Nagy könnyítés jön a Szép kártyáknál
2021. december 31-ig bármilyen alszámláról lehet költeni bármilyen, SZÉP-kártya által engedélyezett célra - derül ki a legfrissebb közlönyből.
2021. december 31-ig bármilyen alszámláról lehet költeni bármilyen, SZÉP-kártya által engedélyezett célra - derül ki a legfrissebb közlönyből.
A magyar szakszervezeti konföderációk továbbra is - immár több mint egy éve - amellett érvelnek, hogy a munkavállalók bérköltségeit vállalja át az állam abban az esetben, ha az egyik szülőnek kiskorú gyermekével otthon kell maradnia a járványügyi intézkedések miatt.
büszkén tudatja a Munkástanácsok tagságával és a szervezet életét figyelemmel kísérőkkel, hogy Dr. Szabó Imre Szilárd sikeresen védte meg doktori disszertációját, amelynek témájául „A szakszervezetek jogállása a hazai jogrendszerben” címet adta.
A Kormány fokozott figyelmet fordít a munkaerő-piaci szempontból hátrányosabb helyzetben lévő csoportok foglalkoztatására, amelyet dinamikusabb és egyszerűbb támogatási rendszerrel segít elő.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (a továbbiakban: Hatóság) számos megkeresés érkezett mind a köz-, mind pedig a magánszférába tartozó szervezetektől mint foglalkoztatóktól annak kapcsán, hogy jogosultak-e kezelni (megismerni, nyilvántartani) a foglalkoztatottak új típusú koronavírus
Több mint 40 eurónyi a különbség az átlagos órabérköltségben aközött az uniós ország között, ahol ez a legmagasabb, illetve ahol a legalacsonyabb volt – derül ki az Eurostat legfrissebb, 2020-ra vonatkozó adataiból.
Március 31-én, szerdán videokonferencia keretében került sor a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának Monitoring Bizottsági ülésére.
A tanács ülésén Palkovics László miniszter és György László államtitkár mutatták be az ország tudás és munkaalapú Gazdaságvédelmi Akciótervét. A terv öt fő területe:
Számos ágazatban egy hónappal megnyújtották azt az időszakot, amikor az állami, önkormányzati helyiségek bérlésekor nem kell bérleti díjat fizetni. Március után áprilisban sem kell díjat fizetni egyes ipari, kereskedelmi vállalkozásoknak.
A Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége üdvözli, hogy a mai nappal a VOLÁNBUSZ Zrt.-nél az autóbuszvezetők védelmét biztosító intézkedések születtek. Ezt a Szövetség már március elején is hangsúlyozta.