Legfrissebb hírek2019-06-12T21:22:15+02:00

100 éves a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO)

2019. július 2.|

Ebben az évben ünnepli megalakulásának 100. évfordulóját a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amelynek hagyományos éves konferenciája is része volt a centenáriumi ünnepségeknek. Az idei központi gondolata „tisztességes munkával a jövő építéséért” volt.

Értékelték a Jogpontok működését

2019. július 1.|

Három év tapasztalatait összegezték a Munkástanácsok Országos Szövetsége és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés által uniós és állami forrásból működtetett Nyugat-Dunántúli Jogpontok szakemberei.

Ütköző: Friss foglakoztatási adatok

2019. június 29.|

Az Ütköző témája a tegnap megjelent friss munkanélküliségi/foglakoztatási adatok, ami rekordszintű foglalkoztatást mutat és rekordalacsony munkanélküliséget.

Összefoglaló a 2020-as költségvetés tervezetéről

2019. június 25.|

Varga Mihály pénzügyminiszter június 4-én ismertette a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A tervezet három célt szolgál a tárcavezető szerint: a családok támogatásának védelmét, a gazdaság védelmét és az ország biztonságának védelmét. A 2020-as költségvetés lehetőségeit, keretei meghatározó makró adatok közül a kormány jövőre 4%-os gazdasági növekedéssel és 2,8%-os inflációval számol. A jelenlegi világgazdasági tendenciákat figyelembe véve a GDP növekedésére adott prognózis egyelőre optimistának tekinthető, a jegybank márciusi inflációs jelentésében 3,2%-os növekedést jelzett előre.

ZVDDSZ: sok az ötletelés a Volán szakmában

2019. június 25.|

A ZVDDSZ szerint a sok ötletelés egyáltalán nem segítette elő a Volán portfólió hatékonyabb és színvonalasabb működését. Állatorvosi ló, egyáltalán nem túlzás így jellemezni a közúti közösségi közlekedés szervezetét. Erre utal egy rövid történeti áttekintés.

A raktárakban is gond a vasárnap

2019. június 24.|

A jövő heti VKF-ülésen napirendre kerülhet a rövidített vasárnapi nyitvatartásról szóló egyeztetés, amelyhez a munkavállalói oldal egységes javaslatát fogalmazná meg a Munkástanácsok konföderáció. Úgy tudjuk, az áruházláncok között nehezen születik konszenzus az önkorlátozás mértékéről, holott a piaci szempontok is az észszerű változást sürgetnék, mert nemcsak a boltokban, hanem a logisztikai bázisokon is problémás a vasárnapi munkaszervezés. Az egyik gazdaságkutató cégnél már tárgyalnak a lakossági felmérés körülményeiről.

Vissza az elejére!