Gyökeresen felforgatta életünk szinte minden keretét ez a vírus uralta extrém helyzet. A járvány átszabta a munka világának viszonyait is, az otthoni munkavégzés keretei közé korlátozva a szakszervezetek nagy részének mozgásterét. Egyes szakszervezetek számára nem okozott különösképpen megrázkódtatást az átállás, mivel „operett” jellegű érdekvédelmi tevékenységük eddig is a home office jegyeit hordozta magán. Ráadásul, miután elsősorban az állami szektorban egyre több lett a függetlenített szakszervezeti képviselő, és egy részük esetében a munkaidő elhanyagolható kérdés, így az otthoni munkavégzés, az „otthoni érdekvédelem” vált jellemzővé. Érdemes megnézni egyes szakszervezetek honlapjait, hetek óta „mozdulatlan”, a kormány intézkedéseiről olvashatunk, szakszervezeti fogantatású anyag nem található.

Az is érdekes, hogy most, amikor enyhe tagsági mozgás van, a tartalmi munkára kevésbé fókuszáló szakszervezetek reagálnak a legsértődékenyebben a tagságuk elszipkázására, mégha csak egy-két főről is van szó. Ilyenkor aljas szervezkedésről, gyalázatos rágalmazásról beszélnek és arra nem is gondolnak, hogy tagjaik az ár-érték arány kapcsán eltűnődnek, hogy mit is kapnak, mit is tesz értük a szakszervezetük? Azt pedig előszeretettel elfelejtik, hogy korábban ők milyen eszközökkel és milyen módszerekkel oroztak el más szakszervezetektől tagokat. Ugyanakkor rendületlenül alkalmazzák a becsületes és tisztességes jelzőket munkájuk jellemzéseként.

Bevallom, mindig is gyanús volt, amikor egyes szervezetek a vetélytársaikkal kapcsolatban folyton aljas módszerekről beszélnek és saját magukra pedig kizárólagos jelleggel a becsületesség, a tisztesség fogalmát aggatják. Egy-kétszer természetesen ezen magasrendű tartalmakat hordozó fogalmakat használhatjuk, ám állandóan szókészleten tartani ezen szavakat, feltétlenül gyanús. Gyanús, mert szinte bizonyos, hogy a tartalmi munka hiányosságainak, vagy más jellegű elégtelenség elfedését szolgálja. Ennélfogva önkéntelenül is adódik a kérdés: vajon mikor következik be egy markáns mozgás, amikor is az elsősorban a „szólamokban” erős szakszervezetek tagsága tömegesen „elcsábul” a valós, nyomon követhető és mérhető érdekvédelmet folytató szakszervezetekhez. Erre már volt többször érzékletes példa.

Az azonban leszögezhető, hogy a munkavállalók ügyét zászlóra tűző szakszervezetek a home office-ban is mozgásban vannak. Jelzőrendszereik ebben az extrém helyzetben is működnek, szóvá tesznek, reagálnak, a munka világa folyamatainak ütőerén tartják kezüket. Az „operett” érdekvédelem kapcsán számos szakszervezeti képviselő fogalmazta meg azt a vágyát, hogy milyen leleplező erejű lehetne, amennyiben különböző szintű tárgyalásokról élő egyenes adásban tájékozódhatnának a munkavállalók. Hány szakszervezeti képviselő kétarcúságára azonnal fény derülne. Érzékelhetné a munkavállaló a tárgyalásokon történő nyílt behódolás és az azt követő melldöngetés kettősségét. Jókora meglepetés érné a munkavállalókat.

A koronavírus okozta gazdasági helyzet a szakszervezetek (elsősorban a konföderációk) anyagi állapotát sem hagyja érintetlenül. Kevesebb lesz a pályázati támogatás, az állami forrás és a munkaerő csökkenésével alaposan apad a tagdíj, tehát ez a nem normális szituáció keresztre feszítheti a szakszervezeteket. A feltámadáshoz hathatós segítséget nyújthatnak a munkavállalók, sőt kimondhatjuk: nélkülük ez nem is valósulhat meg. És amit rendületlenül hangsúlyozni kell: a tényleges érdekvédelmet hitvallásként megfogalmazó és megvalósító szakszervezetek mellé álljanak a munkavállalók!

Horváth László

KDSZSZ társelnök