image_pdfimage_print

Szabó Imre Szilárd

Hetek óta „toporognak” a közszolgáltató állami vállalatok szakszervezetei, ugyanis (eddig) egész évben hiába vártak érdemi bérfejlesztési ajánlatra a munkáltatók, illetve a tulajdonos állam részéről (ennek közgazdasági lehetőségeiről Lajtai Györggyel itt írtunk). Okkal merül fel a kérdés, hogy milyen eszköztára van jelenleg a területen működő szakszervezeteknek az érdemi nyomásgyakorlás megvalósítására?

  1. Demonstráció?

A kérdést rendkívül gyorsan meg lehet válaszolni, ugyanis a veszélyhelyzetre vonatkozó szabályok szerint tilos a gyülekezési törvény szerint tüntetést szervezni és gyűlésen részt venni. A szabályozás az úgynevezett „spontán” összejöveteleket sem engedélyezi; a szervezés és a részvétel következménye pedig jelentős összegű bírság.

  1. Sztrájk?

Lassan tizenegy év telt el a sztrájktörvény – átfogónak is nevezhető – módosítása óta. Ez az évtized elegendő gyakorlati tapasztalatot is hozhatott volna a kérdés megválaszolására, ugyanakkor a szabályozást övező vitákban továbbra is sokszor a bizonytalanság tűnik az egyetlen bizonyosságnak.

A rendszerváltáskor elfogadott 1989. évi VII. törvény a sztrájkról (a továbbiakban: Sztrájktörvény vagy Sztv.) legnagyobb vitákat kiváltó rendelkezése a „még elégséges szolgáltatás” biztosításához kapcsolódott.[1] A törvény megszületésekor úgy rendelkezett, hogy a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatónál a sztrájkjog csak úgy gyakorolható, hogy az a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja. Ennek mértékét és feltételeinek meghatározását a jogalkotó a sztrájkban érintett felek megállapodására bízta. A törvény indoklása szerint a javaslat korlátozni kívánta a sztrájkjog gyakorlását azoknál a munkáltatóknál, amelyeknek működése a társadalom alapvető napi létezésének szempontjából elengedhetetlen. Ilyenként említette a közforgalmú közlekedést, energiaszolgáltatást, távközlést, azzal, hogy a felsorolás példálózó jellegű, adott esetben egyéb tevékenységet (pl. óvodáskorúak, tanulók felügyeletét) is e körbe lehet sorolni. Ennek alkalmazása azonban további bizonytalanságokat hordozott. A megállapodás hiánya ugyanakkor a munkavállalók sztrájkba lépését nem akadályozta meg, és a Legfelsőbb Bíróság egyik 1991-es eseti döntése alapján nem szolgálhatott a sztrájk jogellenességének megállapítása alapjául sem (BH 1991. 255.). Ezt erősítette meg jóval később az EBH 2008. 1814. számú határozat is, amely szerint a kollektív szerződés a sztrájktörvénnyel ellentétesen nem írhatja elő, hogy sztrájk jogszerűen csak a még elégséges szolgáltatás mértékében való megállapodás esetén tartható.

A Sztrájktörvényt módosító törvény az elégséges szolgáltatás meghatározásának új metódusát alakította ki 2010. december 31. napi hatállyal, amely ellen a szakszervezetek azóta is élesen tiltakoznak, különösen a közszolgáltatások területén. A módosítás alapján a törvény új bekezdésekkel egészült ki, aminek értelmében – radikális változást hozva a korábban kialakult gyakorlattal szemben – az elégséges szolgáltatást a lakosságot alapvetően érintő tevékenységet végző munkáltatók esetében törvény állapíthatja meg.[2]

A szerencsésnek nem nevezhető jogszabályi konstrukció így abból indul ki (arra utal), hogy megállapodás csak akkor kell, ha nincs törvény. Ugyanakkor az ágazati törvények bizonyos területeken egyáltalán nem képesek a sztrájk folytatásának részletes szabályait megállapítani (gondoljuk arra, hogy ez milyen szabályozást jelentene a vízügyi szolgáltatások vagy éppen a villamosenergia-ellátás területén). Törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit. Ebből következik az a sorrend, amely alapján elsődlegesen törvény szabályozza a feltételeket, ennek hiányában a felek megállapodása, míg végső esetben – amennyiben sem törvény, sem a felek megállapodása nem szabályozza a kérdést – kerülhet sor a bíróság döntésére. A módosítás így teljesen szakít a korábbi konstrukcióval: ha sem törvény, sem a felek megállapodása, sem pedig jogerős bírói határozat a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről nem rendelkezik, jogszerű sztrájk nem tartható.[3]

A döntések elhúzódását igyekszik meggátolni, hogy a bíróságoknak öt munkanapon belül nem peres eljárásban kell az ügyet elbírálniuk, s csak szükség esetén hallgatják meg a feleket. A határozat ellen ötnapos fellebbezési határidő biztosított, melyről a másodfokú fórum szintén öt munkanapon belül határoz. A kérelem elbírálására a kérelmező székhelye (lakhelye) szerinti munkaügyi perben eljáró bíróság rendelkezik illetékességgel, amennyiben több munkaügyi bíróság is érintett, a kérelem elbírálására a Fővárosi Törvényszék jogosult.[4] Az ágazati törvényekben szabályozott mérték[5] (amely csak két területen van jelen: posta és személyszállítás) is komoly kritika tárgyát képezi. Különös probléma e körben az, hogy e két terület esetében lehet-e egyáltalán bírósághoz fordulni az elégséges szolgáltatás megállapítása iránti kérelemmel.[6]

  • Mi a helyzet az ún. „figyelmeztető” sztrájkkal?

Sztrájk az előzetes egyeztetés ideje alatt, egy alkalommal, legfeljebb két órát meg nem haladó időtartamban is folytatható,[7] ezt nevezi a szakzsargon ún. „figyelmeztető” sztrájknak. Véleményem szerint az Sztv 4. § (3) bekezdése alapján az elégséges szolgáltatásban való megállapodás hiányában is lehet sztrájkot folytatni, azaz önmagában ettől (a megállapodás hiányától) nem lesz jogellenes a sztrájk a posta és a személyszállítás területén. Az más kérdés, hogy a megtartott sztrájk jogellenes lesz, ha egyébként nem felel meg a posta tv. és a személyszállítási tv. idézett és teljesen általános szabályainak. Érdekes az a szempont is, hogy miként lehet akkor figyelmeztető sztrájkot tartani, ha még az elégséges szolgáltatásról (is) folyik az egyeztetés, hiszen ennek a sztrájknak a lényege, hogy az egyeztetés alatt tartják, azaz még nincs megállapodás. Valószínűsítő továbbá, hogy egy maximum két órás sztrájk a törvény szerinti még elégséges szolgáltatást számos esetben nem hiúsítaná meg, de ezt a postaforgalomban és a közlekedésben gyakorlott szakembereknek kell megítélniük. Utóbbi esetében az járatok óránként történő „bontása” tűnik a figyelmeztető sztrájk során nehezen értelmezhető szabálynak, ugyanakkor technikailag nem tűnik kivitelezhetetlennek sem (gondoljunk egy jelképes, pl. 15-30 perces leállásra).

A figyelmeztető sztrájk ugyanakkor rögtön két másik problémát is képez. Egyrészt az Sztv. 2. § (3) bekezdése alapján a figyelmeztető sztrájk az egyeztetés időtartama alatt tartható, s a posta és a személyszállítási tv. esetében is van (függetlenül az elégséges szolgáltatástól) előzetes egyeztetés, azaz ennek időtartama alatt a figyelmeztető sztrájk megtartható. Másrészt: uralkodó felfogás szerint a figyelmeztető sztrájk is sztrájk, s ebből következően az elégséges szolgáltatás szabálya ebben az esetben is alkalmazandó. Utalva azonban a fent leírtakra, ebben az esetben is irányadó az, hogy az elégséges szolgáltatásra vonatkozó megállapodás hiányában is lehet sztrájkolni. Természetesen ebben az esetben is ugyanaz a kockázat marad: a bíróság utóbb esetleg megállapíthatja, hogy a sztrájkoló fél megsértette a posta törvény és a személyszállítási törvény szabályát a figyelmeztető sztrájk alatt.

Ugyanakkor a figyelmeztető sztrájkra lehetőséget adó egy hét alatt álláspontom szerint (a fent leírtakra tekintettel) nem születik bírósági döntés a rövid eljárási határidők ellenére sem. Magyarán: ez a jogértelmezés azt jelentené, hogy lehetetlen figyelmeztető sztrájkot tartani abban a körben, ahol a még elégséges szolgáltatás nyújtása kötelező és nincs törvényi szabály annak mértékére (a közszolgáltatások területén így a postát és a személyszállítást leszámítva mindenhol). Ezt viszont nem lehet levezetni ebből a konstrukciós hibából, de a jogi kockázat jelentős, így ennek világos utat a bíróságok jogalkalmazása törhet (amihez persze egy konkrét jogesetre lenne szükség).

Budapest, 2021. május 19.

[1] Lásd bővebben: Edit Kajtár – Attila Kun: Right to Strike in a Changing Regulatory Environment, Pázmány Law Working Papers, 2013/03, 8. 11. Szabó Imre Szilárd: A sztrájk jogintézményének elmúlt 20 évéről. In: Miskolczi, Bodnár Péter; Kun, Attila; Boóc, Ádám (szerk.) Gazdaság és jog: húsz év jogalkotási fejleményei a civilisztika területén, pp. 257-274., 2019.

[2] Sztv. 4. § (3)–(4) bek.

[3] Az Sztv 4. § (3) bekezdése alapján: „A még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit törvény megállapíthatja. Törvényi szabályozás hiányában a sztrájkot megelőző egyeztetés során kell a még elégséges szolgáltatás mértékéről és feltételeiről megállapodni; ebben az esetben a sztrájk akkor tartható meg, ha a felek a megállapodást megkötötték, vagy ennek meghiúsulása esetén bármelyikük kérelmére a munkaügyi perben eljáró bíróság jogerős határozata megállapította a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit.”

[4] Sztv 4. § (4) bek. és 5. § (1) bek.

[5] A 2012. évi CLIX. törvény a postai szolgáltatásokról 34. § (3) bekezdése így fogalmaz:

„Sztrájk esetében a még elégséges szolgáltatás körébe az alábbi szolgáltatások biztosítása tartozik az alábbi mértékben és feltételekkel:

  1. a) a hivatalos iratok felvételének legalább heti négy napon, kézbesítésének a jogszabályban és az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződésben meghatározottaknál legfeljebb 50%-kal hosszabb átfutási idővel történő ellátása,
  2. b) az egyetemes postai szolgáltatás keretében feladható vagy kézbesíthető, az a) pontban meghatározott postai küldeménytől eltérő postai küldemények felvételének legalább minden második munkanapon, kézbesítésének a jogszabályban és az Egyetemes Postai Közszolgáltatási Szerződésben meghatározottaknál legfeljebb kétszer hosszabb átfutási idővel történő ellátása.”

A 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról az alábbiak szerint szabályozza a sztrájkjog gyakorlását:

  1. § (1) A sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (a továbbiakban: Sztrájk tv.) 4. § (2) bekezdésében meghatározott, még elégséges szolgáltatás mértéke a munkabeszüntetésben érintett időszakra vetítve vonalanként a) a helyi és elővárosi személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 66%-a, b) az országos és a regionális személyszállítási közszolgáltatások esetén a megrendelt személyszállítási szolgáltatás mennyiségének 50%-a. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott arányokat vonalankénti bontásban, járatonként számolva, tört szám esetén felfelé kerekítve kell meghatározni. A még elégséges szolgáltatás mértéke az (1) bekezdésben meghatározott mennyiséget a munkabeszüntetés szervezői és a munkáltató közös megállapodásával meghaladhatja. (3) Az (1) bekezdésben meghatározott mértékeket a munkabeszüntetés első 24 órája tekintetében óránként, ezt követően napi bontásban kell érvényesíteni oly módon, hogy ha a munkabeszüntetés munkanapon 6:00-9:00, illetve 15:00-18:00 közötti időszakot is érint, az (1) bekezdésben meghatározott mértékeknek ezen időszakokra vetítve önállóan, óránkénti bontásban is teljesülniük kell. (4) A sztrájkkal érintett közlekedési szolgáltató az (1)-(3) bekezdésben foglaltaknak megfelelő és eleget tevő menetrendtervezetet dolgoz ki és azt legkésőbb sztrájk megkezdésének időpontját két nappal megelőzően a lakosság egyidejű tájékoztatásával meghirdeti. (5) Az (1) bekezdésben meghatározott mértékű szolgáltatás nyújtása csak abban az esetben tekinthető a még elégséges szolgáltatás teljesítésének, ha az a menetrendben előre meghirdetett útvonalon és időpontban megvalósul. (6) Az országos, regionális és elővárosi közszolgáltatások esetében a még elégséges szolgáltatás mértéke egyetlen település tekintetében sem lehet kevesebb a 27. §-ban rögzített alapellátás szintjénél. (7) Ha a munkabeszüntetésben résztvevők az (1)-(3) bekezdés szerinti szolgáltatás nyújtását akadályozzák vagy ellehetetlenítik, a közlekedési szolgáltató a munkabeszüntetés szervezőivel és résztvevőivel szemben kártérítési igénnyel élhet, továbbá jogosult a vele szemben harmadik fél által érvényesített kárigényeket rájuk továbbhárítani.

[6] Ld. a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 80.Mpk.50.049/2020/4. végzését.

[7] Sztv 2. § (3) bek.