KÉSztermék!
17. A (16. újságunkban) beharangozott dunaújvárosi eset, a folyamatban lévő „szombati bérpótlékos” perekhez kapcsolódva.
A postás szakszervezetek nyílt levele a Felügyelő Bizottság munkavállalókat képviselő tagjaihoz
Köszönettel kézhez vettük 2013. június 20.-án kelt, 924776/2013 számú válaszukat, melyet a Magyar Posta 2012 évi mérlegét kérő levelünkre küldtek. A levélben foglaltak alapján megtekintettük és tanulmányoztuk az MP Zrt. nyilvánosan hozzáférhető 2012 évi mérleg adatait, így több olyan felvetés fogalmazódik meg bennünk, amelyről tájékoztatjuk az MP Zrt. humán szervezetének vezetését.
Képzés Komárom-Esztergom Megyében
Képzési és csapatépítő tréning - Munkástanácsok Komárom – Esztergom Megyei [...]
A munkavállalók számára előnyösen módosították a 2003-ban megkötött kollektív szerződést a fuvarozók
Több munkáltatóra kiterjedő kollektív szerződést kötött a Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezete (NeHGOSZ) a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületével (MKFE) 2013. június 24-én hétfőn.
Méltón búcsúztatta a nyugállományba vonulókat a FESZ!
A Független Egészségügyi Szakszervezet Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelő Intézet Alapszervezete 2013.július 22-én a kórház vezetésével együtt az országban egyedülálló módon, hagyományteremtő szándékkal, Semmelweis napi rendezvényt szervezet a szakszervezet tagjai, a kórház munkavállalói és azok családtagjai részére. A rendezvény fővédnöke: Dr. Szócska Miklós Egészségügyért Felelős Államtitkár Úr volt.
Szakszervezeti munka – újult erővel a Zala Volánnál
Újult erővel – ezzel a jelszóval tartotta meg fórumát május 31-én a Munkástanácsok Országos Szövetségéhez és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetségéhez egyaránt tartozó Zala Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezete (ZVDDSZ).
Kijátsszák a béremelést
Leginkább a kereskedelemben dolgozó pénztárosokat és az árufeltöltőket próbálják a multinacionális cégek arra kényszeríteni, hogy írják alá a munkaidő csökkentésére vonatkozó szerződésmódosítást. A vállalatok nyomásgyakorlása mögött az áll, hogy nem akarják a január 1-jével megemelt minimálbér összegét kifizetni a dolgozóiknak.
Regionális Volános Szakszervezeti Szövetség
A hatékonyabb és meggyőzőbb érdekvédelem jegyében régiós szakszervezeti szövetséget hívnak életre a közlekedési munkástanácsok. Erről döntött Zalaegerszegen a Zala Volán Zrt-nél tegnap hat, az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. működési területén (Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megye) tevékenykedő volános munkahelyi szakszervezet.
Pert nyertek a munkavállalók a Tesco ellen!!!
Lezárult a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete tisztségviselői által még 2010-ben indított munkaügyi perek legutolsó „darabja” is. A TESCO áruházlánc abban az évben a KDFSZ több szakszervezeti tisztségviselője munkaviszonyát szüntette meg rendkívüli felmondással.
Az állam nem engedheti el a városi közösségi közlekedés „kezét"
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) határozott elvárása a Volán-társaságokkal szemben, hogy nem lehet veszteséges a városi tömegközlekedés. Ennek érdekében a társaságoknak a keletkező veszteségek finanszírozásáról meg kell egyezniük az önkormányzatokkal, amennyiben ez nem sikerül, fel kell mondani a Volán-cégeknek a Közszolgáltatási Szerződést. Ezért ez év végére padlóra kerülhet egyes vidéki városokban a közösségi közlekedés – kongatják meg egyre-másra a vészharangot a városi közlekedés szereplői.
Az állam nem engedheti el a városi közösségi közlekedés „kezét”
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) határozott elvárása a Volán-társaságokkal szemben, hogy nem lehet veszteséges a városi tömegközlekedés. Ennek érdekében a társaságoknak a keletkező veszteségek finanszírozásáról meg kell egyezniük az önkormányzatokkal, amennyiben ez nem sikerül, fel kell mondani a Volán-cégeknek a Közszolgáltatási Szerződést. Ezért ez év végére padlóra kerülhet egyes vidéki városokban a közösségi közlekedés – kongatják meg egyre-másra a vészharangot a városi közlekedés szereplői.
Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének és a Magyar Postások Érdekvédelmi Szövetségének nyílt levele az üzemi tanács elnökéhez
Tisztelt Elnök Úr! A Magyar Posta Zrt.-nél képviselettel rendelkező szakszervezetek kézhez vették az Ön által aláírt levelet, mely szerint a Gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 39.§ (1) bekezdése alapján tegyenek javaslatot az MP Zrt. Felügyelőbizottságának munkavállalói jelöltjére.