Ágazati bértámogatási program
A kormány legújabb intézkedéseként kiterjeszti az Ágazati bértámogatási programot, továbbá lehetővé teszi a támogatás előlegként történő kifizetését.
Üdülők a „lecsóba”?
Eldőlni látszik: a Volánbusz Zrt. meg kíván szabadulni az egykori Volán-társaságok által üzemeltetett üdülőktől.
Egyre többen igénylik az ingyenes munkaügyi jogsegélyt
Tavaly január óta mintegy 100 ezren éltek az ingyenes Jogpont adta munkaügyi tanácsadás lehetőségével, ami érdemben segíti a jogszerű foglalkoztatást Magyarországon
Kutatók és fejlesztők innovációs bértámogatása
A támogatási összeggel történő elszámolást Számolótábla segíti, amely csak segédletként szolgál, nem kell az elszámolással együtt beküldeni.
A Munkástanácsok ismetelten kezdeményezi a keresőképtelenség esetkörének bővítését
A veszélyhelyzet elrendelésére tekintettel kiemelten fontos lenne a keresőképtelenség esetkörének bővítése.
Az idén is számíthatnak béremelésre az állami cégek dolgozói
Számíthatnak béremelésre az idén is az állami közszolgáltató vállalatok munkavállalói, vagyis a MÁV, a Volán, a posta és más, állami cégek dolgozói – tudta meg a Magyar Nemzet
Javaslatok a közösségi közlekedésben dolgozó munkavállalók védelmében
A Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége és a Munkástanácsok Országos Szövetsége a járványügyi védekezés sikerességének előmozdítása és a munkavállalói szempontból méltányos eljárás érdekében javasolja:
A Szakszervezet megerősítette: a dolgozói állomány és az áruellátás is stabil marad a boltokban
Tömött parkolók, zsúfolt üzletek jelzik csütörtökön a 19 órai zárás előtt nem sokkal az élelmiszer-kereskedelemben, hogy a lakosság megkezdte a felkészülést a jövő héttől érvényes korlátozásokra.
Új intézkedések március 8-tól
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
A postások azt kérik, hogy a közvetlen ügyfélforgalomban dolgozó kollégák hamarabb kaphassák meg a védőoltást
A Postások Független Érdekvédelmi Szövetsége (POFÉSZ) és a Kézbesítők Szakszervezete (KÉSZ) levélben kéri a kormány segítségét, hogy a munkavégzés közben megfertőződött és a kényszerkarantén miatt távolmaradó kollégák részére a foglalkozási megbetegedés szabályai szerinti 100%-os táppénz kerüljön elszámolásra.
Emlékezzünk a kommunista diktatúra áldozataira!
A valódi munkás önigazgatás megvalósításáért küzdő 1956-os Munkástanácsos elődjeink emlékének megőrzése érdekében, a Munkástanácsok Országos Szövetsége Baranya megyei tagszervezetei 16 éve rendszeresen tartanak megemlékezést a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.
Felzárkózást hozott a bérmegállapodás
Beváltotta a hozzá fűzött reményeket a 2016-os bérmegállapodás. Míg a rendszerváltást követő két évtizedben mindössze 20 százalékkal emelkedett a fizetések vásárlóereje, addig az elmúlt öt évben ennek a duplája valósult meg.