Palkovics Imre: Azt szeretnénk, hogy a minimálbéren fizetett munkavállalók 2023-ban ne szenvedjenek el reálkereset vesztést
Egész biztosan tárgyalóasztalhoz ül a héten a kormány, a munkaadók, illetve a munkavállalók képviselete, de hogy ez minimálbér-emelést is hoz-e magával, egyelőre nem tudni biztosan.
Az Európai Parlament megszavazta a nem fizetett szakmai gyakorlatok betiltását
Az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a nem fizetett szakmai gyakorlatok betiltását, amivel az Európai Bizottság elé rúgta a labdát a fiatalok kizsákmányolásának megakadályozása érdekében.
A Munkástanácsok Fém-Gép Ágazati Szövetsége gratulál az Arconic-KÖFÉM dolgozóinak!
Örömmel értesült rőla a Munkástanácsok Fém-Gép Ágazati Szövetsége, hogy nem volt hiábavaló a több mint nyolc napig tartó sztrájk a Arconic-KÖFÉM székesfehérvári alumíniumüzemében. Közölte Kozma Zsolt, a Munkástanácsok versenyszféráért felelős alelnöke, a fém- és gépipari ágazat vezetője.
Emelkedhet-e még idén a minimálbér az infláció miatt?
Várhatóan már július közepén napirendre kerülhet a minimálbér és a garantált bérminimum összegének felülvizsgálata. Erre a tavaly év végén aláírt megállapodás adhat lehetőséget, ám az emelésre alig van remény. Mutatjuk mire számíthatnak a munkavállalók.
Beszámoló az ETUC Kongresszusról
Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) 2023. május 23-26 között tartotta négyévenként megrendezésre kerülő kongresszusát Berlinben. Az ETUC ezen a kongresszuson ünnepelte megalakulásának 50. évfordulóját.
A dolgozó nem csereberélhető alkatrész, ennek megfelelő megbecsülést és jövedelmet vár
Kiszámítható gazdaságpolitikával és a társadalmi konzultációk erősítésével is enyhíteni kell a munkavállalókra nehezedő nyomást, akiknek komoly áldozatokat kellett meghozniuk a járvány és a háború éveiben.
Fiatalítás és folytonosság a Munkástanácsok Országos Szövetsége VIII. Kongresszusán
Május 19-én tartotta VIII. Kongresszusát a Munkástanácsok Országos Szövetsége, ahol a nyolcvan tagszervezetet tömörítő szakszervezeti szövetség Alapszabályának átfogó módosítását követően megválasztották a vezető tisztségviselőket és elfogadták a szövetség következő öt évre szóló programját.
RERUM NOVARUM (Új dolgaink)
A Munkástanácsok Országos Szövetsége, Pécsi Egyházmegyei Katolikus Karitász, Barankovics Alapítvány ünnepi megemlékezést tartott Pécsett a tavaly állított emléktáblánál, a pécsi Janus Pannonius utca 4-es szám alatt. XIII. Leó pápa 1231 éve írt enciklikája, a Rerum Novarum tiszteletére.
Döntöttek a VKF Eseti Bizottsága létrehozásáról
Május 4-én ülést tartott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amely ülésen a résztvevők - a munkavállalói, munkáltatói és kormányzati oldal egyhangú támogatása mellett - döntöttek a VKF Eseti Bizottsága létrehozásáról.
Köszöntjük a tűzoltókat Szent Flórián napján!
Az egyik legfélelmetesebb elemi erőtől, a tűztől való rettegés keltette életre Flóriánnak, az „Isten tűzoltójának alakját. A tűzoltók számára Flórián a tűzoltó munka lényegét testesíti meg: az állhatatosságot, becsületet, embertársaik megsegítését.
A Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja Pécsett
A Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapján a munkavégzés során megsérült, megrokkant vagy meghalt dolgozókra emlékeznek. Magyarországon 2012-ben nyilvánították hivatalosan emléknappá.