FELHÍVÁS

A Belügyminisztérium rendvédelmi pályát népszerűsítő tábort szervez azoknak a hátrányos helyzetű fiataloknak, akik érdeklődnek a rendvédelmi hivatás (rendőrség, katasztrófavédelem, büntetés-végrehajtás) iránt.

A tábor időtartama:      2019. július 14 -től július 19 -ig

Helyszíne:   Remeteszőlős, Adyligeti Rendészeti Szakgimnázium

A résztvevők áttekintést kapnak a rendvédelmi szervek munkájáról, a felvételi követelményekről.  A tábor a résztvevők számára térítésmentes.

A jelentkezés elfogadásáról értesítést küldünk, mellékelve a részletes programot.

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik:

  • 2019 szeptemberében kezdik meg gimnáziumban vagy szakközépiskolában a 11. vagy a 12. tanulmányi évfolyamot, vagy
  • érettségivel rendelkeznek, de még nem töltötték be a 21. életévüket

Beküldendő:

  1. önéletrajz
  2. a 10., 11. vagy 12. évfolyam év végi lezárt bizonyítvány másolata (az idén érettségiző esetén félévi bizonyítvány ) vagy
  3. az érettségi bizonyítvány másolata, ha már érettségizett
  4. tanuló esetén támogató nyilatkozat az osztályfőnöktől vagy iskola igazgatójától
  5. már érettségizettek esetén támogató nyilatkozat a település jegyzőjétől
  6. határozat a hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzet megállapításáról

A jelentkezés elbírálása során előnyt élvez:

  • kimagasló tanulmányi és/vagy sportteljesítmény
  • rendészeti fakultációs tanulmányok
  • közösségi életben aktivitás

 

Jelentkezési határidő: 2019. június 15.

Cím:  Belügyminisztérium Civilkapcsolati és Ügyfélszolgálati Osztály

1903 Budapest, Pf. 314.(e-mail: ugyfelszolgalat@bm.gov.hu)

 

További információ kérhető:                             +36-1-441-1601

                                                                                           +36-1-441-1768

                                                                                           +36-1-441-1364