Saját híreink2019-06-12T21:23:30+02:00

Folytatni kell a képzéseket!

2014. március 26.|

Az ellenérdekelt politikai oldal, különösen választási időszakban, mindig vita tárgyává teszi a foglalkoztatási adatokat, holott azokat az OECD területén közös statisztikai módszer alapján számítják ki – erről is beszélt Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az OECD egységes módszertana szerint az számít munkavállalónak, foglalkoztatottnak, aki az adott felmérést megelőző egy hétben legalább 1 óra bejelentett, általa regisztrált munkával rendelkezett, és amiért ellentételezésben részesült – hívta fel a figyelmet a 180 percben. Hallgassa meg ITT!

Kern Tamással, a Miniszterelnökség stratégiai államtitkárával egyeztettünk

2014. március 20.|

A találkozót Nyitrai Zsolt a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója szervezte. A konzultáción részt vett a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöksége és Kern Tamás, a Miniszterelnökség stratégiai és tájékoztatási helyettes államtitkára is. Szóba került a munkavállalói tulajdon kiterjesztésének ügye, a munkavállalók foglalkozás-egészségügyének kérdése és a Jogpont Plusz tapasztalatai.

A nők helyzete Magyarországon- szubjektív helyzetértékelés

2014. március 11.|

A magyar társadalomban elvárás a nők gazdasági szerepvállalása (gender szerepek), hovatovább a gazdasági fejlődéshez nélkülözhetetlen foglalkoztatás-bővülést is az anyák munkába állításától várják. Ezzel szemben az egyéni döntéseinknél főként a nemek szerepeinek különbségei dominálnak. Ez a kettősség végigkíséri a munka világát, és hol az egyik, hol a másik szempont érvényesül, ami a nőket sokszor anyasági elképzeléseik kiteljesítésében hátrányosan érinti. Mindemellett a nők gazdasági aktivitásának bővülése nem marad el a férfiakétól – az elmúlt 15 évben egyenletesen –, kétszer annyit növekedett.

Csatlakozz a Munkástanácsok Vodafone flottájához: a részletek ITT!

2014. március 10.|

A Munkástanácsok Országos Szövetségének sikerült megkötni a legkorszerűbb és legkedvezményesebb flottaszerződést a Vodafone-nal! A Szarvas Gábor úti székház titkárságán aláírható a "Tagi Kedvezmény igénybevételéhez szóló igazolás" . Ennek aláírása után, a saját és a hozzátartozók részére (legfeljebb 5 fő!) azonnal átvehető a flottakedvezményes új telefon!

A Munkavállalók világa- Munkavállalói akadémia

2014. március 5.|

Mostani adásunkban a Munkástanácsok egy új és minden kétséget kizáróan modern eszközével ismerkedünk meg. Ez pedig az úgynevezett munkavállalói akadémia. Vajon mi indokolta, hogy a számos szolgáltatás mellett a Munkástanácsok oktatni is kezdjenek? - See more at: http://echotv.hu/a-munkavallalok-vilaga-2014-03-04-a-munkavallalok-vilaga#sthash.Fd97vOOY.dpuf A műsor megnézhető ITT

Az MNV Zrt. és a Közlekedési Munkástanácsok közös közleménye

2014. március 3.|

A közelmúltban levélben fordult Fónagy Jánoshoz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkárához a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége (KMSZ), a városi közösségi közlekedés aktuális kérdéseiről, ezek középpontba állításának jegyében. Visszhangra találtak a KMSZ észrevételei a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.), Volán portfoliót irányító vezetőiben, ezért egyeztetésre hívták a szövetség vezetőit.

Indul az új e-learning rendszer, a Munkavállalói Akadémia

2014. február 26.|

Szakszervezetünk számára kiemelt prioritású a munkavállalók képzése és ezen keresztül a munkavállalói tudatosság növelése. Ebből az okból elindítottuk az elektronikus képzési portálunkat, a Munkavállalói Akadémiát, amelyen megkezdődik a munkavállaló ismereteket tartalmazó képzési anyag oktatása.

Tájékoztató a Közúti Közlekedési Vegyes Bizottság 2014. február 10-én tartott üléséről

2014. február 14.|

Az ülés a munkavállalói oldal levezető elnöklete mellett folyt le. A munkavállalói oldal: Sérelmezik, hogy a Tisza Volán Zrt. nem tagja a KKVSZ.-nek, a szakszervezetek kérik a Tisza Volán Zrt. beléptetését is a KKVSZ.-be. A munkaadói oldal írásban megküldött bérfejlesztésre vonatkozó ajánlatát a szakszervezetek nem fogadják el. A béren kívüli juttatások emelésének mértékét kérik külön is megjelölni. A bér és cafetéria között költség semleges módon az átcsoportosítást helyi szintű megállapodás esetén elfogadhatónak tartják. Kérték, hogy a bérek kifizetésére az üzleti tervek elfogadását megelőzően kerüljön sor.

Vissza az elejére!