Duplájára emelik a munkába járás kedvezményes költségtérítését

2023-01-26T12:00:38+01:002023. január 26.|
A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a szakszervezetek egy hónappal ezelőtt kezdeményezték a kormánynál a munkába járás költségtérítésének emelését, több százezer munkavállaló érdekében. Örömünkre szolgál, hogy a gazdaságfejlesztési miniszter meghallgatta és pozitív döntést hozott az ügyben.
 
Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

„Mivel a szankciók miatt az üzemanyagárstopot fel kellett oldanunk, a munkába járás költségei is megemelkedtek. A teljes foglalkoztatottság megvédéséhez azonban biztosítanunk kell a munkaerő mobilitását, így a kormány arról döntött, hogy duplájára emeli a munkába járás kedvezményes költségtérítését” – mondta a Világgazdaság megkeresésére Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. 

Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a gazdaságfejlesztési miniszter javaslatára duplájára, azaz 30 forintra fog nőni. 

A kormány döntéséből az is következik, hogy a minimális költségtérítés szintje is a duplájára emelkedik, a jelenlegi 9 forintról 18 forintra kilométerenként. Mindez összességében több százezer dolgozó munkába járását könnyítheti meg.

A legfontosabb, hogy ma Magyarországon aki akar és tud, képes elhelyezkedni, ráadásul az adatok is azt mutatják, hogy ez egyre jobban megéri

– mondta az államtitkár, majd rámutatott, a munkaerőpiac továbbra is feszes, 4,7 millióan dolgoznak már több mint hat hónapja, miközben történelmi mélyponton volt tavaly az álláskeresők száma, 238 ezren kerestek állást, miközben 2010-ben ez a szám még közel 600 ezer volt. Szerinte egyértelműen pozitívum, hogy a háború és szankciók okozta helyzetben a bérek a 2022. január–novemberi időszakban meg tudták őrizni a vásárlóerejüket, hiszen ebben az időszakban 3,4 százalékkal nőtt a reálbér. A V4-országok közül a 2022-re rendelkezésre álló éves adatok szerint egyedül Magyarországon nőttek a reálbérek, a többi országban a reálkeresetek csökkenése volt tapasztalható.

Czomba Sándor úgy látja, a mostani számítások szerint az infláció februárban fordulni fog, év végére pedig minden esély megvan arra, hogy egy számjegyűre csökkenjen. „A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje a családokat. Amellett, hogy 16 százalékkal nő idén a minimálbér és 14 százalékkal a garantált bérminimum, a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő megvédése továbbra is havi 181 ezer forintot hagy az emberek zsebében. Emellett ott az élelmiszerárstop és a kamatstop is” – húzta alá az államtitkár.

Forrás: vg.hu
 

Oszd meg ezt a cikket, ha tetszett!

Vissza az elejére!