Varga Mihály a V4-ek munkaügyi miniszteri találkozó után arról beszélt, hogy Magyarország ellenzi az Európai Munkaügyi Hatóság létrehozásáról szóló javaslatot, mert az új hatóság egy újabb bürokratikus intézményt jelentene és a nemzeti hatásköröket is sértheti.

Mint mondta, Magyarország számára kiemelten fontos a munkavállalók jogainak védelme, ezért hazánk teljes mértékben átültette és alkalmazza a kiküldetési irányelvre vonatkozó szabályokat jogrendszerében.
Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerint a “kiküldött munkavállalókra“ vonatkozó témakörben elhangzott kormányvéleményben nincsen új elem.
Az Európai Munkaügyi Hatóságról szóló kérdésben még nincs jóváhagyott normaszöveg az Európai Unió részéről. Áprilisban kerül a végleges előterjesztés az Európai Tanács elé, és ekkor elindulhat el a valódi vita az EU és a tagállami szociális partnerek között.

Értesülések szerint a Visegrádi kormányok egyező állásponton vannak a tárgyban. Palkovics Imre ugyanakkor kezdeményezi a V4-ek szakszervezetei közötti, illetve az Európai Szakszervezeti Szövetséggel (ETUC) történő egyeztetés elindítását.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége mindemellett az elmúlt ősszel javaslatot tett a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) felé, hogy legyen része a munkatervnek az EU-s témakörök konzultációba vonása, közöttük a tervezett új EU-s munkaügyi hatóság kérdése is. Cseresnyés Péter, munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár ígéretet tett arra vonatkozóan, hogy amint aktuálissá válik az ügy, a VKF tárgyalni fogja azt.

A Munkástanácsok javasolja, hogy a szakszervezetek közösen kezdeményezzék a VKF keretein belül a partnereknél, – elsősorban a kormánynál, a parlamenti választások után a téma napirendre tűzését.