Összefoglaló a 2020-as költségvetés tervezetéről
Varga Mihály pénzügyminiszter június 4-én ismertette a jövő évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A tervezet három célt szolgál a tárcavezető szerint: a családok támogatásának védelmét, a gazdaság védelmét és az ország biztonságának védelmét. A 2020-as költségvetés lehetőségeit, keretei meghatározó makró adatok közül a kormány jövőre 4%-os gazdasági növekedéssel és 2,8%-os inflációval számol. A jelenlegi világgazdasági tendenciákat figyelembe véve a GDP növekedésére adott prognózis egyelőre optimistának tekinthető, a jegybank márciusi inflációs jelentésében 3,2%-os növekedést jelzett előre.
A raktárakban is gond a vasárnap
A jövő heti VKF-ülésen napirendre kerülhet a rövidített vasárnapi nyitvatartásról szóló egyeztetés, amelyhez a munkavállalói oldal egységes javaslatát fogalmazná meg a Munkástanácsok konföderáció. Úgy tudjuk, az áruházláncok között nehezen születik konszenzus az önkorlátozás mértékéről, holott a piaci szempontok is az észszerű változást sürgetnék, mert nemcsak a boltokban, hanem a logisztikai bázisokon is problémás a vasárnapi munkaszervezés. Az egyik gazdaságkutató cégnél már tárgyalnak a lakossági felmérés körülményeiről.
Hamarosan tárgyalóasztalhoz ülnek az üzletek és a dolgozók képviselői
Úgy tűnik, nyitott kapukat döngetnek a munkavállalók képviselői a piaci szereplőknél az üzletek vasárnapi nyitvatartásával kapcsolatos kezdeményezéssel, miszerint a jövőben a kereskedők önkéntes alapon rövidítsék működésüket a hét utolsó napján. A munkaerőhiány miatt mindkét fél által racionális lépésnek tartott javaslatból a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán születhet hosszú távú, önszabályozó megoldás, amelyet üzleti szempontok alapján valamennyi nagyvállalat támogathat.
Beszámoló a Munkástanácsok 2019-es Válaszmányi üléséről
„A technika átalakítja a munkát. A munka alanya azonban változatlanul az ember” -ez a II. Szent János Pál Pápától származó idézet volt a mottója a Munkástanácsok Országos Szövetsége 2019. április 31-én tartott éves választmányi ülésének. Az ülésen a választmány tagjai meghallgatták és elfogadták az elnökség éves beszámolóját. Ezek mellett sor került a Munkástanácsok Országos Szövetsége költségvetés tervezetének elfogadására és a Felügyelő bizottság beszámolójára. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke beszámolójában kiemelte: a Munkástanácsokat a hazai szakszervezeti életben ma is a stabilitás, létszámgyarapodás és a nyugodt, kiszámítható munkavégzés jellemzi.
A szakszervezetek üdvözlik a konzultációt és várják a folytatást a Volánok átalakításáról
A szakszervezetek, így a ZVDDSZ is üdvözölte, hogy május 22-én megkezdődött a régiós Volán-cégek összevonásával kapcsolatos konzultáció a Volánbusz Zrt. menedzsmentje és a szakszervezetek, valamint az üzemi tanácsok között.Mint ismeretes, a tulajdonosi jogokat gyakorló, a nemzeti vagyon kezelésért felelős tárca nélküli miniszter részvényesi határozatban bízta meg a Volánbusz Zrt. vezérigazgatóját a régiós közlekedési társaságok összevonásának előkészítésével.
Az Európai Szakszervezeti Szövetség Kongresszusa
Május 21-24-e között tartotta Bécsben négyévenként megrendezendő Kongresszusát az Európai Szakszervezeti Szövetség (European Trade Union Confederation - ETUC). A Konferencia mottója ”Igazságosabb Európát a munkavállalók számára” volt.A Konferencián a Munkástanácsok Országos Szövetségét Palkovics Imre elnök és dr. Czuglerné dr. Ivány Judit jogi alelnök képviselte.
Új szemlélet védi a dolgozót
A munkabéke fenntartása mellett a munkáltatókkal kialakított bizalmon alapuló szociális párbeszéd megteremtésével képesek a szakszervezetek modern érdekvédelmet kínálni a dolgozóknak a XXI. században — mondta lapunknak Palkovics Imre. A Munkástanácsok elnöke kiemelte: a konföderáció a napokban együttműködést kötött azzal az olasz szervezettel, amely nemzetközileg alakítaná ki az új modellt.
A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a különböző ágazatokban
„A munkahelyi egészség és biztonság fejlesztése a különböző ágazatokban” címmel rendezett szemináriumot a Munkástanácsok Országos Szövetsége és az EZA. A 24-04-19 SE számú projektre Budapesten 2019. május 16-17-én került sor a Hotel Presidentben.
Bértárgyalás folytatása
A Közúti Közlekedési Alágazat három éves (2017-2019) bérmegállapodását aláíró szakszervezetek (KKSZ, KMSZ, [...]
Folytatódnak a JOGpontok projektek a GINOP-5.3.3-18-as konstrukció keretében
Folytatódnak a JOGpontok projektek a GINOP-5.3.3-18-as konstrukció keretében 2019.05.02-étől útjára indul a [...]