1

X. jubileumi VPDSZ Horgászbajnokság

Szakszervezetünk 10. alkalommal rendezte meg a szokásos évi, tagjai között oly népszerű horgászbajnokságát 2021. október 2-án. A jubileuminak számító verseny idén is a Gyöngyöstarjáni horgásztavon került megrendezésre 13 csapat részvételével és a először bonyolította le a VPDSZ saját erőforrásai felhasználásával. Az előkészületek az elnökhelyettes vezetésével zajlottak.

A szervezők és a csapatok reggel fél hétkor találkoztak, ahol egy jó hangulatú reggeli követően zajlott a helyek kisorsolása. Miután a csapatok elfoglalták kijelölt helyeiket és elkezdődött a verseny, a lelkes szervező csapat megkezdte az ebéd elkészítését, mely bográcsgulyás volt, illetve paprikás sült törpeharcsa. A gulyás készítése az elnök feladata volt, melyet két kolléga segített szakmai tudásával.

A verseny alatt a csapatok folyamatosan telefonáltak egy-egy nagyobb hal lemérése miatt, hogy azokat minél előbb visszaengedhessék élőhelyükre. A bajnokság fél kettőkor lezárult, majd a szervezők elindultak a kifogott halak mérlegelésre.

A közös ebédet követően kezdődött meg az eredményhirdetés, ahol a résztvevő gyerekek mindegyikét egy tábla csoki várta, az első 6 csapatot kupa és érem, illetve díjazásra került a legnagyobb halat kifogó, valamint a legeredményesebb női versenyző is.

A csapatverseny az alábbiak szerint alakult:

  1. helyezett: Kifoglak csapata 59,775 kg,
  2. helyezett: Halidéj csapata 40,2 kg,
  3. helyezett: Horogra Akadva csapata 39,57 kg,
  4. helyezett: Nagy Csapat 31,5 kg,
  5. helyezett: Hori- Horgász csapata 30,02 kg,
  6. helyezett: Törökök csapata 27,285 kg.

A legnagyobb halat a Horogra Akadva csapat versenyzője Borsi Zsolt fogta 14,43 kg.

A legeredményesebb női versenyző a Halidéj csapat tagja Szirákiné Modla Zita volt.

Az idő kedvezett a versenynek, csodálatos őszi hétvége volt, fantasztikus hangulattal és a csapatok sem maradtak fogás nélkül.

Ezúton szeretnénk még egyszer megköszönni a versenyzőknek a részvételt, a szervező csapatnak pedig a munkájukat, illetve gratulálni a díjazottaknak.

Reméljük, jövőre újra találkozhatunk Veletek!




Fesz: Levelet írtunk Orbán Viktor Miszterelnök úrnak

Felhívtuk a Miniszterelnök úr figyelmét arra, hogy ugyan az orvosok körében megtörtént egy jelentős béremelés, az ápolók, asszisztensek, műszaki, gazdasági dolgozók, mentődolgozók bérfejlesztésére nem került sor. Kértük mielőbbi intézkedését, hogy ne veszítsünk el még több képzett egészségügyi dolgozót, akik hiánya már ma is súlyos ellátási zavarokat okoz, emberéleteket követel.

A teljes levelet elolvashatjátok ide kattintva.




Nyissuk meg a 2021-2023. évi jövedelempolitikai megállapodást!

A Közlekedési Dolgozók Szakszervezeteinek Szövetsége (KDSZSZ) kedvezően fogad mindennemű jövedelemnövelő bejelentést bármely ágazatban, különösképpen, ha az alapbér. Ezen fejlemények tükrében, valamint a kormányzati kommunikáció szerinti kedvező gazdasági mutatók, így a nemzeti össztermék (GDP) alakulása, arra sarkallja a KDSZSZ-t, hogy kezdeményezze a MÁV-Volán csoportban megkötött 3 éves jövedelempolitikai megállapodás újra nyitását.

Márcsak azért is, mert a Volán szakmából mindössze egy szakszervezet támogatta a megállapodást. Igaz aláírási jogosultsággal rendelkezve és 6-6,5 ezer munkavállalót soraiban tudva, ám a 18 ezres állomány közel 2/3-ának képviseletében egyetlen egy szervezet sem támogatta a 3 éves bérmegállapodást. Azt kiváltképp nem, hogy 2021-ben ne legyen bérfejlesztés.

Az érzelmi hullámverést ugyan csillapítja a nettó 300 ezres SZÉP-kártya juttatás és az év végi egyszeri kifizetés. Azonban, ha a 2020. évi és a 2021. évi jövedelmi adatokat összevetjük, egyértelmű a 2021. évi visszaesés. A volános keresetek hosszú ideig csak kullogtak a nemzetgazdasági átlagkeresetek mögött. A 2017., a 2018. és a 2020. évi keresetfejlesztéseknek köszönhetően zárult a bérolló.

A Szövetség kedvezőtlenül fogadja azt a jelenséget, hogy amíg a minimálbérek 2022-ben 20%-kal emelkednek, addig a volános keresetek 3 év alatt mindössze 15 %-kal. A KDSZSZ szerint most újra nyílik a bérolló. Ezért is indítványozza a jövedelempolitikai megállapodás újra tárgyalását a Szövetség.

Horváth László
társelnök
KDSZSZ




Munkástanácsok: Az önigazgatástól a munkavállalói részvényig

Az eredeti cikk ITT olvasható

A nyilvánosság még javában a szabad választásokkal, a demokratikus pártrendszer születésével volt elfoglalva, amikor szemfüles magánosítók (például az igazgatótanács tagjai) már vitték is a gyárat a munkások feje fölül. És a politika tercelt nekik, ugyanis az alkotmányba – az MDF és az SZDSZ bábáskodásával – nem került be az a mondat, ami lehetőséget adott volna a tömeges és tisztességes dolgozói tulajdonszerzésre. Pedig ennek izmos előképe volt: 1956-ban a munkástanácsok lettek lényegében a gyárak gazdái, és az ő vállukra állt rá a forradalom.

Amikor az 1980-as évek közepén elindult 1956 átértékelése, az ellenforradalom bélyegének lemosása, a „rehabilitáció” alapvetően azt hangsúlyozta, hogy a felkelés meghatározó eleme, legfontosabb értéke a munkástanácsok megalakulása volt. Ami egyértelműen bizonyítja a „nekibuzdulás” antisztálinista és egyben antikapitalista jellegét, hisz az igazi munkásállamért küzdött, amelyben valóban a dolgozóké a hatalom, és ők irányítják a termelést, a politikai életet. Ám amikor az évtized végén eljött a rendszerváltás reális lehetősége, ez az értelmezési keret (és vele együtt a munkástanácsok öröksége) háttérbe szorult. Így tömegmozgalmi szinten nem alakultak újra munkástanácsok, a privatizáció során a dolgozói és az állami tulajdon kollektivizálása fokozatosan lekerült a napirendről. Pedig nem kellett tartani külső beavatkozástól, elvileg zöld volt a lámpa. Vagy mégsem? Azóta 1956 kapcsán is egyre kevesebbet beszélünk a munkástanácsokról. Pedig ma is léteznek, országos szervezetükkel, a Munkástanácsok Országos Szövetségével együtt. Igaz, inkább szakszervezeti funkcióban. Mi történt? Nagy Éva Katalin Munkástanácsok 1989-ben. A dolgozói tulajdon kérdése a rendszerváltás folyamatában című elemző tanulmányában (Eszmélet, 91. szám) a privatizáció középpontba állításával érzékletes képet ad az átalakulás szakaszairól az 1988-as társasági törvénytől a Munkástanácsok Országos Szövetségének megalakulásáig. Kiemelten foglalko­zik az önigazgatási elvet érvényesíteni kívánó baloldali törekvések, mindenekelőtt a Baloldali Alternatíva Egyesülés kezdeményezéseinek sorsával. A korszak munkástanácsi mozgalmának tapasztalatait összegezve megállapítja, hogy a marginalizálódás fő oka a dolgozók tapasztalatlansága az aktív érdekképviseletben, az önszerveződésben, és tájékozatlanságuk a privatizációs folyamatokról. Véleménye szerint igazolódott, hogy „a közösségi tulajdon, mint a gazdálkodás egyik szektora, csak akkor életképes, ha olyan demokratikus állam létezik, amelyben alkotmányosan deklarálják e szektor létezését”. A rendszerváltás idején történt szórványos kísérletek is bizonyították, hogy a kollektív tulajdonlás különböző formái – az állami tulajdon közvetlen munkásellenőrzése, illetve a dolgozói résztulajdon – nem működésképtelenek, ha nem korlátozzák tudatosan életterüket. 

Keresztényszociális kontra baloldali

De hogyan emlékeznek a résztvevők? Palkovics Imre, aki jelenleg is a Munkástanácsok Országos Szövetségének (Munkástanácsok) elnöke, a Herendi Porcelángyárban szervezett munkástanácsot 1989 ­augusztusában. Az előzmény az akkori vezetés számára a forintleértékelésnek köszönhetően kifizetett óriási prémium volt, a dolgozókat felháborította, hogy nem részesülnek ezekből a juttatásokból. „Június­ban volt Nagy Imre újratemetése, hatására változott a közhangulat, az emberek kezdték követelni, ami járt volna nekik – meséli Palkovics Imre. – Néhány kollégával úgy döntöttünk, az akkori szakszervezetekkel szemben megpróbáljuk megújítani a munkavállalói érdekképviseletet. Akkoriban már zajlottak az előkészületek az 1990-es parlamenti választásokra, szerveződtek a pártok. A környékünkön az MDF volt a legerősebb, tőlük kértünk segítséget. A későbbi belügyminiszter, Horváth Balázs közreműködött az új szervezet alapszabályának kidolgozásában a civil egyesületekről szóló új törvény alapján. Lényegében szakszervezeti jogosítványokkal rendelkeztünk, a munkástanács elnevezést az idősebb kollégák 1956-os emlékei szülték, így is szerettük volna hangsúlyozni, hogy új, nem állami irányvonalat követünk az érdekképviseletben.” Máshol is alakultak munkástanácsok, a mozgalom, ha nem is az 1956-os méretekben, de országossá növekedett. A kezdetektől megjelentek különféle irányvonalak a szervezetek funkciójával, céljaival, működési formájával kapcsolatban, amelyek az 1990 júniusában létrejött országos szövetségben is képviseltették magukat. „A baloldali álláspont az volt, hogy a munkástanácsok az ’56-os örökséget vigyék tovább, ők válasszák meg a vállalatok vezetőit, ellenőrizzék a gazdálkodást, a privatizálás helyett társadalmasítsák az állami tulajdont – emlékezik Palkovics Imre. – De hát egyértelműnek látszott, hogy egy európai polgári demokráciában, a piacgazdaságban, ami felé haladtunk, ez az út nem lesz járható, nem is kapott komoly támogatást. Hozzám mindig közelebb állt a keresztényszociális irány, amely – lényegében XIII. Leó pápa 1891-es Rerum novarum körleveléből kiindulva – az osztályharc helyett a társadalmi rétegek közötti párbeszédet, a munkavállalók, a tőke és az állam közötti egyeztetést szorgalmazza a társadalmi viszonyok alakításában. A munkástanács mozgalomban is ezt a szellemiséget képviseltem, amelyet politikai szinten leginkább az MDF és a KDNP támogatott. Ami pedig a tulajdonviszonyok megváltoztatásának a dolgozók számára is előnyös formáit illeti, a munkavállalói részvényekre épülő megoldást tartottam a legreálisabbnak.”

Tényleg tied a gyár

Az elképzelést amerikai tapasztalatok alapján Lukács János népszerűsítette akkoriban. Azoknál a nehézipari, főleg acélipari cégeknél terjedt el, amelyek az 1970-es években a csőd szélére kerültek az ágazat válsága miatt. Fizetés helyett részvényeket adtak a dolgozóknak. Ebből a megoldásból alakult ki az Employee Stock Ownership Plan rendszere, amely a részvénytulajdonnal új érdekeltségi viszonyrendszert teremtett a munkavállalók számára. Immár magukénak is érezték a cégüket, közvetítették a problémáit a vezetés számára, képzésekre jártak, és így részt vállalhattak a megoldások kidolgozásában is. Palkovics Imre felkarolta a modellt, az MDF képviselőjeként 1992-ben a parlament elé terjesztette a Munkavállalói Résztulajdonosi Programról (MRP) szóló törvényjavaslatot, amelyet el is fogadtak. Ez új privatizációs formára adott lehetőséget, amelyben a dolgozók állami segítséggel kapott hitelből egyéni számlákon keresztül megvásárolják a cég részvényeit, a keletkező profitból törlesztik a kölcsönt, majd résztulajdonosokká válnak. A Herendi Porcelángyár is így alakult át Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt.-vé. „A cég részvényei­nek 75 százaléka került a dolgozókhoz, 25 százaléka pedig az államnál maradt – mondja a Munkástanácsok elnöke. – Az emberek így lényegében a saját tulajdonukba is került cégnél lesznek munkavállalók, így részt vehetnek a legfontosabb kérdésekről, köztük a menedzsment összetételéről, az ügyvezető igazgató személyéről döntő közgyűléseken. Több száz ilyen vállalat alakult, de a Horn-kormány sajnos ismét a spontán privatizációra helyezte a hangsúlyt, és az MRP működését erősen korlátozták. A menedzsmentek igyekeztek kezükben tartani az irányítást, és rendszerint elérték a privatizálást, alacsony áron eladva a részvényeket. Herenden ezt sikerült megakadályozni, mert a munkavállalói résztulajdon itt nem felülről kapott lehetőség volt, jó volt a szervezettség, a dolgozók aktívan felügyelték az átalakulást, és ragaszkodtak tulajdonrészükhöz. Meg is tudták őrizni mindmáig.” Palkovics Imre úgy véli, az MRP és hasonló megoldások azért nem tudtak erőre kapni, általánossá válni, mert nem volt meg hozzá a politikai akarat. Az elitek másban voltak érdekeltek. „A munkástanácsok ma is képviselik az egykori célokat, formákat, időről időre felvetjük, hogy az állami tulajdonú cégek egy részét az említett módon dolgozói tulajdonba lehetne adni – állítja a szervezet vezetője. – Túl azon, hogy csökkenne a bérköltség, és a munkavállalók tulajdonosként több jövedelemhez jutnának, ez segítené a gazdaság demokratizálását, és ahol szükséges, nemzeti kereteinek őrzését. A jogi háttér rendelkezésre áll, módosult az MRP-törvény is. De továbbra sincs meg hozzá a politikai akarat, az meg köztudott, hogy a hazai munkavállalói rétegnek gyakorlatilag nullával egyenlő a politikai döntéseket befolyásoló képessége.”  

Kimetszették az alkotmányból

Krausz Tamás történész a Baloldali Alternatíva Egyesülés tagjaként is részt vett a rendszerváltás idején alakult munkástanácsok szellemi-politikai irányvonalának formálásában. A szervezettel együtt a dolgozói önigazgatás baloldali hagyományainak felelevenítését és megújítását képviselte. „Utólag visszatekintve szembeötlő néhány lényeges különbség az 1956-os és a rendszerváltás idején alakult munkástanácsok között – állítja. – Előbbiek tömegmozgalomba ágyazódtak, míg az utóbbiak a munkásságnak csak egy kisebb részét tudták megszervezni. Részben ebből következik egy másik fontos eltérés. Az ’56-os munkástanácsok nagyon széles politikai spektrumot jelenítettek meg. A szélsőjobbtól a szélsőbalig mindenféle irányzat létezett bennük. Ezzel szemben a ’89–’91-eseknél hiányoztak a radikális pólusok. Végül hangsúlyozni kell, hogy a forradalmi szervezetek határozottabban tudták, mit akarnak: a tulajdon igazi, közvetlen társadalmasítását. Igaz, az elbizonytalanodó politikai térben határozottabban tudtak kezdeményezni. Menekültek a pártoktól, szembefordultak a sztálinista diktatúrával, de nem akartak kapitalista restaurációt. Gazdasági demokráciát próbáltak megvalósítani, amelyben – egyik dokumentumuk szerint – nem az igazgatónak van gyára, munkása, hanem a munkástanácsnak van igazgatója. 1989-ben viszont szembe kellett nézni az állam határozott privatizációs törekvéseivel, ami inkább védekező, kevésbé radikális pozícióba kényszerítette a munkástanácsokat. Na­­pirenden tartották a közösségi tulajdon egyes formáit, de érezték, hogy a történelmi helyzet nem nekik játszik. Elfogadták a vegyes gazdaság képletét, és – részben a politikai pártoktól befolyásolva – hajlamosak voltak megelégedni az érdekvédelmi, szakszervezeti jogosítványokkal. Krausz Tamást szerint az új munkástanácsok helyzetében a döntő fordulatot egy alkotmányozó szövegrész sorsa jelentette. A Baloldali Alternatíva javaslatára a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon az alábbi pont került bele az alkotmányba: „Az állam elismeri a termelői önigazgatás és önkormányzat tulaj­donának létrejöttét és működését.” Ám 1990 áprilisában az MDF és az SZDSZ megállapodása következtében a szöveg így módosult: „Az állam tiszteletben tartja az önkormányzatok tulajdonát.” Ezzel a munkástanácsok tulajdonosi szerepe előtt lezárult a sorompó.  

Belementek, állástalanok lettek

A rendszerváltás idején az is nehézséget okozott a mozgósításban, hogy az emberek nem értették pontosan, mi történik. Bár már 1988-ban elfogadták a társasági törvényt, ami lehetővé tette a nagyobb cégek privatizációját, a közbeszédben, a médiában inkább politikai demokratizálódás kapott hangsúlyt, a szólás- és gyülekezési szabadság, a pártok alakításának lehetősége, a szabad parlamenti választás. A politikusok tartózkodtak a kapitalizmus szótól, vegyes tulajdonról beszéltek. Miközben a dolgozók feje fölött már folyt a magánosítás. „Egy nap felhívott Mocsáry József, az akkori munkástanács mozgalom egyik meghatározó figurája – meséli Krausz Tamás –, hogy a hétvégén le kéne menni Záhonyba, mert privatizálni akarják a textilgyárat, a munkásnők el vannak keseredve. Én leszek a komisszár, ő meg majd elmondja, mit kell csinálni, hogy a menedzsment ne tudja megkaparintani a gyárat. Le is mentünk, téptük a szánkat, hogy az igazgatóság szándéka talán nem is törvényes, a dolgozókkal közösen kell tulajdonba venni a céget. Mert ha beleegyeznek, hogy az igazgatóság átvegye, hamar be fognak zárni, ahogy az út túloldalán levő üzemben történt. Rábólintottak, Józsi azt mondta, Pesten még egyszer végignézi, milyen gazdasági, pénztechnikai megoldásokkal lehet valamit dolgozói tulajdonba venni. Egy hét múlva jövünk vissza. Aztán pár nap múlva telefonált, hogy mégse megyünk, mert a munkásnők beleegyeztek az igazgatósági tulajdonba. Egy éven belül nem volt állásuk. Talán ebből is látszik, mennyire tájékozatlanok és naivak voltak akkoriban a dolgozók.”  

A hallgatás fala

A Munkástanácsok Országos Szövetsége és a baloldali szellemi műhelyek egyaránt fontosnak tartják az 1956-os munkástanácsok örökségének ápolását. Próbálnak is tenni érte, de nehezen tudnak utat törni abban az emlékezetpolitikában, amely már meg se nagyon említi ezeket a szervezeteket és forradalmi szerepüket.
 
Forrás: nepszava.hu



Összefoglaló a HTFSZ XXXII. küldöttgyűlésről

  1. nap

Az elnökségi tagok szóbeli kiegészítést fűztek az elmúlt év írásos beszámolójához, amit korábban a résztvevők megkaptak elektronikus formában. Elnök: Salamon Lajos, szervezeti alelnök: Andics Gábor, területi alelnök: Pap László, gazdasági alelnök: Farkas Marianna, elnökségi tag: Bognár László, elnökségi tag: Breznai Sándor, elnökségi tag: Burány Sándor, Deák Péter, Demeter Norbert, Horváth Tivadar, Illés Zoltán, Takács József, Vidó Attila leköszönő alelnök.

Ezek a beszámolók érintették a belügyi érdekegyeztetéseket, katasztrófavédelmi érdekegyeztetéseket, hivatásos, önkormányzati, önkéntes, létesítményi tűzoltókat, oldalági és társszervekkel történt egyeztetéseket, tekintettel a hazai és külföldi tűzoltó szakszervezetekre, politikai pártokkal történt egyeztetéseket, televíziós és egyéb médiában történő megjelenéseket, közvéleménykutatásokat, felméréseket.

Mivel Vidó Attila leköszönt, ezért új szervezeti alelnököt kellett választani, amit Deák Péter személyében a küldöttértekezlet megválasztott. Így ismét hiány keletkezett az elnökségben, amire két jelölt lett állítva és Kispeti Arnold nevére érkezett a több szavazat, így ő tölti be az új elnökségi tag szerepét.

Az érdekképviselet szolgáltatási oldaláról a Kehidakustányi és Tiszacsegei üdülők kihasználtságáról és a fenntartásához felhasznált forrásokról. Köszönettel tartozunk a tűzoltóknak, akik társadalmi munkában segítenek az üdülők fenntartásában, karbantartásában.

A flotta lehetőségek, kollektív biztosítások, jogsegély, bírósági perek, kedvezmények részletesebben a következő napok témája.

Elfogadásra került a költségvetés, a felügyelő bizottság szervezeti működési szabályzata, esélyegyenlőségi szabályzat és az etikai kódex.

Zárásként a Tűzoltókért Alapítvány kuratóriumának elnöke Hócza György tartott egy rövid beszámolót a kapott támogatásokról, felajánlott 1%-ról, pályázati tevékenységről és a segítségre szorult tűzoltó családoknak kifizetett segélyekről. A rendelkezésre álló 3 nap alatt célunk 160 ezer forintot összegyűjtése egy tűzoltó kollégánk kislányának gyógykezeléséhez.

Este: Fórumbeszélgetés – KI MIT TUD ? alcímmel- a médiában megjelent kormányzati, ellenzéki rendvédelmet érintő hírekről, elképzelésekről, tervekről.

ünnepnapi szabadságolások központi tiltása

ellentételezés nélküli megbízásokkal kapcsolatos peres tapasztalatok

létszámhiány, párhuzamosítás problémái

fizetési fokozatban előresorolások problémája a 2015. HSZT miatt

2. nap

A Vodafone kapcsolattartó tájékoztatójával indult a nap, amit a szoros időbeosztás miatt vettünk előre. A cég képviselője bemutatta az új szerződésünk előnyeit. A tagok pedig jelezték a szolgáltatással tapasztalt problémáikat.

A gazdasági beszámoló legfontosabb eleme mindig a szakszervezeti tagdíj, a tagdíjból tartja fent magát a szakszervezet. Amióta a kormány másodrangú állampolgárként kezeli a rendvédelmi dolgozókat és megtiltotta a munkáltató általi tagdíj levonását, azóta nehezebb az illetmények követése, a hivatásos állomány létszám adatainak követése, tagdíj adminisztráció, a tagdíj beszedése, tagok nyilvántartása. Évek óta húzódó probléma a kollégák adatváltozásának követése.

A HTFSZ- Generali kollektív jogvédelmi és balesetbiztosítási szerződés részletes bemutatásával folytattuk. A tűzoltók részéről az egyik legnagyobb érdeklődést mindig ez váltja ki. Az elmúlt évben is, sajnos számos esetben kellett igénybe venni a kollégáknak. A szakszervezet távolabbi tervei között szerepel, egy olyan komplex program, amelyben az öngondoskodás, kockázati, baleseti, egészségügyi, szolgáltatásfinanszírozó, jogi vagy otthon, gépjármű biztosítást is egy helyen, kedvezményesen igénybe lehessen venni, mindenhonnan elérhető elsőbbségi ügyintézéssel.

Az elnökség által elfogadott tagfelvételek, kilépések, a felmondott tagsági viszonyok, beérkezett fellebbezések tárgyalása, elnökségi döntések küldöttek általi elfogadása, illetve megváltoztatása.

Helyi alapszervezetek alakulása és a nevesített kapcsolattartók megszavazása, a helyi egységek szabályzóinak jogszabályi megfeleltetéséhez határidő szabásával.

  • Fórum:

A megváltoztatott egészségkárosodási szabályok rendkívül hátrányos a tűzoltókra nézve. A decemberi bevezetés óta már bizonyította, hogy nem azért módosították, hogy nekünk jó legyen. A kollégák felháborító történésekről számoltak be, olyan kollégákkal kapcsolatban, akik már az új szabályozás miatt kerültek utcára 23-24 év szolgálati jogviszonnyal.

A szakszervezet korábban jelezte a BM felé, hogy ez a jogszabály nem jó és változtassák meg, de ezt az elmúlt 10 hónapban még nem sikerült. Mivel látjuk, hogy ez egyszerű lenne és rendeletről lévén szó gyorsan megoldható lennea három mondatnak a módosítása. Sajnos, szándékosan nem teszi a minisztérium, az is látszik, hogy szándékosan módosították a tűzoltókra nézve hátrányosan.

Javaslatunk, hogy mindenképpen vegyétek fel a kapcsolatot a jogászainkkal, ha olyan jellegű egészségügyi problémátok van, amiből akár egy komolyabb egészségkárosodást állapíthatnak meg, vagy a beosztásotokra váltok alkalmatlanná, mert nagyon gyorsan kerültök az állam által kisemmizve az utcára. Az elmúlt időszak jogszabályváltozásai alapján kijelenthető, hogy a rendvédelem hivatásos állományú tagjait a kormányzat ellenségnek tekintik és mindent elkövetnek, hogy a hivatásotokat minél méltatlanabb körülmények között kelljen feladni, vagy teremt olyan helyzetet, hogy akaratotok ellenére veszítsétek el a munkátokat. A szociális háló megszüntetése és az életpálya hiánya nagy tömegeket nem ennek a kormánynak az idején fog kezelhetetlen méretet ölteni. Ezen csak mi tudunk változtatni nem más.

Sok vélemény és hozzászólás volt a nyugdíjakkal kapcsolatban. A visegrádi négyek tagországainak tűzoltó szakszervezetitől megkaptuk, hogy náluk, hogyan működik a szolgálati nyugdíj és a fizetések rendszere. Érdekes tapasztalat volt számunkra, hogy a szomszédos országokban az EU-s forrásokból, volt, ahol levitték a szolgálati nyugdíj korhatárát 15 évre, valahol 18, de a legtöbb is 20 év, megemelték a fizetéseket, felújították a laktanyákat, lecserélték a tűzoltóautó parkot használható autókra. Nálunk meg úgy tűnik, hogy talán 108 Rába fecskendő lett ebből a pénzből, ami használhatatlan, de legalább drága.

Jó látni, hogy hozzáértő szakemberek, politikusok hogyan működtetnek és szervezik atűzoltóság szervezetét. Ezeket a példákat javaslatként mindig megfogalmazzuk, de tapasztalatunk szerint hozzáértő szakemberek és politikusok hiányában nálunk még várat magára ez a fejlesztés.

„Hanyatló” északi szomszédunkban, szlovák kollégánk 27 év vonulás után ment el nyugdíjba, 16 ezer euró lelépési pénzt kapott az 1000 eurós nyugdíj mellé.

Kritikát kaptunk a szakszervezeti kapcsolattartás miatt. Hiányoljátok, hogy nem látogatjuk a tűzoltóságokat. Számtalan alkalommal próbálkoztunk bejutni, de a megyei igazgatók felsőbb utasításra nem engednek be minket. Minden katvédes vezető két kézzel fogja a székét és nem meri felvállalni, hogy szembe menjen a központi utasítással.

Kapcsolattartási módok maradnak az egységvezetők, alapszervezeti kapcsolattartók, elnökségi tagok, akikhez a honlapon találtok elérhetőséget és megyei kiosztást, a központi email címünk, irodai telefonszámunk, közösségi média.

3. nap

A szakszervezet által képviselt bérrel, nyugdíjjal kapcsolatos álláspontok megvitatásával kezdődött az utolsó nap. Az elmúlt évben sem változtak az általunk képviselt főbb pontok. Az illetményemelés mértékére szolgálati beosztásonként, az átlagbér alapján és az inflációt figyelembe véve szoktunk javaslattal élni. Az OKF és a BM részére ezeket a javaslatokat évente többször megküldjük, ha van tárgyalás, akkor szóban is elmondjuk. Az OKF vezetését többször kértük, hogy támogassák a javaslatainkat lehetőségeikhez mérten pl. a rövidnadrág, vagy a sofőr pótlék kérdésében, de ettől elzárkóznak. Mindenki számára belátható, hogy az OKF vezetése teljesen alkalmatlan, ezen mi nem tudunk változtatni, azt viszont tapasztalatból tudom, hogy ha én fele ilyen szárul látnám el a munkámat, akkor már rég kipenderítettek volna.

További érintett témakörök:

  • szolgálati nyugdíj, – 40 és a 48 óra közötti munkaidő, a foglalkoztatási idő valós bejelentése, – túlmunka, – létszám problémák, – cafeteria, – ruházati utánpótlás, – önkéntes tűzoltók, – védőruházat, – felszerelés, fecskendők, – 6 havi, – lakhatási támogatás, – oltás

Megjelent vendégeink dr. Szebeni Andrea belügyminisztérium civil kapcsolatok és ügyfélkapcsolatok főosztályvezető helyettes, Powel Pál bét oldalági elnök, Pongó Géza FRSZ főtitkár, Kucsera Miklós FBVSZOSZ főtitkár.

A felszólalók megerősítették a rendvédelmi dolgozók létszámának és életkörülményeinek hanyatlását az általuk képviselt hivatásnemeknél is. Az érdekképviseletek lehetőségeinek szűkítését 2012 óta és az érdemi tárgyalások hiányát, információk visszatartását a munkáltató és a minisztérium irányából.

2012. évi II. törvény módosításában a 160/b szakasz alapján:

206/B. § * (1) Aki a valóságnak meg nem felelő statisztikai adatot szolgáltat, vagy az adatszolgáltatással kapcsolatban a valóságnak meg nem felelő felvilágosítást ad, szabálysértést követ el.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt szabálysértés nem valósul meg, ha azt vezető beosztású vagy fontosabb ügyekben intézkedésre hivatott hivatalos személy követi el.

Ennek értelmében és mi szintén ezt tapasztaljuk, hogy kétféle adathalmaz létezik a rendvédelmi szerveknél. Az egyik a valós, míg a másik a hamis.

Zárásként rövid, közép és hosszú távú feladatként még megszavazták a küldöttek, hogy folytasson a szakszervezet propagandát a hamis toborzó videók ellen, amire a felszerelő állomány is panaszkodik. A toborzókba olyan fontos információk nem kerülnek bele, ami miatt munkába állás követő pár hónapon belül többen elhagyják a hivatásos pályát. A felszerelők kiképzése nagyon sok pénzbe kerül és sok helyen alig várják az újoncokat, hogy ki tudják venni a szabadságukat, vagy visszatérhessenek a vezénylésből eredeti szolgálati helyükre.

Ezen kívül felhatalmazást kaptunk egy szakszervezeti applikáció készítéséhez, amihez több tűzoltó kolléga is jelezte, hogy segítséget tud nyújtani. Az appal könnyebb lenne a közvetlen kapcsolattartás a tagokkal, lehetne virtuális tagkártya, gyorsabb lenne az információáramlás, adatfrissítés, stb.

Végül a következő küldöttgyűlésig ki kell dolgozni az Alapszabály és a szabályzók módosításához szükséges pontokat a január 31-ig beérkezett javaslatok alapján.

A végszóban Salamon Lajos elnök megköszönte a küldöttek munkáját és sok sikert kívánt Vidó Attila tagunknak a jövő évi választásokra és bezárta a XXXII. küldöttgyűlést.




Dohány Zoltán római katolikus plébános megáldotta a Munkástanács emlékművet Pécsett.

Pécsett, a Színház téren Pécs Megyei Jogú Város első, szabadon választott önkormányzata az országban elsőként állított Munkástanács emlékművet 1991-ben. A két vendéglátóipari asztal között megbújó emlékműnél a Munkástanácsok 30 éve ezen a napon a várossal közösen megemlékeznek az 1956-os forradalomról, azokról a Baranya megyei gyári munkásokról, hivatalnokról, akik önmaguk és családjuk életének jobbá formálása reményében a Színház téri épületben megalakították a Baranya Megyei Munkásság Nemzeti Tanácsát. Az idei évben Dohány Zoltán római katolikus plébános megáldotta az emlékművet.
 
 
 
 
 
 
 



“Az ember fő feladata, hogy ne változzék meg”

A teljes interjú dr. Pákh Tibor ’56-os szabadságharcossal ITT olvasható el

A megtörhetetlen – így égett be a magyarság történeti emlékezetébe a ma 97 éves dr. Pákh Tibor jogász és fordító, aki közel két emberöltőnyi élete alatt végigélte és végigszenvedte a 20. századi magyar múlt minden sorsfordító eseményét. Legtöbbünk számára nemcsak példaértékű, ahogy élt és amilyen pontosan, tárgyilagosan emlékezik ma is az eseményekre, de talán nincs is közülünk senki, aki könnyek nélkül végig tudja olvasni életrajzát, meg tudja hallgatni a vele készült beszélgetéseket. Élete és példája lármafa, a szabadságért vívott harc szimbóluma, melyet mindannyiunknak ismernünk kell, és a mi felelősségünk, hogy az utánunk jövők se feledjék soha.

1956-ot úgy érte meg 36 éves fiatalemberként, hogy megjárta már az orosz birodalom különböző lágereit, kényszermunkatáborait, s a ’45-től kezdődő három és fél éves fogság után arra ért haza, hogy mindenétől megfosztották a családját. Mivel nézetei miatt 1955-ben törölték a kamarai listáról, jogi képzettségét kevésbé, sokkal inkább nyelvtudását tudta érvényesíteni, műszaki fordítóként dolgozott a csepeli autógyárban, amikor kitört a forradalom. Hogy emlékszik arra a napra?

Az operatív csoporthoz akartak vinni kihallgatásra, holott semmiféle ügyészi határozat nem volt, hogy belügyi szerv kihallgathat a börtönben. Nem mentem el tehát, így kaptam húsz nap szigorított börtönt, tiszteletlen magatartásért. Letelt a húsz nap, visszavittek a munkahelyemre, kis idő múlva újra jött az őr – ismét megtagadtam, hogy kihallgasson az operatív csoport. Akkor engedetlenség, parancsmegtagadás címén kaptam újabb húsz napot. Harmadik alkalommal összkedvezmény-elvonással büntettek. Mikor negyedszer büntettek így, mert nem mentem el, írtam egy levelet a legfőbb ügyésznek, és bejelentettem, hogy a börtönben tevékenykedik egy operatív osztály, amely belügyi szerv és visszaél a kiszolgáltatott foglyoknak a helyzetével

Kértem, hogy szíveskedjék az operatív osztályt eltávolítani, mert amíg nem távolítják el, addig én éhségsztrájkot tartok. (Amikor ritkán könyvolvasási engedélyem volt, akkor is csak ostoba könyveket adtak. Föl is használtam őket, onnan vettem például az éhségsztrájk ötletét.) Tehát ez volt az első éhségsztrájkom, ami azt hiszem, páratlan dolog, mert nem hallottam, hogy még valaki azért kezdett volna éhségsztrájkba börtönben, hogy takarítsák el az operatív osztályt.

Elég vakmerő tettnek számíthatott az akkori körülmények között. Mi lett a következménye?

Mikor ezt megírtam, választ nem kaptam, hanem elvittek megtömni. A megtömés azt jelenti, hogy lenyomnak egy gumicsövet az ember torkán, amelyik tölcsérben végződik, és ebbe a tölcsérbe beleöntenek 960 kalória folyadékot: egy liternyi tejbe kevernek cukrot, vajat és tojást és ezt erőszakkal beletömik az emberbe. És ezt minden nap egyszer megcsinálták. Úgyhogy mikor láttam, hogy tényleg tömnek, először abbahagytam az éhségsztrájkot, de aztán folytattam. Végül keményebb módszerekhez folyamodtak. Következett az elektrosokk, ez már 1966-ban történt. 

Ez úgy működött, hogy fölfektettek egy kezelőasztalra, megkérdezték, hogy eszem-e, mire én mondtam nekik, hogy ne legyenek bűntársai az operatív osztálynak, majd odatették a két elektródát a halántékomhoz, és ráadták az áramot. Volt úgy, hogy kisebb feszültséget adtak rá, akkor mindjárt magához tért az ember. Szóval lehetett ezzel játszadozni, de veszélyes volt, sokan belehaltak. Jóval később, mikor magához tért az ember a fekhelyén, ahova elvitték, először csak a közelmúlt jutott az eszébe, és csak aztán a korábbi emlékek. Öt év alatt körülbelül 150 elektrosokkot kaptam. Majd inzulin- és hibernál injekciókat is adtak nekem, amikor kényszergyógykezelésre ítéltek.

Csodával határos, hogy életben maradt, az viszont valóban csoda, hogy most, 97 évesen is ilyen tisztán emlékszik ezekre a borzalmakra, az időpontokra és a paragrafusokra egyaránt. Hogy lehet együtt élni ennyi szomorúsággal?

Rengeteg volt a szomorúság, még most is nyelek rengeteget, de én már megtanultam nyelni. Elég régen alakult ki az a kis versike bennem, hogy „egy embernek két füle van, nem pediglen egy: buta beszéd egyiken be-, másikon kimegy”.

Szálegyenesen járta végig ezt az elképesztő életutat. Megtörhetetlen. Honnan ez az erő?

Én az eseményeket tulajdonképpen azzal a szemmel néztem, aki akkor voltam. Az ember fő feladata, hogy ne változzék meg. Nehéz nem megváltozni, mikor különböző kegyetlen dolgokat kell átélni. Az Úristen kegyelméből nem féltem soha. Úgy tűnik, a Mindenható valamiért életben akart tartani.

Forrás: egy.hu




Október 23.: hol és mikor lesz a Békemenet?

A 2006-os utcai események útvonalán halad a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) által szervezett Békemenet október 23-án. A résztvevők 13 órakor gyülekeznek az ’56-os forradalom bölcsője, a Műegyetem előtt, majd 14 órától a Szabadság híd–Vámház körút–Károly körút–Erzsébet tér útvonalon vonulnak a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út kereszteződéséhez, ahol 15 órától részt vesznek az állami ünnepségen és meghallgatják Orbán Viktor miniszterelnök beszédét.

Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján szombat délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren. A lobogót a Himnusz hangjaira a honvédség díszegysége vonta fel. Az eseményen közreműködött a Magyar Honvédség központi katonazenekara és a nemzeti lovas díszegység.

AZ ÜNNEPSÉGEN A KORMÁNY, KATONAI ÉS ÁLLAMI SZERVEZETEK, VALAMINT A DIPLOMÁCIAI TESTÜLET KÉPVISELŐI IS RÉSZT VETTEK. Több érdeklődő – egyesek magyar zászlóval a kezükben – nézte végig a zászlófelvonást. A Parlament főlépcsőjének két oldalán az ablakokban 56-os lyukas zászlók lengtek.

Ünnepélyes zászlófelvonás a Kossuth téren Október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc 65. évfordulóján.
FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

A központi programok az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út sarkán folytatódnak.

IDÉN OTT MONDJA EL ÜNNEPI BESZÉDÉT ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK, ÉS ODA ÉRKEZIK MAJD MEG A MŰEGYETEMTŐL INDULÓ BÉKEMENET IS.

Az Andrássy út másik végén a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, az MSZP és a Párbeszéd közös ellenzéki rendezvényt tart.

Országszerte tartanak helyi koszorúzásokat, megemlékezéseket önkormányzatok, civil szervezetek, pártok és politikusok. A rendezvények miatt a fővárosban számos forgalmas útszakaszon, különösen a belvárosban lezárásokra, korlátozásokra kell számítani.

2021.10.23. 09:49




Bizonytalanság a 200 ezer forintos minimálbér körül: messze még a megállapodás?

A kormány támogatja a szakszervezeteket, hogy jövőre egységesen emelkedjen a minimálbér és a garantált bérminimum. A javaslat azonban heves vitát váltott ki a felek között – Árulta el a Világgazdaságnak Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Ennek oka, hogy a kormány a helyi iparűzési adó elengedésével kompenzálná a munkaadókat. A koronavírus-járvány miatt tavaly a kormány csak az iparűzési adó felét engedte beszedni az önkormányzatoknak, egyes források szerint a felezős gyakorlat újbóli alkalmazását vetették fel a legutóbbi bértárgyalások során is.

Ez a kabinet számításai szerint mintegy 150 milliárd forintot hagyna a cégeknél, a szociális hozzájárulási adó (szocho) múlt héten bejelentett 4 százalékos csökkentése mellett, amely 500 milliárdot hagyott a vállalkozásoknál. Palkovics Imre azt is jelezte, hogy a szocho 2,5 százalékos csökkentése már eleve be van tervezve a jövő évi költségvetésbe, amely csak júliustól lépne életbe, ezt azonban előrehozták januárra, és ehhez jön hozzá további 1,5 százalékos mérséklés.

A helyi iparűzési adó viszont az önkormányzatok egyik legfontosabb bevétele, így a tavalyi kiesés több város vezetését is igen komoly bajba sodorta.

Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke szerint egy 5 százalékos szocho-csökkentéssel már nagyon közel lennének a megállapodáshoz. Ugyanakkor az Áfeosz-Coop elnöke nem zárkózott el teljes mértékben a kormány javaslatától, jelezve, hogy erről még egységes álláspontja sincsen a munkáltatói oldalnak. Jövő héten újabb egyeztetést tartanak a felek, ahol tovább közelíthetnek az álláspontok.

A bértárgyaláson egyébként konkrét számok is elhangoztak, e szerint a kormány támogatja, hogy a minimálbér bruttó 200 ezer, a szakmunkás minimálbér pedig bruttó 260 ezer forintra emelkedjen. Ez mindkét esetben csaknem 20 százalékos növekedést jelentene.

Forrás: Pénzcentrum

Címlapkép: Getty Images



“A munkásszolidaritás ma is kötelességünk”

“A munkásszolidaritás ma is kötelességünk: 56 választ ad arra, hogy miért élünk úgy, ahogy élünk. Minden nap mélyre kell ásni az időben, hogy a múlt a Magyar Munkásoknak megmutassa a jövőt.” – Rácz Sándor, a Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnöke

A Munkástanácsok Országos Szövetsége számára 1956. október 23-a kivételes jelentőségű ünnep, hiszen a szervezet az 56-os munkástanács mozgalom szellemi örököse, az 56′-os hősök emléke hívta életre 1990-ben. A munkástanácsok az 1956-os forradalom idején a munkások gyárakban, üzemekben önkéntesen alakított szervezetei voltak, amelyekkel a hatalomnak még a forradalom leverése után is számolnia kellett. Ahogy Bibó István fogalmaz: „A magyar munkástanácsok nagy erkölcsi győzelmet arattak, mellyel a magyar forradalom hitelét megóvták. E harcban azonban ellenfelük nem a többpártrendszer vagy a parlamentáris demokrácia volt. Ellenfelük az volt, ami közös ellenfele mind a parlamentáris, mind a szindikalista szabadságnak: a zsarnokság.”

A Munkástanácsok küldöttsége október 22-én megkoszorúzta Rácz Sándornak, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökének sírját Budapesten, a Fiumei úti sírkertben, valamint Bali Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács társalapítója és titkára Podmaniczky úti emléktáblájánál is elhelyezte az emlékezés és tisztelet koszorúját.

 

Az 1956-os forradalom résztvevőiről, harcosairól, áldozatairól mai napig nem ismer pontos adatokat a közvélemény – holott szakkiadványokban, statisztikákban számos újdonságot találhatunk. 

A résztvevőkről először a Nyugat-Európába emigrált baloldali írók, szociológusok írtak. Szerintük a forradalomban meghatározó szerepet játszott a baloldali reformértelmiség Nagy Imre vezetésével. 

Velük szemben először Pongrátz Gergely lépett fel „Corvin köz 1956” című könyvében. Szerinte a forradalom fő mozgatói a „pesti srácok” voltak.

Az első változatot a mai napig a szocialisták képviselik, míg a „pesti srácok” története lényegében a történészek és a társadalom nagy része által elfogadott. Az a véleményem, hogy mindkét irányzat vitatható, mert nem ők voltak meghatározók a forradalomban. Nagy Imre és reformmozgalma a pártban és az államapparátusban elszigetelt volt a sztálinistákkal szemben, a „pesti srácok” viszont csak a Corvin közben és a Szabó bácsi Széna téri csoportjában voltak meghatározók. Budán és Pesten azonban számos felkelőcsoport volt, ahol „reformkommunisták” vagy „pesti srácok” csak elvétve találhatók (kivétel pl. a Tűzoltó utcai csoport). S akkor most nem szóltunk még a vidéki ellenállási centrumokról (pl. Mecsek, Veszprém, Dunaújváros, Tatabánya).

Nincs hitelesen feldolgozva a fegyveres ellenállás leverése utáni ellenállás, amelyet a munkástanácsok képviseltek, s a vezetőik elleni kegyetlen megtorlás. Próbáljuk legalább vázlatosan felderíteni a munkások részvételét a harcokban, a hónapokig tartó ellenállásban s a munkások elleni kegyetlen megtorlásban.

A statisztikai adatok szerint a forradalom azonosítható részvevői közül munkás 46,3 százalék, de szakértők szerint ide számíthatók az ipari tanulók is (öt százalék). Ennek ellenére 1956-os történelmünkben nem kutatták részletesen a munkások – különösen a munkástanácsok – szerepét a forradalomban és a megtorlás során. 

Ezért nagyon csekély számú a rendelkezésre álló forrás, Rácz Sándor munkásvezető visszaemlékezése (Parázsló szándék) és Bill Lenox marxista történész könyve (Magyarország 1956). Utóbbi bővebben szól a munkástanácsokról, viszont Nyugat-Európában s hazánkban is perifériára került, főleg azért, mert azt bizonyítja, hogy a forradalom nem a reformista értelmiség mozgalma volt, hanem a „munkások, parasztok és fiatalok” tömegforradalma.

Mindkét műnek érthető hiányossága, hogy források hiányában csak 1956 decemberéig tudják követni a munkástanácsok történetét, holott ellenállásuk még több hónapig tartott, s a munkások elleni megtorlás csak 1957-ben kezdődött, amiről egyiküknek sincsenek ismeretei. 

Leslie Bain szerint (1960) „az újabb kori történelemben nem volt olyan esemény, amelyről annyit hazudtak volna, amelyet ennyire elutasítottak és beszennyeztek volna, mint a magyar forradalmat”.

A rendszerváltozás után javult a helyzet, de továbbra is a fehér foltok közé tartozik a munkástanácsok szerepe, működése és a munkások elleni megtorlás.

Már 1956. október 23-án a rádiónál zajló tüntetésre teherautóval érkeznek a csepeliek, s nyilván a kezdődő harcokban is részt vesznek; erre következtethetünk a munkásáldozatok számából is. Szintén októberre kezdenek spontán alakulni a munkástanácsok, amelyeknek szerepe novemberben – a fegyveres ellenállás brutális leverése után – lesz meghatározó. Kahler Frigyes ezt joggal nevezi „a forradalom új szakaszának, melyet a társadalom döntő többsége támogat”. Valóban, az egész országban, a munkahelyeken nagy számban jöttek létre a szervezeteik, amelyek továbbvitték a forradalom fő követeléseit: többpártrendszer, szovjet csapatok kivonása, Nagy Imre kormányra kerülése, munkás-önigazgatás. Fő eszközeik a decemberi nagy sztrájkok, tüntetések voltak.

A Kádár-kormány még novemberben meg akart állapodni a munkástanácsokkal. Ennek egyik jele a tárgyalások mellett egy 1956. november 22-i rendelet, amely törvényesítette működésüket, általuk korántsem elfogadható módon. Ezt az időszakot nevezte Kádár János a kettős hatalom korának.

Mivel megegyezés nem jött létre, ezért jelentette ki Marosán György december elején Rácz Sándornak: „Holnaptól kezdve lövünk!” Ezt követték a salgótarjáni, majd decemberi sortüzek, egészen a január 11-i csepeli kíméletlen fellépésig. A halálos áldozatok számát ma sem tudjuk pontosan, de több százra tehető, és jelentős részük munkás volt.

A munkástanácsok ettől nem törtek meg; tovább folytatódtak a helyi sztrájkok követelések. Ezért alkották meg az 1957. évi 4. tvr.-et, a gyorsított eljárásról, amely nem sokban különbözött az 1956. decemberi statáriális rendelettől. Ez vonatkozott a sztrájkra (közérdekű üzem megzavarása – ide tartozott minden, száz főt meghaladó dolgozót foglalkoztató üzem). Ennek alapján halálbüntetést vagy 5–15 évig terjedő szabadságvesztést lehetett kiszabni. 

Ekkor indultak meg tömegesen az egyes üzemekben működő munkástanácsi vezetők elleni perek, amelyekről nagyon keveset tudunk, de több per ügyszámát ismerjük, ezekben két halálos ítéletet és számos súlyos börtönbüntetést szabtak ki.

A munkások ellenállása csak lassan csökkent, jogilag csak azt 1957. évi 63. tvr. szüntette meg a munkástanácsokat 1957 őszén, ezzel egyidejűleg megszűnt a gyorsított eljárás. Ebből látszik, hogy ez az eljárás alapvetően a munkások ellenállását kívánta megtörni. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy sok embert a karhatalmisták agyonvertek, agyonlőttek „jogon kívül”. Tulipán Éva százötven ilyen esetet derített fel. Ismert Hadady Rudolf és Hargitay Lajos esete, őket 1956 decemberében lőtték az Ipolyba. Rácz Sándor könyvében beszámol négy munkásvezető társáról, akik autóval indultak Nyugat felé, de soha többet nem hallott róluk.

Bár a kivégzettek számáról a mai napig nincs biztos szám, a biztosan azonosított 229 áldozat 23 százaléka volt munkás, 34 százaléka paraszt – osztályellenség csak 7,3 százalék Kahler Frigyes közlése szerint. Ezenkívül 23 761 forradalmi elítélésről tudunk, itt a foglalkozást nem ismerjük, de az adatokból feltételezhetjük, hogy itt is többségben voltak a fizikai dolgozók. Ha ehhez hozzávesszük a harcok áldozatainak és résztvevőinek foglalkozását, láthatjuk, hogy mindkét csoportban meghatározó a munkásság száma.

Nem kívánom kisebbíteni a „pesti srácok” érdemeit – akik túlnyomórészt a főváros belső kerületeiben harcoltak – sem a „reformellenzék” szerepét. Bár sorsuk többször tragikus, részvételük a forradalomban és a megtorlásban, a csaknem egyéves ellenállásban és harcban erősen kisebbségi. 

Így 1956 a munkásság és a parasztság forradalma és ellenállása volt. Nagy kérdés, hogy miért nem hallottunk erről, közel harminc évig? Miért nem ismerjük pontosan a munkások és a munkástanácsok elleni 1957-es megtorlást?

A munkástanácsok ellenállásának ismeretében megkockáztatható az állítás, hogy az 1956-os forradalom nem a fegyveres ellenállás leverésével ért véget, hanem a munkástanácsok 1957. őszi megszüntetésével s a munkások elleni megtorlással. (Sajnos erről a tragikus időszakról csak Mészáros Márta nagy hatású, Napló gyermekeimnek című filmjéből kaphatunk képet.)

Valószínűsíthető, ahogy a „munkás-paraszt” hatalomnak lehetetlen volt, úgy mai „utódainak” is lehetetlen a forradalom és a megtorlás tényeit beismerni!

Jobbágyi Gábor