About Florarozsa

This author has not yet filled in any details.
So far Florarozsa has created 2184 blog entries.

Új érdekegyeztetés készül az állami vállalatokkal

2018-01-08T12:47:34+01:002018. január 8.|

Már januárban megalakulhat a Közszolgáltató Vállalkozások Konzultációs Fóruma, vagyis az az érdekegyeztető fórum, amely a versenyszféra mintájára az állami vállalatoknál működő szakszervezeteket, a munkaadókat, valamint a fenntartó minisztériumokat ültetné egy asztalhoz – tudta meg a Magyar Idők. Ennek célja, hogy a felek hatékonyabban tárgyaljanak és döntsenek az állami tulajdonban lévő közszolgáltató cégeknél dolgozók foglalkoztatási és jövedelmi kérdéseiben. A fórum informálisan már tavaly összeült, a hároméves bérmegállapodás tárgyalása során.

Az EGSZB 2017. évi decemberi üléséről

2018-06-12T14:20:41+02:002017. december 24.|

A gépjárművezető nélkül bérelt járművek közúti árufuvarozásra történő használata (TEN/638) Az EGSZB üdvözli az európai közúti árufuvarozási ágazatban érvényesülő hatékony és méltányos egységes piac megvalósulásának még útjában álló egyes akadályok eltávolítása felé tett újabb lépést. E módosító irányelv célja, hogy elősegítse a járműflották legjobb felhasználását egész Európában, különös tekintettel a szezonális csúcsidőszakokra, valamint hogy minimális szintű liberalizációt biztosítson. A másik tagállamban bérelt jármű használatát is engedélyezni kell legalább négy hónap időtartamban annak érdekében, hogy a vállalkozások képesek legyenek kiszolgálni az átmeneti vagy szezonális csúcskeresleteket és/vagy a meghibásodott vagy sérült járművek helyett cserejárműveket biztosítani.

Életek múlhatnak rajta: kit kell hívni baj esetén?

2017-12-19T13:43:13+01:002017. december 19.|

A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke elmondta, hogy az Unióba lépést követően állapodtak meg az egységes hívórendszerben, amely úgy működik, hogy a bejelentő felhívja a 112-t, mely hívást az országban két helyen, Miskolcon és Szombathelyen fogadják. Az operátor kikérdezi a bejelentőt, majd továbbítja a jelzést a területileg illetékes megyei műveletirányítókhoz. Ott eldöntik, hogy a tűzoltókat, vagy a rendőröket kell-e riasztani, vagy mindkettőt. Ők értesítik a helyi szerveket. "Sajnos ez a többlépcsős jelzésrendszer súlyos időveszteséggel járhat, amelyen életek múlhatnak"- jegyezte meg Salamon Lajos.

Beszámoló a Munkavállalói Kérdések Európai Központjának (EZA) közgyűléséről

2017-12-15T10:09:16+01:002017. december 15.|

A Munkavállalói Kérdések Európai Központja (Europäisches Zentrum für Arbeitnehmerfragen – EZA) 2017. december 2-án tartotta Dániában, Koppenhágában közgyűlését, melyen Palkovics Imre a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke vett részt. Az eseményt Bartho Pronk az EZA elnöke, valamint Søren Fibiger Olesen a vendéglátó szervezet, Karifa elnöke nyitotta meg. Beszédet mondott Luc Cortebeeck a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Végrehajtó testületének vezetője, melyet vita követett. A gyűlésen az európai és Európai Uniós munkavállalói érdekképviselettel foglalkozó tagszervezetek között megtárgyalásra került a főtitkár, Sigrid Schraml éves jelentése, továbbá napirenden volt az Európai Unió jövőjére tekintettel az EZA 2018-ra tervezett munkaprogram prioritásainak felállítása.

Vissza az elejére!