Nem csökkentek a különbségek a régiók között, a jövedelmekben, a szociális ellátásban az EU strukturális és kohéziós alapjainak felhasználásával sem történt jelentősebb előrelépés – mondta a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke.

A Munkástanácsok és az európai munkavállalói képzési központ, az EZA kétnapos nemzetközi konferenciát rendez Budapesten csütörtökön és pénteken Az európai strukturális alapok szerepe a gazdasági versenyképesség erősítésében címmel az Európai Unió támogatásával.

Palkovics Imre kifejtette: a jövőre vonatkozóan bizakodásra ad okot, hogy az uniós forrásokat a magyar kormány a gazdasági növekedés erősítésére, a vállalkozások felé kívánja terelni.

A Munkástanácsok elnöke szerint a szociális gazdaság gondolatának egyre inkább előtérbe kellene kerülnie, azaz nem a profitszerzést, hanem a társadalmi igények kielégítését kellene előtérbe állítani.

A konferencián felszólalt Surján László, az Európai Parlament kereszténydemokrata alelnöke is, aki hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a kohéziós politikát a jövőben is fenntartja, és bár a következő fejlesztési ciklusban, 2014-2020-ben a rendelkezésre álló keret csökken, Magyarországnak sikerült a zsugorodó tortából nagyobb szeletet megszereznie.

Az unióban látják, hogy a nettó befizető tagországok is gondokkal küzdenek, a parlament előtt jó néhány módosító javaslat van a költségvetéssel kapcsolatban, de ezek nem változtatják meg az elfogadott alapszámokat – tette hozzá Surján László.

forrás: mti.hu