Az osztrák szakszervezetek (ÖGB) és az osztrák Munkáskamara (AK) brüsszeli képviselete kerekasztal beszélgetésre hívta meg az európai szakszervezetek képviselőit az európai gazdasági és pénzügyi unió szociális vonatkozásairól.

A vitaindító levélben leszögezték, hogy 2013-ban nemcsak az unió gazdasági és pénzügyi integrációjának erősítésére születtek meg javaslatok, hanem – elsősorban a szakszervezetek részéről –a szociális integráció erősítésére is. Miközben azonban az előző két területen történtek fontos lépések, a szociális integráció terén alig látszik valami. Vajon mit kellene tenni a szociális integráció erősítése terén, milyen új feladatokat kellene felvállalnia az EU-nak és ebből milyen teendők hárulnának az európai szakszervezetekre? Ezek voltak a beszélgetés bevezető gondolatai, amelyre az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára, az ÖGB főtitkára, az osztrák és a luxemburgi munkaügyi miniszter és az ír szociális ügyek minisztere próbált meg válaszolni.

Az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkára kiemelte, hogy a gazdasági és a pénzügyi válságkezelés is problémás. Miközben a válság sújtotta mediterrán országok (Görögország, Portugália és Spanyolország, de Olaszország is) óriási erőfeszítéseket tesz, lakossági áldozatokat vállal szociális téren az eladósodás következményeinek csökkentése érdekében, a gazdasági helyzet nem javul. A gazdasági növekedés minimális, vagy stagnál, a munkanélküliség magas, az ifjúság körében csaknem 50%-os. A legutóbbi olasz választások azt tanúsították, hogy a lakosság egyre nagyobb része ábrándul ki a hagyományos politikai intézményrendszerből (a szavazatok egynegyedét nyerte el a „bohóc” párt, amelyik egyik korábbi párttal sem hajlandó szövetségre lépni).

Az unió szociális téren egyetlen kezdeményezést tett eddigi a szociális válság kezelésére, az un. ifjúsági foglalkoztatási garancia finanszírozására különítettek el forrást. Ez az 5,7 millió fiatal munkanélküliből 2 millió számára biztosítana 6-8 hónapra állást, akkor, ha előzőleg már 4 hónapja nem talált munkát. A szakszervezeti vezető hangsúlyozta, hogy a tartós gazdasági növekedés beindulása nélkül ez a rendszer sem tud tartós megoldást hozni, mert ha nem teremtődnek új álláshelyek, akkor az átmeneti (közpénzből fizetett) foglalkoztatás után, ismét munkanélkülivé válhatnak a fiatalok.

Fontos a szakképzés színvonalának emelése, de ennek kapcsán is szóvá kell tenni, hogy a válság sújtotta országokból kivándorló fiatalok többsége éppen a jól képzett, tehetséges emberek közül kerül ki, mert éppen a minőségi munkából van hiány.

A nagyarányú bevándorlás ráadásul a jelenleg még stabil helyzetű országokban (Németország, Anglia, Hollandia, Svédország) is veszélyezteti a bérek, juttatások, szociális ellátások színvonalát, mert a bevándorlók leszorítják a béreket és többlet igényt támasztanak a szociális kiadások terén. A szakszervezeteknek ezért ezekben az országokban is egyre nagyobb erőfeszítésükbe kerül a korábban elért keresetek és juttatások színvonalának megőrzése. Egyesek a fenti feszültségek levezetésére az egységes (uniós szintű) szociális ellátások (munkanélküliségi ellátások, családi ellátások, egészség-és betegbiztosítási ellátások) bevezetését szorgalmazzák, de ehhez nyilvánvalóan többletforrások kellenének.

A probléma lényege pedig az, hogy még a jelenlegi szociális intézkedések fenntartására sem lesz pénz, ha a válságkezelést nem egészítik ki gazdaságpolitikai intézkedések a gazdasági növekedés beindítása érdekében, mégpedig oly módon, hogy azok az elmaradottabb (mediterrán és kelet –európai) térségekben is elősegítsék a gazdasági kibontakozást. A válságkezelés során az EU Bizottság aránytalanul nagy erőforrásokat fordított a pénzügyi intézmények megmentésére. A munkavállalók érdekében sokkal kevesebb történt. A szakszervezeti vezetők ugyan a legmagasabb szinten folytatnak rendszeres párbeszédet az EU Bizottság tagjaival, de azon túl, hogy meghallgatják őket, érdemben alig történik valami a szakszervezeti igények megvalósítása érdekében. A pénzügyi válságkezelést irányító intézmények (az Európai Bizottság, az IMF és a Európai Központi Bank, közkeletű nevén a „Trojka”) a szociális párbeszéd hiányában működik, az ő tevékenységükre semmi befolyása nincs az érdekképviseleteknek. Spanyolországban a kormány és a szakszervezetek megállapodást írtak alá a válságkezelés szociális vonatkozásairól, amit aztán a kormány a Trojka követelésére felrúgott.

A mai gazdasági válságkezelésre ugyanis az a jellemző, hogy a bérek és juttatások leszorításával akarják az európai gazdaság és a vállalkozások versenyképességét erősíteni, nem pedig a magasabb hozzáadott érték előállítására képes technológia, innováció alkalmazásának elősegítésével, a termelési szerkezet, valamint az ezekhez szükséges képzések fejlesztésével.

A szakszervezeti főtitkár hangsúlyozta, hogy az európai Unió jövője bizonytalanná válik, ha a gazdasági integrációt és válságkezelést nem kíséri előrelépés az életszínvonal, az életkörülmények javulásában. Ezek hiányában szerte Európában erősödni fognak a populista és EU ellenes hangok, választói csoportok.

Az ÖGB főtitkára ehhez hozzátette, hogy a szociálpolitika nem egyensúlyozhatja ki a rossz gazdaságpolitikát. A gazdaságpolitikának magának is szociálisan érzékenynek kell lennie. Ha a vállalkozások a versenyképességet a bérek és a béren kívüli juttatások leszorításával akarják javítani, akkor ezt a szociálpolitika nem lesz képes kiegyensúlyozni. Ezért a szakszervezeteknek fel kell lépniük azokkal a törekvésekkel szemben, akik a versenyképességet csak a bérköltségek oldaláról képesek megítélni.

Jelenleg egy sor EU országban nincs kötelező minimálbér. Az ÖGB most azt tűzte ki célul, hogy a megélhetési költségek alakulásához kötött kötelező minimál béreket vezessenek be Ausztriában. Arról nem lehet szó rövidebb távon, hogy egységes minimálbér szintet vezessenek be minden országban, de arra törekedni kell, hogy egységes kritériumok szerint alakítsák a minimálbéreket, pl. az adott országban megállapított létminimum eléréséhez kössék őket.

Példát vehetnénk az USA-ról. Ma úgy tűnik, a fejlett világban Obama a legszociálisabban gondolkodó állami vezető. Az USA-ban emelték a minimálbéreket, bevezetik az államilag garantált kötelező egészségbiztosítási ellátást, az olcsó bérek miatt korábban a Távol-Keletre kihelyezett termelést pedig ismét visszahozzák Amerikába. Az amerikai kormány infrastruktúra beruházásokat indít, a munkahely teremtés érdekében.

Az Ír miniszter elmondta, Írországban átmenetileg ugyan csökkentették a minimálbér összegét, de most ismét visszaállították a válság előtti szintre, a mértéke 2 500 Ft/óra.

Az ír gazdaságban a javulást az hozta meg, hogy ismét fellendültek a nemzetközi befektetések. Továbbra is gondot okoz azonban a kis-középvállalatok helyzete, mert a válság sújtotta ír bankrendszer nem hajlandó hitelezni a nagyobb kockázatot jelentő kisvállalkozásokat.  Írországban is csökken a fogyasztói kereslet, márpedig belföldi fogyasztás nélkül a gazdasági növekedés és a munkahelyteremtés nem lesz elégséges. Az ír kormány most a képzési rendszerbe és az infrastruktúrális (közlekedési, öntözési hálózat) fejlesztésébe igyekszik nagyobb beruházásokat végrehajtani és ezzel új munkahelyeket teremteni. Az ír miniszter olyan pénzügyi mechanizmusokat sürgetett, amelyek a befektetők számára kevésbé vonzó országokban is képesek elősegíteni a beruházásokat.  Ugyancsak sürgette a többlet beruházásokat az alacsony kamatszinttel rendelkező EU országokban, különösen Németországban, de úgy, hogy ezek a beruházások fogyasztási és beruházási keresletet teremtsenek az elmaradottabb országok exportja iránt.

Az osztrák iparkamara jelen levő képviselője vitába szállt a szakszervezeti állásponttal. A kormányzati garanciákat a képzésre kellene adni és nem a foglalkoztatásra. A fölösleges létszám felvétele rontja a termelékenységet és frusztrálja az érdemi munka nélkül ténfergő ál-munkavállalót is. A kedvezőbb bér és munkakörülmények alapvetően a jobb képzettség megszerzésével érhetők el. Azzal sem értett egyet, hogy a vállalkozók termeljék ki a magasabb minimálbér költségét. Ami a megélhetéshez többlet jövedelemként szükséges, ezt a szociális ellátásoknak kell fedezniük. Ugyanakkor egyetért azzal, hogy a képzés, a szakképzés fejlesztését a szociális partnerek részvételével oldják meg, abba tehát a szakszervezetek is kapjanak beleszólást.

A szakszervezeti vezetők úgy reagáltak a munkáltatói véleményre, hogy bár egyetértenek a képzés javításának fontosságával, a képzés csak hosszabb távon hozhat javulást a munkavállalók helyzetében. A helyzet ma annyira súlyos, hogy azonnali lépésekre van szüksége. Fordulat kell a gazdaságpolitikában, szerkezetváltást kell végrehajtani, meg kell reformálni az adórendszert, a közteherviselésbe jobban be kell vonni a vagyonos, magas jövedelmű rétegeket és különösen szigorúan kell fellépni az adóelkerülő vállalkozásokkal és magánszemélyekkel szemben.

Lajtai György