A Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült Palkovics Imre
Munkástanácsokat nagy elismerésben részesítette a nemzet legnagyobb ünnepén a Magyar Állam, és ez az elismerés minden munkástanács tagnak szól. Varga Mihály Áder János köztársasági elnök megbízásából a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adott át Palkovics Imrének, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnökének.
Palkovics: A tartalékok megvannak, sokkal magasabb béreket lehetne fizetni
Sokkal magasabb béreket lehetne adni számos ágazatban a dolgozóknak, nagy tartalék áll rendelkezésre Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke szerint. A szakszervezeti vezető annak kapcsán beszélt erről Magyarország élőben című műsorunkban, hogy az egyik áruházlánc eddig sosem látott összegért, mintegy 300 ezer forintos fizetésért keres pénztárosokat. Palkovics Imre úgy véli, az egyre égetőbb munkaerőhiány kikényszeríthet hasonló mértékű béremeléseket.
Állami kitüntetést kapott Palkovics Imre
Az elismerések nagyrabecsülésünket fejezik ki mindazoknak, akik Magyarország érdekében lelkiismeretes, kimagasló színvonalú [...]
A járulékcsökkentés jó lehetőség arra, hogy a hazai bérek érdemben emelkedjenek
Az élőmunka terheiből azonban van mit visszavágni, mivel ennek aránya hazánkban a második legmagasabb az Európai Unión belül. A tb- és nyugdíjkasszából kieső bevételeket pedig más adónemekkel is lehet pótolni. A főtitkár jelezte: már a vállalkozók, a munkaadók és a kormány közötti hosszú távú megállapodások, ígéretek is elősegíthetik a bérfelzárkóztatást, amennyiben fokozatosan csökkennének a járulékok. A VOSZ támogatja a terveket, mivel a vállalkozások legfeljebb 1-2 alkalommal tudnak kigazdálkodni nagyobb, 10 százalék feletti béremelést dolgozóiknak. Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Idők kérdésére kiemelte: a járulékcsökkentés jó lehetőség arra, hogy a hazai bérek érdemben emelkedjenek.
Varga kimondta: csökkenhet a járulék
A járulékok fokozatos csökkentése megoldást jelenthetne a hazai foglalkoztatási nehézségek bizonyos részére, a szaktárca ezért vizsgálja, mikor és milyen arányban mérsékelhetnék ezt a közterhet - nyilatkozta a Magyar Időknek Varga Mihály.
Palkovics Imre: Jelentős béremelésre van szükség
Várható ugyan béremelés a súlyos munkaerőhiány miatt egy bizonyos határon belül, azonban a kialakult problémát csak azonnali, határozott kormányzati intézkedések, felzárkóztatási programok, új bér- és járulékpolitika oldhatja meg – vélik a Magyar Idők által megkérdezett ágazati szereplők. Több vállalat már vendégmunkásokat is felvenne, mások beruházásokat mondanak vissza. Az alapvető szolgáltatásokat is veszélybe sodorja az emberhiány.
„A SZEGEDI HÍD ALATT…”
A Munkástanácsok Csongrád Megyei Szövetsége tisztelettel meghívják Önt és kedves partnerét a 2016. évi Nemzetközi Tiszai Halfesztiválra. Helyszín, időpont: Újszegedi Partfürdő, 2016. szeptember 3.
Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat – felhívás!
Az alábbiakban olvashatják a Munkaügyi Tanácsadó és Vitarendező Szolgálat névjegyzékébe kerülésének felhívását és a Szolgálat Eljárási és Magatartási Kódexét.
Nemzetközi Munkaügyi Konferencia
ILO Főigazgató: „Az ILO kijelöli az irányt a méltányos munka előmozdítására a globális ellátási láncban, a konfliktusból és válságból való átmenet elősegítésére és annak érdekében, hogy 2030-ra megszűnjön a szegénység.”
Az öt szakszervezeti konföderáció közös nyilatkozata a kormányzati háttérintézmények bezárása ellen
A magyar szakszervezeti konföderációk megdöbbenéssel fogadták a hírt, miszerint megszületett a döntés az ú.n. bürokrácia csökkentési terv ürügyén, s megjelent a kormány határozata a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról, amely határozat több mint ötven szervezetet érint.
Palkovics Imre elnök beszéde az ILO genfi közgyűlésén
A magyar munkavállalók kiemelten fontosnak tartják és támogatják a főigazgatói jelentésben meghatározott célkitűzést, amely az ILO legközelebbi feladataként a szegénység globális leküzdését fogalmazza meg, összhangban az ENSZ Közgyűlése által 2015 szeptemberében elfogadott 2030 Agendával.
Megkezdődhetnek a kifizetések!
A Volán társaságoknál márciusban megtörtént a jövedelemfejlesztési megállapodás az arra jogosult felek között, a kifizetéshez szükséges miniszteri aláírás azonban az alábbi levélben foglaltak miatt késik. A bérfejlesztés elmaradása miatt jogos feszültség alakult ki a munkavállalókban. A Munkástanácsok Országos Szövetsége érdeklődésére és sürgetésére az MNV Zrt. vezérigazgatója körlevelet küldött ki a regionális Volán társaságoknak, amelynek következtében egyes régiókban már meg is kezdődtek a kifizetések.