Bértárgyalások az állami tulajdonú cégeknél
Az ATV Start vendége Palkovics Imre elnök, Munkástanácsok Országos Szövetsége:A beszélgetés itt [...]
A bérfelzárkóztatást nem lehet tovább halogatni, mivel a közszolgáltatásokat fent kell tartani, de a munkaerőhiány súlyos gondokat okoz
Már az idén átlagosan 15 százalékkal nőhet az állami alkalmazottak fizetése, a dolgozók összesen 30 százalékos bérfelzárkóztatásra számíthatnak három év alatt – értesült a Magyar Idők. A bértárgyalások jól haladnak, köszönhetően a Munkástanácsok javaslatára létrehozott új konzultációs fórumnak, a közszolgálati vállalkozások konzultációs fórumának, ahol minden érintett fél részt vesz. A MÁV már ma megállapodhat a szakszervezetekkel, de a közös javaslatot a kormánynak is el kell fogadnia. Arra már rábólintott a kabinet, hogy három évre szóló megállapodásokat kell kötni az állami cégeknél.
NFM: egyedi ajánlatot dolgoznak ki a legnagyobb állami vállalatok bérfejlesztésére
Budapest, 2017. január 19., csütörtök (MTI) - A kormány napirendben tartja a közüzemi bérfejlesztés kérdését, a legnagyobb állami vállalatokra - MÁV, Volán, Posta, állami tulajdonú vízmű cégek - egyedi ajánlatot dolgoztat ki, ennek előkészítő egyeztetési folyamata már megkezdődött - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) csütörtökön az MTI érdeklődésére.
Állásfoglalás: a közszolgáltatások területén működő reprezentatív ágazati szakszervezetek 2017. január 17-én újabb egyeztetést folytattak
A versenyszféra szakszervezeti konföderációi és a közszolgáltatások területén működő reprezentatív ágazati szakszervezetek 2017. január 17-én újabb egyeztetést folytattak. A megbeszélés napirendjén a közüzemeket érintő bérhelyzet volt.
Szolidaritási nyilatkozat a négy elbocsátott szakszervezeti tisztségviselő mellett
A hazai szakszervezeti konföderációk, mint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói Oldal tagjai, tiltakozunk a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt.-nél történt, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 négy tisztségviselőjét érintő munkaviszony megszüntetés miatt, és szolidaritásunkat fejezzük ki a hátrányt szenvedő kollégák felé.
A minimálbér szintjéről és hatásáról közép- és kelet európai vizsgálatok tükrében
A „minimálbér” az alacsony jövedelem emelése révén az egyenlőtlenség csökkentésének hatékony eszköze. Éppen a közép- és kelet európai országokból származó adatok mutatják, hogy a minimálbér a munkavállalók oldalán és a cégeknél az egyenlőtlenség csökkentésének alacsony költségű eszköze, azaz a munkahelyek elvesztésében vagy a profitcsökkenésben mérve a költségeket. Továbbá a minimálbér szerepet játszhat a termelékenység általános növelésében és a gazdasági fejlődés támogatásában, és így használható a régióban uralkodó alacsony bérköltségű modellt leküzdő fejlesztési stratégia részeként. Azonban az igazán hatékony bérszintemeléshez szükséges lenne társítani a kollektív szerződések erősebb szerepével, hogy a magasabb bérek szintje is követni tudja a minimál bér emelésének ütemét.
Állásfoglalás: valós igény mutatkozik egy új szektorális érdekegyeztető fórum létrehozására
A közelmúltban a versenyszféra szakszervezeti konföderációi és a közszolgáltatások területén működő reprezentatív ágazati szakszervezetek egyeztetést kezdeményeztek a kormányzat illetékes képviselőivel. Ennek eredményeként 2016. december 21-én megrendezett fórumon részt vett a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára és a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára, valamint a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének (STRATOSZ) társelnöke.
A 2017. évi bértárgyalások előkészítése
A bejelentett jelentős mértékű minimálbér emelés következtében a 2017. évi bértárgyalások a munkahelyeken különleges helyzetben indultak meg, vagy fognak beindulni.
Ehhez bátorság kellett
Én inkább azt kérdezném, hol voltak a kormányok? Miért engedték, hogy a munkavállalók alacsony bére legyen a magyar gazdaság versenyképességének alapja? Ezért is mondom, hogy a múlt csütörtökön aláírt megállapodással megvalósult a rendszerváltozás utolsó aktusa is. Innentől kezdve beszélhetünk valódi piacgazdaságról, mert elismerik már az élőmunka jelentőségét és árát, e nélkül eddig csak egy irányított, protekcionista gazdasági rendszer működött Magyarországon.
A munkaerő megtartásának fontos eleme a béremelés
Ha a legalacsonyabb bérek emelése után a magasabb bérkategóriákban nem fizetnek többet a munkáltatók, akkor nem fognak munkaerőt kapni - mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Kormányzati szintű bérajánlást követelnek a köztulajdonban álló cégek munkavállalói
A köztulajdonban álló, közszolgáltató munkáltatóknál működő, összesen 200.000 munkavállalót képviselő munkavállalói érdekképviseletek egyeztetést tartottak a szektor foglalkoztatási-bérezési problémáiról.