A szociális partnerek egyeztetésén /2013.március 7.-én/ a Dr. Szócska Miklós Államtitkár úr által megfogalmazott felkérésre a következő, az egészségügyben dolgozókat érintő megállapításokat, javaslatokat tesszük:
Alapelvek, háttér
Az egészségügy a foglalkoztatási lehetőségek szempontjából az egyik legperspektivikusabb terület egész Európában. Az Unióban végzett előrejelzések szerint a ma is meglevő munkaerőhiány várhatóan Európa-szerte erősödni fog. Mivel a foglalkoztatottak korösszetétele kedvezőtlen, becslések szerint az orvosok és egészségügyi szakdolgozók 30%-a 2020-ig eléri a nyugdíjkorhatárt. Eközben az egészséggel kapcsolatos szemléletmód változása, valamint a lakosság öregedése miatt az igény az egészségügyi szolgáltatásokkal kapcsolatosan egyre nagyobb lesz.
Ennek ellenére a képzett dolgozók kínálata – az egészségügy, mint foglalkoztatási lehetőség terén – nem nő ennek arányában a következők miatt:
– Az egészségügyben a képzettséghez képest alacsonyak a bérek és egyéb juttatások. Az ágazatban igen magas a minimálbéren vagy annak közelében történő foglalkoztatás. A Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) reprezentatív felmérése alapján a dolgozók nem tudnak a jövedelmükből megélni, különösen igaz ez a gyermeket nevelő családokra.
– Kedvezőtlenek a munkakörülmények /a szakdolgozók számára gyakran jelentős a fizikai terhelés, egészségügyi kockázatok, többműszakos munkarend, jelentős túlmunka, amely szintén fokozott munkaterhet jelent/. Miközben sok más területen a technológiai fejlesztésekkel sikerült csökkenteni a kedvezőtlen munkakörülményeket, az egészségügyben ez lassabban halad előre, részben mert a fizikai terhelés kiváltására kisebbek a lehetőségek a magyar egészségügyi infrastruktúra – széttagolt intézmények, korszerűtlen régi épületek, költségvetési korlátok – miatt.
Az egészségügyi szakmákban a legmagasabb a képzési idő, amely nem jut kifejezésre az életkeresetekben.
A negatív jelenségek Magyarországon sokkal fokozottabban jelentkeznek: az egészségügyi dolgozók bérezése a közszférában a legutolsó helyen áll, holott a munkakörülmények a közszféra egyetlen ágazatában sem rosszabbak, többségében jobbak.
Mindezek alapján, ha nem történnek érzékelhető és a helyzetet lényegesen javító intézkedések, számos nemkívánatos következményre kell felkészülni:
– A pályaelhagyás fel fog erősödni, hiszen az egészségügyben képzett dolgozók elhelyezkedésére más szektorokban is van lehetőség a közszférában és a közszférán kívül egyaránt.
– Igen nagy a munkaerő külföldre vándorlásának mozgósító ereje, tekintve az Európa-szerte jellemző és várhatóan erősödő munkaerőhiányt. Ezért a munkaerő elvándorlása növekedni fog a képzett munkavállalók körében
– Az egyre nagyobb munkaerőhiány a meglevő dolgozókra egyre nagyobb terhelést ró, ami szintén felerősíti az elvándorlást.
– A fiatalok körében a szakma presztízse tovább csökken. Egyre kevesebben, és nem a rátermettek választják az egészségügyi szakmákat, hanem azok az alulmotivált fiatalok, akik más lehetőség hiányában kerülnek ide.
– Mivel a gyógyítás lehetősége munkaerő nélkül megoldhatatlan, az egészségügyi ellátás működésképtelenné válik, aminek következtében a betegek egyre szélesebb körben ellátatlanok maradnak.
– Ellátás hiányában az eddig javuló egészségügyi mutatók /halálozási ráta, várható életkor/ romlani fognak, a tehetősebbek meg tudják vásárolni a magánszolgáltatást, a szegények viszont nem, és ők vannak többen.
Ugyanakkor említést kell tenni az egészségügyben tapasztalható aránytalanságokról is. Miközben az előzőleg felvázolt kép általánosságban igaz az egészségügyre, egyes munkakörökben, szakirányokban főként az orvosok egy szűkebb körét érintően, jelentős fekte pénzek – hálapénz – mozognak, amelyek nem képeznek adóalapot. A lakossági felmérések szerint a hálapénz elterjedtsége igen általános, különösen a fekvőbeteg-ellátó intézményekben. Ez ugyan javít egyes területeken dolgozók anyagi helyzetén, azonban átláthatatlan torzulásokat eredményez, és méltatlan helyzetet hoz létre az egészségügyi dolgozók számára. Egyes területeken – ahol a beteggel való közvetlen kapcsolat nincs vagy gyenge – nincs is hálapénz. Másrészt ma sem ritka, hogy a magánbetegeket a TB által finanszírozott egészségügyi infrastruktúra, illetve szakszemélyzet – térítés nélküli – felhasználásával kezelik az orvosok, anélkül, hogy ez az egészségügy számára teremtene forrásokat /pl. műtők használata, eszközök, berendezések használata/.
Részben ennek tudható be az is, hogy a közvéleményben az egészségügyben dolgozók még mindig jól megfizetett dolgozóknak minősülnek.
Ugyancsak fontos kiemelni, hogy a megbecsülésnek nemcsak a bér, hanem az emberi erőforrásokkal való megfelelő bánásmód is fontos eleme. Még mindig tapasztalható a nem megfelelő bánásmód, a dolgozók és a szakszervezetek által felvetett szempontok figyelmen kívül hagyása.
Átgondolásra szorul a képzések rendszere is abból a szempontból, hogy a képzettségi előírások, képzési idők és munkafeladatok összhangja jobban biztosítható legyen (pl. rezidensek által végezhető feladatok, a magasan képzett diplomás ápolók munkavégzése, stb.).
Az egészségügyi és a szociális terület szakdolgozóinak rugalmasabb átjárhatóságot kell biztosítani, megfelelő modulképzésekkel /vizsgákkal/
Egészségügyi terület: szociális szakképzettség / -1 kategória visszasorolás egészségügyi modul nélkül
Szociális terület: egészségügyi szakképzettség / -1 kategória visszasorolás szociális modul nélkül
Javaslatok
Mindezek alapján egy olyan hosszabb és rövidebb távon egyaránt működő és finanszírozható egészségügyi humánerőforrás-stratégia és taktika kell, mellyel biztosítható az egészségügy munkahelymegtartó- és felvevő készsége, a megfelelő utánpótlás kiképzése, csökkenthető az a szakadék, amely a nyugat-európai bérek és a hazai elérhető jövedelmek között van, és az egészségügyi szakmák presztízse nő. Megszűnnek a dolgozókat gyakran irritáló jövedelemkülönbségek és átláthatatlan jövedelem-allokáció, mely az egészségügyi szakmák egyes területein található, és források szabadíthatóak fel az egészségügyben dolgozók legális bérezésére és a munkafeltételek javítására.
A rövidtávú bérfejlesztés mellett (mely javaslatunk további részében szintén kifejtésre kerül) néhány hosszabb távú intézkedést, elemzést tartunk indokoltnak, melyek a következőek:
A hosszú távú humánerőforrás stratégia lépései és az azt megalapozó intézkedések:
1. Átfogó koncepció szükséges az egészségügyben dolgozók hosszú távú előmeneteli rendszerére, amely figyelembe veszi a sokrétűséget, az eltérő munkafeltételeket (beleértve a leterheltségben levő munkafeltételeket is), azonban a munkáltatónak is módot ad arra, hogy a jobb teljesítményt elismerhesse. Ebben meg kell határozni a 2020-ig elérendő jövedelemszintet, mivel várhatóan az egészségügyi dolgozókra vonatkozó elszívó hatás erősödésére lehet számítani az Európában jelentkező növekvő igények és csökkenő munkaerő-kínálat miatt. Egy ilyen koncepció közzététele javíthatná az ágazat munkaerő-megtartó képességét és vonzerejét a fiatalok körében. Ebben rögzíteni kell az egyes években teendő lépéseket és mértékeket.
2. Olyan törvény általi biztosítékot kell beépíteni a szabályozásba, amely biztosítja, hogy az egészségügyben dolgozók euróban kifejezett bérei fokozatosan közelítsék meg az európai országokban hasonló munkakörben dolgozók béreit, és a különbség évről évre csökkenjen.
3. Készüljön átfogó felmérés az egészségügy egyes szakterületein dolgozók valós jövedelmi helyzetéről, beleértve a nem legális jövedelmeket, mely nemcsak az érintettekre, hanem a hálapénzt adó lakosságra is terjedjen ki. /Milyen szakterületekre, milyen összegekre, gyakorisággal adnak hálapénzt, és kinek nem?–egy jól szerkesztett kérdőív alapján./ Ezt a felmérést a TB adatok alapján el lehetne indítani, hiszen ott rendelkezésre áll az információ arról, kik vettek részt és milyen gyógykezelésben. Ennek a felmérésnek a célja elsősorban az lenne, hogy lássuk, valójában mennyi pénzt is költ a lakosság az egészségügyre, amely megalapozhat egy igazságosabb, kiegyensúlyozottabb finanszírozást és elosztást. Egy ilyen felmérésnek – melyben szívesen közreműködik a Munkástanácsok – arra is ki kellene terjednie, hogy egy esetleges Egészségügyi Szolidaritási Alap létrehozása esetén ezt a pénzt, amit eddig hálapénzként fizetett, befizetné-e ebbe az alapba a jobb egészségügyi ellátás érdekében, főként, ha esetleg ez egy adómentes befizetés volna.
4. Fel kell tárni annak a lehetőségét is, hogyan lehet elérni azt, hogy a ténylegesen képződő jövedelmek egy része ne kerüljön ki az egészségügyi biztosítás fizetési kötelezettség alól, mint ahogyan a fekete- és szürkegazdaságban ma ez megtörténik. Vizsgálandó, hogy lehetne szorosabb kapcsolatot teremteni a befizetések mértéke és az ellátások között annak érdekében, hogy ne legyen érdek a befizetések elkerülése /leszámítva a sürgősségi vagy életmentő ellátásokat/.
5. Készüljön átfogó elemzés a külföldön dolgozó egészségügyi dolgozókról kérdőíves felmérés alapján, melyben az okok és a hazatérés lehetőségei és ösztönzöttsége lenne a tárgy, annak érdekében, hogy lássuk milyen intézkedések kellenek ahhoz, hogy az elvándorolt fiatalok visszatérjenek. Az indítékok között a bér biztosan fontos, de valószínűleg más is van: megfontolandó a Szülőföld Alaphoz hasonló alap létrehozása a felmérések eredményeinek pontos ismeretében.
6. Készüljön átfogó elemzés és javaslat a budapesti ellátórendszer munkafeltételeinek átvizsgálása alapján, és javaslat a szükséges változtatásokra és forrásokra, tekintettel, hogy ezen intézményekben a leterhelés még az átlagosnál is nagyobb, és ezek nem részesedhetnek az uniós fejlesztések előnyeiből.
7. Az adómentes egészségügyi biztosítás bevezetése mellett – amely feltehetően ösztönző lesz az egészségügy fejlődésére – javasoljuk egy társadalmi kontroll mellett működő lakossági és munkaadói befizetéseken alapuló Egészségügyi Szolidaritási Alap létrehozását, amelyet csak az egészségügyben dolgozók bérezésére, anyagi juttatásaira lehetne használni, mely távlatosan a hálapénz kiváltására és igazságosabb egészségügyi finanszírozásra szolgálna. Ezen alapba nemcsak a munkában állók, hanem a nyugdíjasok is befizethetnének /nyugdíj 2%-a erejéig/ tekintve, hogy az egészségügyi ellátások iránti szükséglet e korosztálynál a legnagyobb, és erőn felül hálapénzek adására kényszerülnek, vagy úgy érzik. Az alapnak az egyes intézményekben levő felhasználása előtt az érintett dolgozói érdekképviseletekkel való egyeztetés alapján kellene döntést hozni az ebből kapott juttatásokra, figyelemmel azokra, akik – legalábbis eleinte – részesednek a hálapénzes újraelosztásban.
8. Az utánpótlás és a munkaerő-megtartás szempontjából igen fontos az intézmények menedzsmentjének képzése is, melynek fontos része kell, hogy legyen az emberi erőforrásokkal való emberséges bánásmód, hogy a vezetők is megértsék, hogy a szakdolgozók nélkül lassan nekik kell a betegeket a műtőbe szállítaniuk.
9. A nagy munkaerő-elszívás ellensúlyozása és a külföldön dolgozók hazavonzása is csak akkor lehet esélyes, ha csökken a jövedelmekben való jelentős különbség, és ha egy olyan szolgáltatáscsomag kialakítására kerül sor, mely megfelelő indulási, megélhetési lehetőséget biztosít az itt élők, hazaköltözők – döntően fiatalok – számára. Ennek egyik legfontosabb eleme a jövedelmek növelése, de más olyan elem, mint a letelepedés elősegítése, orvosok számára induló kedvező bérű lakások biztosítása (a különösen nehezen betölthető állásoknál, ösztönző bérpótlékok egyes nehezen betölthető szakterületeken) is fontos része lehet az ösztönzésnek.
10. Ennek része lehet az is, hogy Magyarországon ösztönözzük a teljes szolgáltatások idetelepülését – pl. kórházak, rehabilitációs, idősotthonok külföldi állampolgárok számára –, ennek lehet esélye az idősgondozásban, illetve más szakmailag elismert területeken is, és már ma is van rá példa. A megfelelő forrásokat felhalmozott magánszféra ösztönzése is eredményes lehet e téren. Már ma is működnek olyan intézmények Magyarországon, melyek kedvezőbb anyagi juttatásokat tudnak biztosítani. A hasonló intézmények, szolgáltatások szorgalmazása, állami, akár uniós támogatása hozzájárulhatna több fiatal itthon tartásához is, egyéb előnyök mellett. Javasoljuk egy kiemelt program indítását külföldieknek is szolgáltatásokat nyújtó egészségügyi intézmények, vállalkozások létrehozásának és fejlesztésének ösztönzésére /szolgáltatásexport/, akár a már meglevő és szabad kapacitással rendelkező intézmények bevonásával is, amelyeknél feltétel, hogy a dolgozóknak nyújtandó juttatások megfelelő garanciái is legyenek meghatározva.
11. Tekintettel az egészségügyi költségek magas szintjére, az elvándorlások csökkentését célozhatja egy olyan társadalmi, gyakornoki ösztöndíj, amely a pályakezdés éveiben az itt maradóknak a megfelelő gyakorlat megszerzéséig járó kiegészítő juttatás, amelyet vissza kell fizetni külföldi munkavállalás esetén. Ez az ösztöndíj a kezdő évek letelepedési, családalapítási gondjain segítené át az orvos és szakdolgozó fiatalokat, de nem borítaná fel az egyébként a gyakorlati időn is alapuló előmeneteli rendszert.
Budapest, 2013.03.19.
Dr. Soós Adrianna