Idén 130 éve, 1891. május 15-én útjára bocsátotta XIII. Leó pápa a Rerum Novarum (Új dolgaink) című, akkori idők egyedülálló és jelentős szociális kérdéseit taglaló, máig kiemelkedő jelentőségű enciklikáját. XIII. Leo pápa enciklikájának 90. évfordulójára II. János Pál pápa a Rerum Novarum megjelenése óta eltelt időszak összegzése gyanánt kibocsátotta a Laboren Exercens (Munkát végezve) című – a munkát végző embert a középpontba helyező – enciklikáját. Erről a jubileumi enciklikáról napjainkban sajnos nagyon keveset beszélünk. Ezúttal Szent II. János Pál pápára és a Rerum Novarumra emlékezünk.

1981-ben II. János Pál megfogalmazta:

A munka és az ember elválaszthatatlan, ugyanakkor mindig szorosan kötődik az adott korhoz, az adott kultúrához. Ezért újra és újra meg kell vizsgálnunk és megfelelően értékelnünk az ember kapcsolatát a munkához. A munka végzése körülményeiben állandóan új kérdések és gondok merülnek fel, ugyanakkor mindig új remények és félelmek, biztatások és fenyegetések érik a munkát végző embert. Ezért lehetőleg mindig olyan elemzést kell alkalmaznunk, amely az ember földi életének teljes gazdagságát és minden fáradozását is feltárja.

  • Mivel a munka az ember mindennapos életének tartozéka, belőle meríti sajátos és különleges méltóságát. Mérhetővé válik az emberi küszködés, a fáradság, a fájdalom, a hányattatás és az igazságtalanság és mindezek egyre inkább áthatják a közösségi életet, úgy a nemzet határain belül, akár nemzetközi szinten.
  • Az ember keze munkáját fogyasztja és nemcsak a mindennapi kenyér formájában, amellyel testét táplálja, hanem a szellemi kultúrának, az emberi civilizációnak, a tudománynak a kenyerét is. Igy azt is el kell fogadnunk, hogy az ember ezt a kenyeret mindig „arca verítékével” szerzi meg. Nem csupán saját erőfeszítésével és fáradságával, hanem nagyon sok feszültség, konfliktus és megkülönböztetés közepette, amelyek a munkával kapcsolatosak.
  • A Szentírás első fejezetét olvasva látjuk, hogy az embernek uralma alá kell hajtania a földet. Ezek az igék vonatkoznak mindarra a gazdagságra is, melyet a látható világ magában rejt és az ember rendelkezésére bocsát. Mindazonáltal e gazdagság csak a munka által áll az ember rendelkezésére. A munkával kezdettől fogva szorosan együtt jár a tulajdon problémája is. Gondoljunk csak a magyar jobbágyokra, pláne az 1514 utáni siralmas időkre, amikor a munkát végző ember is a földes úr, a magyar nemes tulajdona volt.
  • Annak érdekében, hogy az elrejtett természeti kincsek a tulajdonos és másoknak javára is legyenek, az ember nem tud máshoz folyamodni, csak a munkájához. Az ember, hogy munkája által a természet adta kincsek gyümölcséhez jusson, ezekből a kincsekből kicsiny részleteket kisajátít, elvesz és felhasznál. Mindezt tulajdonává teszi és munkahellyé alakítja. Munkája által sajátítja ki, azért, hogy tovább dolgozzék benne. Ekkor, a munkát végző ember találkozik a tőkével, mint hatalmas eszköztárral, vagyis a termelőeszközök összességével, ami szintén munkából született és magán viseli az emberi munka nyomait. Korunk technikai fejlődése hatalmas iramban haladt előre. Az embernek, aki a munka alanya, ha a termelésben használni akarja a legújabb termelőeszközöket, folyamatosan új és újabb ismeretekkel kell gazdagodnia. Az embereknek a munkavégző képességüket, azaz a hatékony részvételi feltételeiket a modern termelési folyamatban, egyre nagyobb előkészületekkel, állandó tanulásukkal, folyamatosan meg kell újítaniuk. Minden ember, aki bármilyen szinten is, de részese a termelési folyamatnak mindig igazi alkotó alany, míg az eszközök összessége, még ha önmagukban a legtökéletesebbek is, csupán és kizárólagosan az emberi munkának alárendelt eszközök. Amennyiben a munka egyben feladat is, jogokat az emberi jogok teljességében kell vizsgálnunk, ezek a jogok az ember természetéből következnek és az adott államnak kell biztosítania a polgárai számára.
  • A tőke, a munka és a munkát végző ember között alapvető kapocs a munkabér, azaz a munka díjazása. Ez ad alapvető és valós képet az adott társadalom, az adott ország társadalmi viszonyairól. Ez az a viszony, amelyen keresztül az emberek zöme hozzáférhet – vagy nem férhet hozzá – azokhoz a javakhoz, amelyek közös használatra lennének rendelve. Ebből következik az igazságos-, a jogos, bér ami megmutatja az egész társadalmi, gazdasági rendszer igazságosságát, a polgáraihoz való hozzáállását. Az alapvető igazságosságot elsősorban a családokon mérhetjük le. Egy felnőtt személy, aki családért felelős, akkor részesül munkájáért az igazságos díjazásban, ha az elegendő ahhoz, hogy családot alapítson, azt méltó módon fenntartsa és biztosítani tudja annak jövőjét. Ilyen bérezés az úgynevezett, családi bérezés által valósítható meg, olyan bérrel, amit a családfő kap munkája fejében, s ez elegendő az egész család szükségleteire.
  • A tisztességes munkabér mellett számításba kell, venni a különböző szociális juttatásokat, amelyeknek az a célja, hogy biztosítsák a munkát végző ember életét, egészségét, testi épségét és a családja biztonságát is. A gyógykezelés költségei, különösen munkahelyi balesetek és foglalkozási ártalmak esetében megkívánják, hogy a munkát végző ember könnyen hozzájusson az egészségügyi ellátáshoz, rehabilitációhoz. A juttatásoknak egy másik része a pihenéshez való joggal kapcsolatos, ami elsősorban a rendszeres heti pihenőnapokról, szabadnapokról és az évi szabadságot szól. Végezetül a nyugdíjhoz és az öregkor biztonságához való jogról kell szólnunk, ami szintén az alapvető emberi jogok körébe tartozik és ott bontakozik ki igazán.
  • A munkát végző ember számára biztosítani kell a társuláshoz, egyesüléshez való jogot is. Ez az a jog, ami biztosítja, hogy a munkavállalók olyan társulásokat, egyesületeket alkossanak, melyeknek az a célja, hogy a különböző foglalkozásokban dolgozók érdekeit védjék. Ezeket a szerveződéseket hívjuk szakszervezeteknek, tevékenységüket úgy kell tekintenünk, mint közös versenyfutást a közjóért. Azért a jóért, amely a foglalkozásuk szerint egyesült dolgozó emberek szükségleteinek és érdekeinek megfelel. Ez a harc azonban nem a „többiek ellen” zajlik. S ha az ellentétes vélemények esetén szembehelyezkedést jelent másokkal, ez a társadalmi igazságosság miatt történik, s nem magáért „a harcért”, sem pedig azért, hogy kiszorítsa az ellenfelet. A munkának van egy sajátossága, hogy az embereket bizonyos közösségbe gyűjti, és ebben áll a munka igazi társadalmi ereje. Van és természetesen kell, hogy legyen olyan ereje ahhoz, hogy együtt gondolkodó és cselekvő közösséget hozzon létre. Végül is azonban ebben a közösségben eggyé kell válnia mind a dolgozóknak, mind azoknak, akik rendelkeznek a termelőeszközök felett, vagy azoknak tulajdonosai. Ebben az értelemben a szakszervezetek tevékenysége kétségtelenül belép a „politika” területére, politikán értve, a közjó mindenki számára „bölcs intézését!” Ugyanakkor elfogadhatjuk, hogy a szakszervezeteknek nem feladata, hogy „politikát csináljanak,” a szó mai értelmében. Kívánatos és egyben szükségszerű is, hogy a szakszervezetek mindennapi működése következtében a munkavállalók ne csupán többet „birtokoljanak”, hanem mindenekelőtt „minél többé válhassanak,” azaz minden szempontból jobban meg tudják valósítani emberségüket és vágyaikat!

A fentiek értelmében és alapján a Munkástanácsok Országos Szövetsége és a Szervezett Munkavállalókért Alapítványaz alábbi emléktáblát avatja 2021. május 14-én 15.00 órakor a Pécsi Egyházmegye Katolikus Karitász ingatlanán.

Pécs, 2021. május 12.

Perényi József

Munkástanácsok Országos Szövetsége

Szövetségi Tanács elnök