A megszokott ősz helyett már a héten indulnak a minimálbér-tárgyalások
Minden eddiginél korábban, már kedden napirendre kerül a jövő évi minimálbér a szakszervezetek, a munkaadók és a kormány egyeztetésén – tudta meg a VG. A korai tárgyalási forduló célja, hogy megalapozza az év vége felé esedékes bértárgyalásokat.
Mobilitási csomag — rögzíteni kell a tagállami határátlépéseket a tachográfban!
Az UK-EU kilépési megállapodás alapján a brit határlépéseket, illetve az Európai Bizottságtól származó információ szerint a svájci határlépéseket is rögzíteni kell a tachográfban
Elhunyt Trencsényi László Corvin-közi forradalmár
88 éves korában elhunyt Trencsényi László, az 1956-os Magyarok Világszövetségének ügyvezető elnöke, a Corvin közi szabadságharcosok emblematikus alakja
Bubenkó Csaba: Csak a teljes vasárnapi boltzár segítené a dolgozót
Úgy tűnik, süket fülekre talált az a szakszervezeti javaslat, amely a kiskereskedelemben tapasztalható munkaerőhiányt úgy orvosolná, hogy az üzleteknek be kellene zárniuk vasárnap délben.
In Memórián Dr. Debreczeni László
„Végtére is nem az a fontos, ami velünk történt, hanem ami bennünk” [...]
Hőségriasztás munkaidőben: jogok és kötelezettségek
A Pénzügyminisztérium Munkavédelmi Főosztályának felhívása alapján, hőség riadó elrendelése esetén fokozott figyelmet kell fordítani a hőmunka okozta egészségkárosodások megelőzésére
A Munkástanácsok a munkavállalókat is részesítené a gazdaság növekedéséből
A minimálbér és a garantált bérminimum összege 8–12 százalék között emelkedne a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok javaslata szerint.
Bérkorrekciót illető konzultációkat kezdeményezett az ÉTMOSz
A Fém-Gépipari Munkástanácsok Szakszervezeti Szövetségéhez tartozó ÉTMOSz szakszervezet több munkáltatónál is bérkorrekciót illető konzultációkat kezdeményezett a munkáltatónál.
Háromszáz rendőr mondott fel egy hét alatt
Június 1. és 8. között összesen 299 hivatásos állományú rendőr nyújtotta be lemondási kérelmét – tudta meg a Magyar Hang az ORFK-tól.
KDSZSZ: Megint csúsztat a Volánbusz
A Volánbusz nem nevezi nevén azt a döntését, amit tervez megvalósítani, vagyis egy tucatnyi műszaki telephelyén megszünteti az autóbuszok karbantartását, javítását.
Így emelkedhet a minimálbér 2023-ban
Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke a Magyar Nemzetnek elmondta, a közös javaslat célja a legkisebb bérek értékállóságának megőrzése mellett, hogy a munkavállalók is részesüljenek a gazdaság növekedéséből.
Igazi bérrobbanást hozna Magyarországon az “európai minimálbér” vagy csak porhintés az egész?
Az uniós minimálbérről szóló irányelv még nem jelentené azt, hogy egységes lenne a legkisebb bér az EU-ban. Ugyanakkor fontos lépést tennének abba az irányba, hogy "tisztességes életszínvonalon" meg lehessen élni a minimálbérből minden országban.