“Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság a munka törvénykönyve kifejezetten antiszociális rendelkezését, amely a munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállalókat sodorta lehetetlen helyzetbe. A Munkástanácsok a módosítás elfogadása előtt jelezte aggályait és a szabály diszkriminatív jellegét.”

Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 146. § (2) bekezdése második mondatának utolsó fordulatát („vagy egyébként munkaköre ellátására egészségi okból alkalmatlan”), valamint megállapította, hogy az Mt. 55. § (1) bekezdése a) pontjának alkalmazásánál – a munkavállónak az adott munkaköre ellátására egészségi okból való alkalmatlansága esetén – a munkáltató általános foglalkoztatási kötelezettsége változatlanul fennáll.

Mindezek mellett a hatályos Mt. 147. § (1) bekezdése is rendelkezik arról, hogy a munkavállalót, ha a munkáltató foglalkoztatási kötelezettségének nem tesz eleget (állásidő) – az elháríthatatlan külső okot kivéve – alapbér illeti meg. Az Alkotmánybíróság (tájékoztató jelleggel közétett határozata) rögzíti, hogy – a munkáltató munkaszervezet alakítási hatalmából eredően – a munkavállaló adott munkakör ellátására egészségi okból való alkalmatlanná válása önmagában nem jelenthet „elháríthatatlan külső okot”.

A bírói kezdeményezésre okot adó eljárásban a felperes vonatkozásában az első- és másodfokú vélemény is megállapította, hogy a munkaköre betöltésére alkalmatlan. A munkáltató a keresőképtelenség megszűnésétől az indítványozót nem osztotta be munkavégzésre, más munkakört nem ajánlott fel neki és munkabért vagy egyéb juttatást sem fizetett részére, ugyanakkor munkaviszonyát sem szüntette meg.

Az indítványozó bíró álláspontja szerint az indítványban támadott rendelkezések egyéb védett tulajdonságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósítanak meg, mivel alkotmányossági szempontból lényegesen eltérő helyzetben lévő csoportokra azonosan vonatkoznak, és a hátrányokozásnak nem azonosítható a tárgyilagos mérlegelésen alapuló észszerű indoka. Az Alkotmánybíróság véleménye szerint a támadott jogszabályok valóban egyenlően kezelik a keresőképtelen és az adott munkakör ellátására egészségi okból alkalmatlan munkavállalókat. Az Mt. 55. § (1) bekezdés a) pontja mindkét csoportot mentesíti a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség alól, az Mt. 146. § (2) bekezdésének második fordulata pedig mindkét csoport tekintetében úgy rendelkezik, hogy őket távolléti díj nem illeti meg. Azonban a két munkavállalói csoport nem tekinthető azonosnak, ugyanis a keresőképtelen munkavállaló társadalombiztosítási ellátásban részesül, ezzel szemben az egészségi okból a munkaköre ellátására alkalmatlanná nyilvánított munkavállaló ilyen ellátásra nem jogosult. Az Alkotmánybíróság – egyhangú határozatában  – megállapította, hogy az adott rendelkezés eltérő helyzetű munkavállalók jogosultságát azonos módon szabályozza, és ezáltal az egészségi okból alkalmatlan munkavállaló többszörösen hátrányos helyzetbe kerül. Ez az ún. fordított megkülönböztetés végső soron az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdése szerinti munkavállalói jog (minden munkavállalónak joga van az egészségét, biztonságát és méltóságát tiszteletben tartó munkafeltételekhez) korlátozását eredményezi.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége üdvözli az Alkotmánybíróság döntését!

Az alaptörvény-ellenes szabályozás végső soron oda vezet, hogy a munkaviszonyban bekövetkező változásnak, a munkavállaló munkakör ellátására való egészségi alkalmassága megszűnésének kockázatát egyedül a gyengébb fél, a munkavállaló viseli anélkül, hogy ennek észszerű indoka megállapítható lenne. Az AB határozat következményeként – álláspontunk szerint – az egészségi alkalmatlanság esetén a munkáltatónak (a humánus eljárást szem előtt tartva) vagy más, megfelelő munkakört szükséges találnia az érintett munkavállaló számára (a foglalkoztatási kötelezettségének megfelelően), vagy állásidőre járó bért kell fizetnie. Végső soron – esetleges végkielégítés és felmondási időre járó díjazás megfizetése mellett – szüntetheti meg a munkavállaló munkaviszonyát.

Szövetségünk 2022. év végén – miután a módosítást igen rövid, alig kétnapos határidővel, írásban véleményezhették a szociális partnerek – az alábbiakat jelezte (szó szerint) a Technológiai és Innovációs Minisztérium részére.

„A Javaslat az Mt. 55. § (1) a) pontját is érinti, amely egyrészt értelmezési nehézséget jelent, tekintettel arra, hogy az egészségi okból való alkalmatlanság nem pontosan definiált, azzal együtt sem, hogy az indokolás megkísérli a szabályt pontosítani. Másrészt a fenti rendelkezéshez szorosan kapcsolódik a módosító javaslat 139. §-ával módosítani kívánt Mt. 146. §-ához, amelyből az a következtetés vonható le, hogy a munkavállalót egészségügyi okból való alkalmatlansága idejére semmilyen díjazás nem illeti meg. Ez kifejezetten diszkriminatív, hiszen valamely munkavállalót egészségi állapotára tekintettel hoz hátrányosabb helyzetbe a vele összehasonlítható helyzetben lévő egészséges munkavállalókhoz képest, másrészt visszaélésszerű joggyakorlást tesz lehetővé, amikor a munkáltató már nem köteles az egészségi állapotára tekintettel alkalmatlan munkavállaló munkaviszonyának megszüntetésére és végkielégítés megfizetésére. Megszűnik ezáltal a munkáltató kényszere arra, hogy az egészségileg alkalmatlan munkavállaló munkaviszonyát megszüntesse, a javaslat szerinti szabály azt a helyzetet eredményezheti, hogy a munkavállaló munkaviszonya bérfizetés nélkül korlátlan ideig fenntartható. Ez a munkavállalót – védelme helyett – belekényszeríti abba, hogy felmondással neki kelljen a jogviszonyát megszüntetni, mely által elveszíti a munkaviszonyból esetlegesen megillető járandóságait.”

 

Dr. Szabó Imre Szilárd

ügyvezető alelnök