Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden egyeztetett a VKF tagjaival
Olyan megállapodás körvonalazódik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, amelynek a középpontjában a 3-as szám áll.
Ha nem találod, amit kerestél, indíts egy új keresést!
Olyan megállapodás körvonalazódik a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán, amelynek a középpontjában a 3-as szám áll.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége egy részletes javaslatot juttatott el a Kormány részére, amelynek célja a munka törvénykönyvének korrekciója. Azt szeretnénk elérni, hogy az élethosszig tartó tanulás (lifelong learning, LLL) átfogó szakpolitikai célja mentén a munkajogi szabályozás (is) érdemi támogatást adjon a munkavállalás melletti tanulmányok folytatásához.
Közel a megegyezés a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi összegéről
Bérkérdésekről tárgyalt a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) szerdán, a munkavállalók és a munkaadók kezdeményezték, hogy az idei infláció ellentételezésére a munkaadók adó- és járulékmentesen adhassanak a dolgozóknak egyszeri, 100 ezer forint juttatást az idén.
Május 4-én ülést tartott a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF), amely ülésen a résztvevők - a munkavállalói, munkáltatói és kormányzati oldal egyhangú támogatása mellett - döntöttek a VKF Eseti Bizottsága létrehozásáról.
A PM anyagból kiderül, hogy a minimálbérek növekedése 2017 óta jelentősen elmaradt mind a nemzetgazdasági átlagbér növekedésétől, mind a versenyszféra és a közszféra béreinek emelkedésétől.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) tárgyalásán azt elfogadták a szociális partnerek, hogy a minimálbér egy lépcsőben 200 ezer forintra emelkedjen jövőre, a garantált bérminimum emelésével kapcsolatban a munkáltatói oldal felvetette, hogy azt két lépcsőben kellene végrehajtani, első alkalommal jövőre, majd 2023. január 1-jétől – mondta az MTI-nek Zs. Szőke Zoltán, az Áfeosz-Coop Szövetség elnöke a keddi megbeszéléseket követően.
Az ülésen felmerült egy többéves bérmegállapodás lehetősége, amely kompenzálná az idei kiesést.
2021. május 15-én a Közszolgáltatói Vállalkozások Konzultációs Fórumának (KVKF) munkavállalói oldala közleményt adott ki, amelyben az aláírók nem zárják ki a kollektív munkaügyi konfliktushelyzet bejelentését.