Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) a Tüke Busz Zrt.-nél 3,5%-os alapbéremelést szorgalmaz a munkavállalók számára 2025. augusztus elsejétől, továbbá 2025. január elsejéig visszamenőleg, a munkáltató által az idei évben végrehajtott egyoldalú bérintézkedés és a 2024. évi alapbérekhez vetített, a sztrájkkövetelés teljesítése esetén összességében megvalósuló alapbéremelés (9,5%) különbözetének kompenzálását kéri, egyösszegű kifizetés formájában, 2025. szeptember 10-ig. 

„A sztrájk egyértelműen sikeres volt, a munkavállalók nagy többsége, méréseink szerint 80-90%-a támogatta a megmozdulást. Bízunk benne, hogy megfelelő erőt demonstráltunk ahhoz, hogy a munkáltatóval a tárgyalóasztalnál rövid időn belül meg tudjunk állapodni, elkerülve ezzel a további nyomásgyakorló akciók megszervezését. Az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó; a munkavállalók számítanak a béremelésre. Megállapodás hiányában készülünk a szeptemberi, következő sztrájkra.” – mondta el Dobi István elnök.

 „A szakszervezet minden tőle telhetőt megtett azért, hogy betartásra kerüljenek a jogszerű sztrájkra vonatkozó feltételek. Visszaélésekről eddig nem érkeztek információk, a törvényben előírt még elégséges szolgáltatási mérték is úgy néz ki, hogy teljesült.” – tette hozzá Szabó Imre Szilárd ügyvéd.