Az egészségügyi és szociális területen tevékenykedő Független Egészségügyi Szakszervezet évek óta küzd az egészségügyben dolgozók helyzetének javítása érdekében. Ennek is betudható, hogy már 2012-ben  egy önálló bértábla bevezetésére került sor, ami az úgynevezett egészségügyi dolgozókra terjedt ki, azok közül is csak azokra, akik a kórházakban, szakrendelőkben dolgoztak. Az alapellátásban kvázi vállalkozóként dolgozó orvosok finanszírozására szintén különítettek el forrásokat, de hogy abból az orvosok és szakdolgozók között hogyan alakult a megosztás, nincs pontos információ. Azt hogy a finanszírozással nincs minden rendben, mutatja, hogy egyre nehezebb a háziorvosi praxisokat betölteni, különösen vidéken. Emellett  az alapellátásban foglalkoztatott  szakdolgozók is elégedetlenek azzal, hogy rájuk nem terjed ki az egészségügyi bértábla.

A 2012. évi bérfejlesztést az ígéretek ellenére nem követte újabb lépés, mígnem 2016-ra sikerült „elérni”, hogy az egészségügyi és szociális ágazat a közszférában utolsó helyre került bérezés tekintetében. Ez ellentmondott minden racionális bérpolitikai alapelvnek és a nemzetközi gyakorlatnak, mely szerint azokon a területeken, ahol a munkakörülmények rosszabbak, kiegyenlítő bérnek kell működnie:  a nem változtatható, kedvezőtlen munkakörülményeket bérekkel, jövedelmekkel kell kompenzálni. Mivel a közszféra többi területén a halmozottan  kedvezőtlen munkafeltételek – a lelki fizikai terhelés, az egészségügyi kockázatok, a többműszakos munkarend, a nagy felelősség, az extrém hosszúságú munkaidő, a szakmai előmenetel korlátai, az intézmények alulfinanszírozásából adódó napi gondok –   meg sem közelíti az egészségügyi ágazatban kialakult helyzetet, csak igen jelentős bérkompenzációval lehet maradásra bírni az itt dolgozókat. Figyelemmel arra, hogy a szakképzettség megszerzéséhez különösen az orvosok esetén az átlagostól hosszabb képzési időre is szükség van, az életkeresetekben meglevő lemaradást is kompenzálni kell. A dolgozók, különösen a fiatalok megelégelve a kilátástalan helyzetet racionálisan válaszoltak, elindultak világgá a jobb élet reményében, magasabb bérekért, jobb munkakörülményekért, amit sokan meg is találtak. A Független Egészségügyi Szakszervezet élére állt a dolgozók növekvő és jogos elégedetlenségének és változatos formákban hívtuk fel a figyelmet a helyzet tarthatatlanságára, levelekkel, utcai megmozdulásokkal, a sajtót is segítségül hívva. Nem lehetett tovább halogatni a megoldást, lépni kellett.

A konkrét bérintézkedésre, az ún. egészségügyi bérfelzárkóztatásra  vonatkozó javaslatokat sajnos csak egy szűk körrel egyeztették, anélkül hogy megkérdezték volna az ágazatban dolgozó embereket,  így a megszületett intézkedés nem érte el a kívánt hatást a mértékek, az átgondolatlanság, a belső aránytalanságok és   széles dolgozói csoportok kihagyása miatt. Ahhoz, hogy a munkaerőmozgás csökkenjen legalább 100%-os béremelésre, a munkafeltételek jelentős javítására és a ledolgozandó munkaidő csökkentésére lenne szükség, mert az emberek élni is szeretnének, nemcsak éjt nappallá téve dolgozni az éppen csak elégséges jövedelemért.

Az aránytalanságok megnyilvánultak az időütemezésben, az orvosok 2 évre, a nővérek 4 évre elhúzódó fejlesztésre kaptak ígéretet, számos dolgozói csoport kimaradt, mint az iskolaorvosok és segítőik, vagy az iskola fogorvosok és fogászati szakdolgozók, az általános orvosok, akik nem kerültek be a bértábla hatálya alá. A hosszabb ideje az egészségügyben nagy gyakorlattal bíró dolgozók  bére alig nőtt, túl nagy szerepe van a formális képzettségnek, miközben a munkaerőhiány miatt szinte minden szakdolgozó mindenféle munkát köteles elvégezni, és az általános orvosok  sem kevésbé leterheltek mint a szakorvosok. Ma 10 év szakmai gyakorlat alapján a nettó fizetés növekménye az 5000 Ft-ot sem éri el, a pályakezdő fizetéshez képest, ami nemigen ösztönöz a pályán maradásra. Számos munkakörnek – pl. betegirányítók – a jogszabályi érintettsége vitatott, egyes intézmények besorolhatják őket a bérfejlesztés hatálya alá, míg mások nem. Nem kaptak emelést azok sem, akik nem a kijelölt állami intézményekben végeznek gyógyító munkát.

Ráadásul egyelőre csak bérkiegészítésekről beszélhetünk, törvényi garancia nincs arra, hogy ez az emelés alapbérek visszavonhatatlan részévé válik. Pozitívum ugyanakkor, hogy ez a bér kiegészítés alapja a pótlékoknak, és nem csökkenthetőek azok a bérek, amelyeket a dolgozó munkáltatói döntés alapján már megkapott. A legnagyobb gond az, hogy mintegy 40 000 ember kimaradt az intézkedésekből. Nem kell mondani, milyen súlyos belső feszültségeket eredményez az, ha egy munkahelyen belül a dolgozók 20-30%- kimarad a bérfejlesztésekből, miközben a napi munka során egymásra utaltan együtt kellene sírni és nevetni. A bér nemcsak a megélhetés forrásai, de az erkölcsi megbecsülés része is, így méltán érezhetik magukat másodrendű dolgozóknak azok, akikre nem jutott figyelem és pénz.

S miközben a kormány egészségügyért felelős szervezetei,  a tárgyalásra a kormány által kijelölt  szakszervezetek  és az ügyben egyébként nem kompetens szakmai kamara óriási siker sztorinak értékelik  a béremelést, elmondható hogy a jelzett problémák miatt sokan elégedetlenek.

Magát a  béremelés tényét ugyanakkor mi is jelentős érdekvédelmi eredménynek tekintjük, amelynek érdekében számtalan megmozdulást kezdeményeztünk és bonyolítottunk le. A béremelés önmagában nem csökkentette a túlterhelést, az anyagok és eszközök olykor aggasztó hiányát, különösen a budapesti kórházak ijesztő infrastrukturális állapotát, ami a betegek számára is egyre riasztóbb képet mutat. A magyar embereknek a nemzetközi trendektől elmaradó várható élettartama, a 33% – kal magasabb esélye hogy daganatos betegségben, vagy 98%-kal nagyobb esélye arra, hogy szív és érrendszeri betegségben haljanak meg, mintha nem is  Európában élnének, a még mindig hosszú várólisták, az orvosok és a szakdolgozók hiánya, kiégettsége, túlterhelése, a sürgősségi rendeléseken kialakult áldatlan állapotok, stb. aggodalomra adnak okot.  Mivel egyre kevesebb fiatal választja hivatásul az egészségügyi szakmát, kontraszelekció érvényesül, a többség már a próbaidő alatt „lelép” az egészségügyből,  aki marad, 2-3 év múlva elmegy,  leginkább külföldre, ha nem hagyta el már korábban a szakmát.  Az ágazatban dolgozók több mint három negyede nő, akik alig várják hogy elérjék a 40 éves munkaviszonyt, és nyugdíjba meneküljenek, igen gyakran már nem is egészségesen. Az egészségügyi dolgozók korábban halnak, hiszen az egészségügyben eltöltött évtizedek igen nagy kockázatokat jelentenek.

Mit jelent majd a minimálbéremeléssel együtt meghirdetett  bérfelzárkóztatási program a közszférában?

Leszögezhetjük, hogy a kormánynak az alacsony bérű dolgozók megélhetésének javítása érdekében tervezett intézkedéseit, a minimálbér, a szakmai bérminimum emelést üdvözölendő lépésnek tartjuk, és a versenyszféra területén nem is igen van más eszköze a kormányzatnak a bérszínvonal befolyásolására. Ugyanakkor nem látjuk még a kormányzati szándékot   a közszféra területén. Feltehető, hogy a minimálbér és a szakmai minimálbér emelése a közszféra számára is érvényes intézkedés lesz. Ez nagyon sok embert érint a közösségi szolgáltatások, vagy az államigazgatás terén, hiszen a bértáblák korábban jellemző bérdifferenciáló hatása az alacsonyabb bérezési kategóriákban lényegében megszűnt, a bérminimumok szintjén nivellálódtak a bérek. Ez nem jó, nem fejezi ki a munkavégzésben meglevő különbségeket és ezáltal a bérezés egyik legfontosabb funkciója, az ösztönzés nem érvényesül. A nagyobb szakmai tapasztalat szerepe eltűnik, hiszen egy pályakezdő ugyanannyi bérre jogosult, mint az, aki 20-30 éve a pályán nagy gyakorlattal, eredményesebben tud már dolgozni. A minimálbér és a szakmai bérminimum egységes emelése ezt a problémát nem szünteti meg, csak magasabb szintre emeli, illetve amennyiben nem történnek egyéb intézkedések egyre többen fognak a bérminimum és a szakmai bérminimum hatálya alá tartozni, hiszen már a felsőfokú végzettségűek egy része is ide sorolódik, ha a közalkalmazotti törvény nem változik.

Nem látható egyelőre mi a terve a kormányzatnak az évek óta húzódó bérkompenzációval, amelynek kivezetése a bonyolultsága, adminisztráció igényessége miatt igencsak jó volna. Az eddigi gyakorlat szerint a  korábban az adóváltozások miatt elvesztett jövedelmek pótlására szolgáló bérkompenzációt a kötelező minimálbéremelésekből, vagy szakmai bérminimumok emeléséből nagyrészt le kellett vonni. A most tervezett jelentősebb béremelés esetén ugyan valami a dolgozónak is maradna, különösen a szakmai bérminimumok esetén, azonban ha az eddigi gyakorlat fennmarad igen kicsi lesz a bérintézkedések  hatása a közszférában. Ezért csak remélni szeretnénk, hogy az intézkedés úgy történik meg, hogy az ebből adódó béremeléseket a dolgozók ténylegesen, és teljes összegben ez eddigi jövedelmükhöz képest többletként kapják meg.

A versenyszférában a munkáltatóknak módja és remélhetőleg kényszere is lesz arra, hogy a kötelező béremelések által nem érintett dolgozók számára is jelentős béremelést valósítsanak meg annak érdekében, hogy a kialakult, vagy indokolt bérarányok fennmaradjanak, hogy megmaradjon a bérek ösztönző szerepe, és a gyakorlott szakembereket meg tudják tartani. Ehhez segítséget nyújtanak azok az adó és járulékkedvezmények, amelyeket a kormányzat bevezetésre tervez.

A közszférában ugyanezeket a lépéseket a kormányzatnak és az önkormányzatoknak kell megtenniük, és a bértábláknak olyan korrekcióját végrehajtani, amellyel a magasan képzett, gyakorlott munkaerő magasabb bért vihet haza, mint a még tapasztalatokat nem szerzett munkaerő.

A bérfelzárkóztatási program hatása az egészségügyi foglalkoztatási és bérezési helyzetre

Az egészségügyi bérintézkedések folytatása még nincs törvényben rögzítve, ami lehetőséget nyújt arra, hogy a 2016. évi intézkedés torz hatásait kiszűrjék, hogy újabb dolgozói csoportok is bekerüljenek az egészségügyi bérintézkedések hatálya alá. Fontos, hogy az egészségügyben megmaradjon a bérek kiegyenlítő szerepe, vagyis azt a halmozott terhelést, ami az itt dolgozókat éri, jelentős többletbérrel jutalmazzák. Csak így állitható meg  az itt dolgozók eláramlása külföldre, vagy más kedvezőbb munkafeltételeket nyújtó munkakörökbe, csak így ösztönözhető     a pályaelhagyók visszaáramlása az egészségügybe. Csak így képzelhető el, hogy a túlterhelés-a túlmunka, és a több állás vállalása – csökkenjen. Ezért az egészségügyi bértáblákat újra át kell gondolni, hogy azok jobban ösztönözzenek a szakmában maradásra, a szakmai gyakorlat jobb elismerésére. Olyan bértáblát kell bevezetni, amely a közszférában rövid időn belül az első helyre helyezi az egészségügyi területen dolgozók béreit az ismertetett okok alapján. Ehhez az egészségügyi bértáblák olyan átalakítása szükséges, amely már az induló pályakezdő béreknél, és minden egyes bértarifa esetén figyelembe veszi a 2017-re tervezett 15%-os   illetve 25%-os minimálbér fejlesztéseket, illetve a következő évek fejlesztéseit is.  Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a már 3 évre elfogadott megemelt bértarifák minden egyes elemét meg kell emelni a szakképzetlenek fizetési kategóriákban legalább 16500 Ft-tal, és a szakképzettek kategóriájában legalább 32250 Ft-tal. Így kifejezésre juthat, hogy az itt dolgozók az átlagosnál kedvezőtlenebb munkafeltételek között dolgoznak, és jobb esély lesz arra, hogy a pályaelhagyás csökkenjen, és hogy a fiatalok számára vonzóbbak legyenek az egészségügyi foglalkozások. 2017-ben, és 2018 – ban, amikor újabb központi minimálbéremelések lépnek életbe, ugyancsak azok összegével korrigálni kell az egészségügyi bértarifákat. Ez az intézmények számára sem fog annyival többletkiadást okozni, hiszen a bérjárulékok az egészségügyi dolgozók esetén is csökkenni fognak. Egyidejűleg meg kell szüntetni azokat az anomáliákat, ami a dolgozók körében jogos elégedetlenséget eredményeznek, és növelni kell a szakmában eltöltött szakmai gyakorlat elismerését a bérekben különösen az egészségügyi szakdolgozók tekintetében. Míg az orvosok esetén minden a szakmában eltöltött 3 év csaknem 5%-kal, 10-12 ezer forinttal növeli a bért  –  ami szintén kevés – addig a szakdolgozói körben a  képzetlen vagy középfokú képzettségi kategóriában 2-3000 Ft körüli az összeg, alig haladja meg az 1%-ot.Nagyon fontos, hogy a már tapasztalt munkavállalókat, akik a derékhadat alkotják, megtartsák az egészségügyi intézmények, ehhez  a szakmai gyakorlatot jobban el kell ismerni a bérekben. Ezért a középfokú szakképzettséggel rendelkező szakdolgozók bértarifáit az előzőekben foglaltak figyelembe vételével legalább 8000 Ft-tal kellene emelni 3 évenként, a képzetlen munkavállalók esetén pedig 3 évente 4000 Ft-tal, ami nagyobb ösztönzést nyújtana a szakmában maradásra is. A képzési feltételeknél lehetővé kell tenni a szakmai gyakorlat alapján a kompetencia alapú szakmai vizsgák letételét, és anyagi ösztönzését. Fontos a munkakörök áttekintése, és az egyes munkakörökhöz tartozó szakképzettségi igények pontos meghatározása. Az intézmények nehéz anyagi helyzete gyakran azt eredményezte, hogy a bérmegtakarítások érdekében az egyes munkakörök szakmai, képzettségi elvárásait csökkentették, így gyakran arra nem megfelelően felkészült emberek látnak el feladatokat, ami a betegellátást veszélyezteti.

Előre kell hozni a következő évekre tervezett bérintézkedéseket az orvosoknál és a szakdolgozóknál egyaránt, és ki kell terjeszteni az egészségügyi bértábla hatókörét minden egészségügyi tevékenységet végző közalkalmazottra, az általános orvosokra, a fogorvosokra, az iskolaorvosokra és az őket támogató szakdolgozókra is. Az egészségügyi szakdolgozókat, védőnőket  szintén legalább a bértábla szerinti bérrel kell fizetni, akkor is, ha a közfinanszírozott alapellátásban végzik a tevékenységüket. A bérfelzárkózatási program feltehetően érinti majd azokat a minimálbérrel és szakmai bérminimummal foglalkoztatottakat, akik a gazdasági és műszaki területen dolgoznak, itt azok számára is béremelést kell adni, akik már valamivel többet keresnek a kötelező minimumnál, mivel képzettebbek, vagy hosszabb gyakorlati idővel rendelkeznek, és hatékonyabb munkát végeznek. Ma az emberek többsége szakmai minimálbéren van foglakoztatva ezeken a területeken, ezért indokolt a munkatapasztalat és a képzettség alapján nagyobb bérkülönbségek kialakítása a gazdasági, műszaki területeken is – még ha nem is az egészségügyi bértáblát is alkalmazzák az ő esetükben.

A kollektív szerződés és a béren kívüli juttatások

Számos területen jelentős vonzóerőt jelentenek a munkavállalók számára a béren kívüli juttatások. Bár a költségvetési törvény lehetővé teszi a költségvetési intézmények számára is a béren kívüli juttatásokat, ezek kiterjedése nem általános, az egészségügyi intézményekben kivételnek számít. Az intézmények közti gyakran indokolatlan munkaerőmozgások csökkentését is szolgálná, ha az egészségügyi intézmények mindegyikében megkapnák a dolgozók a törvény által lehetővé tett béren kívüli juttatásokat 200 000 Ft értékben. S bár az egészségügyért felelős tárca vezetői távlatosan egyéb juttatások lehetőségét is megemlítik, és ágazati kollektív szerződés megkötését ígérik, aminek egyes fejezetei már a hírek szerint kidolgozásra is kerültek, sajnálatosnak tartjuk, hogy a már megkötött, bár még az érintettek előtt ismeretlen megállapodások megint olyan körben születtek, ahová csak a kormány által kiválasztott szervezetek kaptak meghívást. Reményeink szerint a jövőben folyó tárgyalásokon minden olyan szakszervezet helyet kap majd, amelyik reprezentativitással rendelkezik az egészségügyi intézményekben. Egy szélesebb megalapozású, és sokrétűbb tudásra, tapasztalatra épülő átgondoltabb intézkedés sorozat valószínűleg nagyobb sikereket eredményezne a dolgozók körében, mint az eddigi lépések. Bár az ágazati kollektív szerződéskötés jogi alapjai még nincsenek meg, ennek igérete azt eredményezte, hogy a munkáltatók sorra kitérnek a munkahelyi kollektív szerződés megkötésének tárgyalása alól,- bár ezt a hatályos Munka Törvénykönyve alapján nem tehetnék meg- arra hivatkozva, hogy majd az ágazati kollektív szerződés rendezi a munkáltatók és a munkavállalók közti megállapodásokat.

Bár elismerjük, hogy vannak pozitív eredmények, az egészségügyben, amit a tárca igyekezetén kívül a dolgozói megmozdulások is ösztönöznek, azonban igen fontos és nagy lépéseket kell még tenni a magyar egészségügy helyzetének javítása érdekében, amelyben a Független Egészségügyi Szakszervezet az itt dolgozók érdekében ösztönzi  a döntéshozókat arra, hogy minél gyorsabban haladjanak előre ezen az úton.

Dr. Soós Adrianna

Fesz elnök