Milyen közvetlen és tovagyűrűző hatása lesz a minimálbéremelésnek? Ütköző Palkovics Imrével
A MINIMÁLBÉR 200 EZER FORINTRA EMELÉSE A CSALÁDTÁMOGATÁSOK ESETÉBEN A GYED HAVI BRUTTÓ MAXIMUM 280 EZER FORINT LEHET, A HALLGATÓI GYED BRUTTÓ 140 EZER FORINTRA EMELKEDHET ÉS A GYOD PEDIG NETTÓ 180 EZER FORINTRA NŐHET.
Horváth László: Szakítópróba előtt a szakszervezetek
Az ősz beköszöntével megkezdődtek a jövő évi minimálbér-tárgyalások. Az érintettek (kormány, munkáltatói [...]
VKF: a 200 ezer forintos minimálbért elfogadták a szociális partnerek, a garantált bérminimumot két lépésben emelnék a munkaadók
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől – mondta az MTI-nek Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.
A szokásosnál könnyebben állapodhatnak meg a minimálbérről
Kedden tárgyalnak a munkaadók és a szakszervezetek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának első fordulójában, hogy megegyezzenek a jövő évi minimálbér és a garantált bérminimum mértékéről. Ezúttal nem várhatók nagy viták.
Minimálbér konferencia 2021 szeptember 7.
Miközben idén, a járvány miatti kockázatokra hivatkozva az utóbbi évek legalacsonyabb minimálbér emelésére került sor, jövőre a kormányfő, ugyancsak a járvány elleni küzdelemben elért sikerek nyomán az utóbbi 10 év legmagasabb minimálbér emelésére tett javaslatot.
Beszámoló a Minimálbér konferenciáról
A kétszázezeres minimálbér megvalósíthatóságát járta körül a Munkástanácsok Országos Szövetsége által szervezett konferencia, amelyen a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szereplői is részt vettek.
Atv: Voks 2022
Az ATV vitaműsorában Komjáthi Imre, az MSZP elnök-helyettese, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke és Perlusz László, a VOSZ főtitkára vitatkoznak a 200 000 forintos minimálbérről.
Már szeptemberben napirendre kerülhet a kétszázezres minimálbér
Akár már szeptember utolsó hetében, legkésőbb október első napjaiban elkezdődnek a tárgyalások a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről.
Palkovics Imre: “A magyarországi keresetek jelentős felzárkózását eredményezné a 200 ezres minimálbér”
Akár már szeptember utolsó hetében, de legkésőbb október első napjaiban elkezdődnek a tárgyalások a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről – jelezte a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre.
Újabb lendületet vehet jövőre a bérfelzárkózás
A Jó reggelt Magyarország műsorában a Palkovics Imrével készült riport 07:42:00-tól kezdődik és ITT hallgatható meg!
Hogyan változik a munkaerőpiac? Palkovics Imre a Kossuth Rádión
A riport ITT halgatható meg 8:43:56-tól!
Egyre többen lépnek feljebb a bérskálán
Csökkent ugyan a legalacsonyabb kereseti kategóriában lévők aránya, azonban még mindig több mint 800 ezren bruttó 250 ezer forint alatt kerestek tavaly. A mediánbérek növekedési üteme tartotta a lépést az átlagfizetésekkel.