A Visegrádi országok szakszervezeti vezetői találkozójának közös nyilatkozata
A visegrádi országok (Cseh Köztársaság, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia) szakszervezeti szövetségeinek, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) tagszervezeteinek vezetői 2013. október 7-én Prágában tartották éves találkozójukat. Ezen részt vett Józef Nimiec, az ESZSZ főtitkárhelyettese is. Idén a vezetők az egyes országok gazdasági és szociális helyzetét vitatták meg, kiemelt figyelmet szentelve a válságnak a munkaügyi kapcsolatokra gyakorolt hatásainak.
Elfogadhatatlan a TÁMOP 2.5.3A komponensű pályázat eredménye
A Munkástanácsok Országos Szövetségének ágazati vezetői a napokban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől kapott levélben értesültek arról, hogy a TÁMOP 2.5.3 A komponensű pályázataik nem nyertek. A beadott pályázatok 80%-a magas pontszámot ért el, szakmai kifogás ezekkel szemben nem volt, pénzhiányra való hivatkozással részesültek elutasításban. A Munkástanácsok ágazatai minden körülmények között kifogással élnek és fellebbezést nyújtanak be a megszületett eredménnyel szemben.
Még lehet jelentkezni! „Nagy Utazás Varsó helyett Krakkóba”
A CÖKE, a FOKUSZ Egyesület és a NAPHOLD Egyesület ebben az évben is utat szervez Varsóba a Lengyel Függetlenségi Nap alkalmából.
Munkástanácsok megemlékezést tart október 22-én
Találkozunk 2013. október 22-én, kedden 10 órakor a Fiumei úti Sírkert főbejáratánál (1086 Bp. Fiumei út 16.), ahonnan együtt megyünk a 29/3-as parcellához és megkoszorúzzuk Rácz Sándor sírját.
Elhunyt Wilfried Martens- A Munkástanácsok osztozik a gyászban
Mély fájdalommal fogadtuk a hírt, hogy szerda este elhunyt Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke. Wilfried Martens korunk Európájának egyik legjelentősebb államférfija volt, akinek mi, az európai kereszténydemokrata család tagjai különösen sokat köszönhetünk.
Támogatja az éhező gyerekeket a Munkástanácsok
Fejenként 50 forinttal támogatja a jövőben az éhező gyermekeket a Munkástanácsok Országos Szövetsége, így évi több tízmillió forintot gyűjtenek össze. A pénzt a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványnak utaltatják munkáltatóikkal. Az akcióhoz elsőként a postások érdekképviselete csatlakozott.
Szakszervezeti megmozdulás a Tisztes Munka Világnapja alkalmából!
Október 7-én, a Tisztes Munka Világnapján a hat konföderáció ifjúsági tagozatai közös akciót szervezett Budapesten a Deák Ferenc téren.Az akció központi témája idén a szerveződés volt, felhívva a figyelmet arra, hogy munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen munkafeltételek, olykor embertelen körülmények között.
Szolidaritás a szociális ágazatban dolgozó munkavállalókkal
A Munkástanácsok Országos Szövetsége minden tagszervezete nevében szolidaritását fejezi ki a szociális ágazatban dolgozó munkavállalók részére, és kéri a Kormányt, hogy az egészségügyben végrehajtott béremelést terjessze ki a szociális ágazatban dolgozó munkavállalókra.
A korkedvezményes nyugdíj megszűntetése
Elutasított beadványok, korkedvezményes nyugdíjak. Vendég: Kucsera Miklós általános alelnök (Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége)
DEMONSTRÁCIÓ
2013. október 7.-én (hétfőn) 15:00-15:15 óra között az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémia utca 3 sz. alatti épülete előtt DEMONSTRÁCIÓ-t tart a szociális ágazatban dolgozók erkölcsi és anyagi elismeréséért, az ágazati bérrendezésért, valamint a kormányzattal való érdemi párbeszéd működtetéséért.
Állásfoglalás a Szolidaritás vasárnapi tüntetésén történtekről
A Munkástanácsok Országos Szövetsége mélységesen elítéli a Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi budapesti tüntetésén történteket.A Munkástanácsok az 56-os forradalmi Munkástanácsok szellemi örököseként elfogadhatatlannak tartja és határozottan tiltakozik az ellen a magatartás ellen, amit a Magyar Szolidaritás Mozgalom tanúsított, amikor a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon, viccet űzött az 1956-os forradalmat követő kommunista terror és diktatúra fájdalmas emlékéből.