Szakszervezetünk számára kiemelt prioritású a munkavállalók képzése és ezen keresztül a munkavállalói tudatosság növelése. Ebből az okból elindítottuk az elektronikus képzési portálunkat, a Munkavállalói Akadémiát, amelyen megkezdődik a munkavállaló ismereteket tartalmazó képzési anyag oktatása.

Az oktatási anyagot a Szegedi Tudományi Egyetem Állam- és Jogtudományi karának oktatói, valamint a Munkástanácsok szakértői készítették.

A sajtótájékoztatón Palkovics Imre, a Munkástanácsok elnöke kiemelte: számos kutatás és a munkaerő-piaci tapasztalat is megerősíti, hogy az oktatási rendszert – szakképzési, köz- vagy felsőoktatási intézményeket – elhagyó fiatalok nem rendelkeznek az alapvető munkavállalói ismeretekkel. A tájékozatlanság veszélyeket rejt, a feketemunka melegágya. Ez ellen fellépve a Munkástanácsok egy átfogó felkészítő anyagot készített, mely ingyenesen elérhető minden érdeklődő számára a Munkavállalói Akadémia portálon (a Munkástanácsok weboldaláról is megtekinthető). Az oldalon regisztráló felhasználókat a témában jártas szakemberek segítik a felkészülésben.

Dr. Soós Adrianna a Munkástanácsok foglalkoztatási szakértője a szakszervezetek szerepéről és helyéről beszélt a munkavállalóknak nyújtandó szolgáltatások terén. Kiemelte: a munkavállalók képzése az egyik legfontosabb foglalkoztatáspolitikai feladat, ehhez járulhat hozzá a most elindított program is.

A MUNKAVÁLLALÓI AKADÉMIA ELÉRHETŐ ITT

 Szabó Imre, a Munkástanácsok Ifjúsági szervezetének elnöke elmondta:  ez az egyedülálló kezdeményezés ingyenesen nyújt támogatást a fiatoknak, és a saját nyelvükön, az általuk használt információs csatornákon keresztül nyújt segítséget a munkahelyszerzésben, illetve megtartásban. Az oldalon nem csak munkajogi, de álláskeresési, önéletrajz írási és egyéb tanácsokat is kaphatnak az érdeklődők.

 Az alapvető munkajogi, munkavállalói ismeretek hozzájárulnak a fiatalok elhelyezkedési esélyeinek javításához és eszközként szolgálnak a feketefoglalkoztatás elleni küzdelemhez.

 A Munkástanácsok képviselői a sajtótájékoztatón ismertették az elkészült programot és a mögöttes szakpolitikai folyamatokat, melyen részt vett továbbá Kücsön Gyula, az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének (ISZOSZ) elnöke, aki támogatásáról biztosította a programot, értesítve erről diákmunkában részt vevő fiatalokat. A Munkástanácsok és az iskolaszövetkezetek a tavalyi évben kötöttek átfogó együttműködést, melynek részét képzi a fiatalok munkavállalói ismeretekkel történő felvilágosítása is.