be lehet csapni, a népet is el lehet bolondítani, és a történelmet is meg lehet hamisítani, és így elbolondítva aztán eljutni a mennyországba, amíg senki fel nem ocsúdik!”

Indro Montanelli olasz író, újságíró egyik írásában így fogalmazott: “A kommunisták annyira szeretik a szegényeket, hogy ha hatalomra kerülnek, megduplázzák a létszámukat!”

Bátran mondhatjuk, hogy a XX. században mindegyik kommunista rendszerű társadalom bűnös volt. Talán napjainkban van egy kis “áthallása”, de feltétlenül meg kell említeni a hajdani Szovjetunióban 1932-ben elkezdődött és több évig zajló “Ukrán Holodomorról”, amiről a statisztikák többsége közel tízmillió áldozatról ír. Határainkon belül gondoljunk a recski kényszermunkatáborra, ami magába sűríti a magyarországi uralkodásuknak valamennyi embertelen momentumát. Semmilyen vád vagy bírósági ítélet nem kellett ahhoz, hogy valakit az “egykori ÁVO” a kényszermunkatáborba zárjon. A recski kényszermunkatáborban bizonyíthatóan 31 ember veszítette életét, de a történészek szerint több százra tehető a halálos áldozatok száma, akik nyughelye máig ismeretlen.

Az 1956. november 5-én kezdődő megtorlás áldozatainak számát pontosan nem ismerjük, és ilyen témájú összesítő kutatások sajnos eddig nem voltak. A bíróságok által elítéltek száma összesen 23 761 fő, de pontosan nem tudjuk, hogy:

  • az 1956. november 5-től kezdődő szovjet statárium halálos áldozatainak számát, és az eljárások jogi hátterét.
  • a magyar bíróságok által halálraítéltek számát, amit különböző kutatók 230–600 közé becsülnek.
  • az 1956. november 5-től működő karhatalom által – minden jogi eljárás nélkül – lelőtt, agyonvertek számát.
  • az 1956. december 6. – január 11. között lezajlott sortüzek áldozatainak pontos számát.
    1. november végétől az osztrák és jugoszláv határon lelőtt áldozatok számát.
  • az előzetes letartóztatásban és a büntetés-végrehajtás során elhunyt áldozatok számát.
  • a szabadságvesztésre ítéltek és családtagjaik életútját, valamint a különböző fegyelmi elbocsátással elbocsátottak számát és életútját.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy míg az 1956. október 23. és november 3. közötti forradalmi események – gondolom, a proletárdiktatúra megtorlásaihoz volt rá szükség – javarészt felderítettek, addig az 1956. november 4-én kezdődő megtorlások, és annak jogi háttere túlnyomórészt felderítetlen és zavaros. Ez zavaros, mivel a népharag erősödése miatt 1957 második felében egyre több ítéletet igyekeztek köztörvényesnek feltüntetni.

Annak érdekében, hogy az egykori gyalázatos kommunista bűnök – különös tekintettel az ’56-os megtorlásokra – ne vesszenek el a feledés homályában, tovább kell folytatnunk a kutatásokat és a rendszeres megemlékezéseket. Szükséges, hogy a felnövekvő nemzedék megismerje az elődeik múltját és életét.

Pécs, 2024. február 20.

Perényi József

Munkástanácsok

Nyugdíjas Tagozat elnöke