
Elnök: Bélavári Ferenc
7700 Mohács, Horváth K. u. 2. fsz. 50.
E-mail: mufaip@freemail.hu
Telefonszám: 0036 30 858 1078
Tanárnak lenni jó! – Sajtótájékoztatót tartott a Keresztény Pedagógusok Szövetsége Budapesten
Február 12-én délelőtt a MagNet Közösségi Házban rendezte meg a Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetsége az első „sajtóbrunch” alkalmát, melyen a szervezet ismertette tevékenységét, célkitűzéseit.
Elhunyt Kovács István, közösségünk meghatározó vezetője
Mély fájdalommal búcsúzunk Kovács Istvántól, aki meghatározó alakja volt közösségünknek, a Munkástanácsoknak és a munkavállalói érdekképviseletnek.
A világ legfejlettebb országainak élére ugrott Magyarország
A világ legfejlettebb gazdaságait tömörítő, Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországai közül Magyarországon volt a legnagyobb az egy főre jutó reáljövedelem növekedése (1,6 százalék) 2025 harmadik negyedévében.
Tárgyilagos megközelítés a minimálbérről – Czomba Sándor értelmezése a bérfolyamatokról
A Munkástanácsok Országos Szövetsége álláspontja szerint a magyar bérek uniós összehasonlítása önmagában, kizárólag a minimálbér nominális adatai alapján nem ad teljes képet. A bérfolyamatok megítélésekor indokolt figyelembe venni a bérek növekedési ütemét, az érintett munkavállalók körét, valamint az effektív minimálbér mutatóját, amelyek együtt árnyaltabb és pontosabb képet rajzolnak a hazai jövedelmi viszonyokról.
Mennyivel ér többet az euróban számolt magyar, lengyel vagy éppen román minimálbér?
Az Európai Unión belül az egyik legalacsonyabb szinten van a magyar minimálbér. Ahogy arról a legfrissebb, napokban megjelent eurostatos jelentés alapján már beszámoltunk, a 838 eurós magyar összegnél csak a bulgáriai, romániai és lettországi 620-795 eurós érték alacsonyabb
VPDSZ: Levél Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter úrnak
Ezúton szeretnélek Benneteket tájékoztatni arról, hogy a VPDSZ Elnökeként hivatalos levélben fordultam Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter úrhoz a 2026. évre biztosított szolgálati juttatás kapcsán.





