Újabb módosító jelent meg az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága javaslatával

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Liga Szakszervezetek bízott a jogalkotás normális menetében, működésében, ezért elnézést kérünk mindazoktól, akik előre megjósolták a lezajló folyamatok végkimenetelét.

A korábbiakhoz képest tegnap éjszaka (december 6.) egy újabb módosítás jelent meg az Országgyűlés Törvényalkotási Bizottsága javaslatával, ami alapján a munkáltatónak lehetősége lesz kollektív szerződés nélkül is további 150 óra rendkívüli munkaidőt elrendelni, ha erre a munkavállalóval írásbeli megállapodást kötött (önként vállalt túlmunka).

Mindezzel egy fontos lehetőséget vesz ki a végleges szöveg a szakszervezetek kezéből, így a korábbi kormányzati célokkal ellentétesen a kollektív szerződéses lefedettség növelése ellen hat.

Bedőltünk a politikai ígéreteknek, becsaptak minket, csalódnunk kellett a saját jóhiszemű hozzáállásunkban, a jogalkotásba vetett hitünkben.

Mindez megmutatja a mérhetetlen erőfölényt a befektetők és a munkavállalók között, amely most már bizonyítottan a kormány és a befektetők között is fennáll, hiszen az elmúlt napokban folytatott küzdelem azt igazolja, hogy a befektetők diktálják a kormánynak is az irányt.

Cinikus megközelítés az, hogy a munkavállalók egyénileg meg tudnának állni a tőkével szemben. Ha a szakszervezeteket kivonják a döntéshozatali folyamatokból, a munkavállalók kiszolgáltatottsága nem csökkenhet, sőt! A 19. századtól azért alakítottak szakszervezeteket, és 127 évvel ezelőtt XIII. Leó pápa a Rerum Novarum enciklikájával azért szállt síkra a munkavállalók mellett, mert felismerte a munkavállalók szervezkedési jogának fontosságát, mégpedig, hogy jogaik érvényesítéseihez kollektíven kell fellépniük a munkáltatói erőfölénnyel szemben.

A valódi vállalkozóra az a jellemző, hogy ha nehézséggel találja magát szembe, mind a maga, mind a megrendelő érdekét összehangolva dönt, nem elrohan a kormányhoz etikátlan előnyöket kicsikarni, a munkavállalót pedig addig dolgoztatni, a megszerzett plusz jogosítványait vele szemben kihasználni, amíg annak egészsége és munkahelyi biztonsága a meglévő szintekhez képest is tovább romlik ahelyett, hogy tisztességesen megfizetné a munkáját.

Munkástanácsok Országos Szövetsége

Liga Szakszervezetek

image_pdfPDFimage_printNyomtatás
2018-12-10T14:03:15+00:002018. december 7.|