Hőségriasztás munkaidőben: jogok és kötelezettségek
A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának felhívása alapján, hőség riadó elrendelése esetén fokozott figyelmet kell fordítani a hőmunka okozta egészségkárosodások megelőzésére
A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának felhívása alapján, hőség riadó elrendelése esetén fokozott figyelmet kell fordítani a hőmunka okozta egészségkárosodások megelőzésére
A minimálbér és a garantált bérminimum összege 8–12 százalék között emelkedne a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok javaslata szerint.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, a közös javaslat célja a legkisebb bérek értékállóságának megőrzése mellett, hogy a munkavállalók is részesüljenek a gazdaság növekedéséből.
Az uniós minimálbérről szóló irányelv még nem jelentené azt, hogy egységes lenne a legkisebb bér az EU-ban. Ugyanakkor fontos lépést tennének abba az irányba, hogy "tisztességes életszínvonalon" meg lehessen élni a minimálbérből minden országban.
2022. május 23-án a SZEF, az ÉSZT, a LIGA Szakszervezetek, a MASZSZ és a Munkástanácsok közös nyilatkozatot adott ki, amelyben elutasítják, hogy hogy a közoktatás területén a sztrájk alatti elégséges szolgáltatásról történő szabad megállapodás korlátozását.
Levélben fordult a belügyminiszterhez a Független Rendőrszakszervezet (FRSZ). Pongó Géza, az FRSZ főtitkára az Index megkeresésére elmondta: a tárcavezetőtől a munkakörülmények javítását és a létszámhiányból fakadó problémák megoldását kérték, úgy véli, hogy utóbbi a leszerelési tilalom véget értével minden eddiginél égetőbb kérdés.
A Munkástanácsok elnöke a Kossuth Rádióban arról beszélt, az extraprofitért nem dolgoztak meg tudatosan a cégek, éppen ezért ilyen válságos időkben helyes, ha ezeket a plusz jövedelmeket megadóztatják.
Tisztelt Látogatók, kedves Tagtársak! Készült egy könyv a Munkástanácsok Országos Szövetsége megalakulásának 30. évfordulója alkalmából, amelyben áttekinthetőek a három évtized eseményei megalakulásunktól napjainkig. A könyv online formában elérhető.
Átlagosan legalább 13-15 százalékos béremelésre lenne szükség 2022-ben a versenyszférában az árak emelkedése miatt. Ez a mérték várhatóan még nem vezetne magasabb inflációhoz a Munkástanácsok Országos Szövetsége szerint.
Évente a legtöbb esetben egyszer szokták emelni a bért a vállalatok. Idén azonban elszállt az infláció, és a munkaerőhiányos környezetben a dolgozók ezt igyekeznek kihasználni.