„Tisztségviselőink és tagjaink előtt jól ismert tény, hogy a szakszervezetek egyfajta kettős képviseleti joggal rendelkeznek. A munkáltatóval szemben meghatalmazás nélkül is eljárhatunk, ezt a jogot nevezzük a szakszervezetek rendeltetésével összefüggő általános érdekképviseleti, illetve érdekvédelmi jognak. Bíróság, hatóság, egyéb szerv előtt azonban csak meghatalmazás alapján képviselhetjük a szakszervezeti tag munkavállalót. A képviseleti tárgykör igen tág, hiszen a munkáltatóval szemben a szakszervezet a munkavállalót annak valamennyi anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeit érintő jogával és kötelezettségével kapcsolatban képviselheti. Bíróság, hatóság és egyéb szervek előtt pedig a gazdasági és szociális érdekek védelmére terjed ki a képviseleti jog.” – ismertette a szakszervezet képviseleti jogának általános szabályozási kereteit Szabó Imre Szilárd, a Munkástanácsok Országos Szövetsége ügyvezető alelnöke, ügyvéd.

A fentieken túl – tagságunk részére – december elsejétől további ingyenes szolgáltatásokat, szakértői tanácsadásokat nyújtunk – egy európai uniós pályázatnak és saját forrásainknak köszönhetően –, amely kapcsán az alábbi fontos tudnivalókra hívjuk fel a figyelmet.

A Munkástanácsok szakértői hálózata új szakemberekkel bővült, amelynek köszönhetően valóban egyedülálló és ingyenesen igénybevehető szolgáltatások válnak tagjaink számára elérhetővé. A kibővített tanácsadás lehet akár anonim is, viszont fontos megjelölni, hogy a segítséget kérő, mely tagszervezetünk tagja. Első körben elegendő az elektronikus kapcsolatfelvétel, mivel a szükséges anyagok összegyűjtése és a részletek kifejtése már a szakértők iránymutatása alapján történik. 

 

  • A munkajogi tanácsadás természetesen továbbra is él, viszont a jövőben a munkajog@munkastanacsok.hu címen kell jelezni a felmerülő kérdéseket és igényeket. Nem csak a versenyszféra (munka törvénykönyve), de a közszféra jogállási törvényeinek teljes körét érintően is biztosítjuk a gyors és szakszerű segítséget. Egyéni és társas vállalkozó tagjaink az adojog@munkastanacsok.hu címen kaphatnak segítséget.
  • A társadalombiztosítási jog a társadalombiztosítás működését szabályozza. Fő területei közé tartozik a nyugdíjbiztosítás, az egészségbiztosítás, valamint a balesetbiztosítás. Célja, hogy a munkavállalók és más jogosultak szociális biztonságát garantálja, például betegség, munkaképtelenség, öregség vagy halál esetén. A joganyag meghatározza a járulékfizetési kötelezettségeket, a biztosítási jogviszonyokat, valamint az igényérvényesítés szabályait és feltételeit. A tbtanacsadas@munkastanacsok.hu címen elérhető a segítség ezeken a területeken is.
  • A személyi jövedelemadó (SZJA) tanácsadás során szakértő segít az adóbevallással kapcsolatos kérdések értelmezésében, az igénybe vehető kedvezmények és mentességek azonosításában, valamint az esetleges hibák kijavításában. Az szjatanacsadas@munkastanacsok.hu címen elérhető szolgáltatás különösen hasznos lehet azoknak, akik bizonytalanok adóügyeikben, vagy szeretnének biztosak lenni abban, hogy helyesen járnak el.
  • A csaladjog@munkastanacsok.hu címen elérhető családjogi tanácsadási szolgáltatás célja, hogy támogatást nyújtson magánszemélyeknek a családjog területén felmerülő kérdéseik megoldásában (házasság, élettársi kapcsolat, rokonság, gyámság). Célja, hogy a résztvevők pontos és érthető tájékoztatást kapjanak jogaikról és kötelezettségeikről, valamint – adott esetben – segítséget az érdekérvényesítésben.
  • Az öröklési jogi tanácsadás (oroklesijog@munkastanacsok.hu) célja, hogy segítséget nyújtson az örökléssel kapcsolatos kérdésekben és jogi problémák megoldásában, tisztább képet adjon a jogi lehetőségekről, csökkentse a bizonytalanságot, és támogassa az örökösöket jogaik érvényesítésében.
  • Pénzügyi tanácsadásunk célja, hogy az érdeklődők átfogó és pontos tájékoztatást kapjanak az elérhető hitelekről, megtakarítási lehetőségekről és egyéb pénzügyi konstrukciókról. Szakértőink segítenek eligazodni az ajánlatok között, az egyéni igényekhez legjobban illeszkedő megoldásokat azonosítva. A penzugyitanacsadas@munkastanacsok.hu címen elérhető szolgáltatás célja a pénzügyi tudatosság növelése, a rejtett költségek elkerülése és a megalapozott döntéshozatal támogatása.