2023 tavaszán fiatal vezetőkkel újjáalakult a KPSZ, Küldetés – Keresztény Pedagógusok Szövetsége néven.  Ahogy Mikesy András, a szervezet új alelnöke megfogalmazta: „A KPSZ keresztény értékrendjével, alapdokumentumaival és beágyazottságával teljes mértékben egyet tudtunk érteni és a régi tagoktól és vezetéstől olyan nyitottságot és bizalmat éreztünk, ami után nem volt több kérdés bennünk.” 

A Küldetés vadonatúj honlapját böngészve szembetűnő, hogy a gyerekeket, diákokat helyezi a középpontba, minden elképzelés, cél és vízió e köré épül. Lakatos Mátéval, a Küldetés elnökével beszélgettünk. 

2023 májusában volt az alakuló ülésetek és most léptetek a nyilvánosság elé. Mivel töltöttétek az elmúlt félévet? 

A történet ott kezdődik, hogy Zámbó Éva, a Keresztény Pedagógusok Szakszervezetének elnöke keresett meg azzal, hogy látta a Tanárballagást és a különböző médiamegjelenéseinket, és szeretné, ha nála korábban születettek is bekapcsolódnának a szakszervezet munkájába, és úgy gondolja, hogy mi alkalmasak lennénk arra, hogy továbbvigyük a szervezetet. Mi erre úgy mondtunk igent, hogy szükségesnek láttunk egy „ráncfelvarrást”, vagyis arculatmegújítást. 

A Tanárballagás az egyházi oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok demonstrációja volt 2022. november 8-án, ahol a pályaelhagyás problémáján keresztül a közoktatás egészének tarthatatlan állapotára hívtuk fel a figyelmet. A szervezők egyházi iskolák tanárai voltak: Melegh Béla, Mikesy András, Nagy Bence, Posta István, Szőke Máté és jómagam. Tulajdonképpen a Tanárballagás élménye biztatott minket arra, hogy vigyük tovább valamilyen formában annak lendületét, céljait és stílusát. Ötleteltünk, terveztünk, álmodtunk, és ennek eredményeként született meg a Küldetés. 

Az elmúlt félév az alapok lerakásával telt. A bíróságra be kellett adni a papírokat, valamint elkészítettük a kommunikációs felületeinket (Facebook, honlap, Instagram), hogy minél több helyen megtalálhatóak legyünk. A harmadik fontos dolog volt számunkra az arculattervezés, illetve szeretnénk az új tagoknak ajándéktárgyakkal kedveskedni, amit elkészítettünk. Fontos szempont számunkra a régi tagokkal való együttműködés, velük is igyekszünk felvenni a kapcsolatot a közeljövőben. 

Hogy jött a név? 

Olyan nevet szerettünk volna, ami cselekvésre biztatja az embereket, és szerettük volna, ha a nevünknek van valami plusz tartalma. Számunkra, keresztények számára a küldetés szónak mélyebb jelentése van. Amikor Jézus felment a mennybe, akkor itt hagyta az apostolokat, hogy „tegyetek tanítványotokká minden embert”. Ez megszólított minket, mert tanítványaink vannak, akik felé felelősséggel tartozunk, és mi is szeretnénk az üdvösség felé közösen haladni a tanítványainkkal. Egy nem keresztény ember is érti azt, hogy valakinek küldetése van, valamilyen missziója van. Adott egy hely, egy közösség, ahol úgy érezhetem, hogy nekem itt van feladatom, itt vagyok a helyemen, ahol a tehetségemet a legjobban ki tudom teljesíteni. A Küldetés mellé tartozik még egy leíró név, a Keresztény Pedagógusok Szövetsége. A szövetség szintén fontos szó, amely jó érzéseket vonz be számunkra, és kifejezi azt, hogy valami fontos célért szövetséget szeretnénk kötni mi, pedagógusok a szülőkkel, a társadalommal, a kormányzattal és az oktatás területén dolgozó szakemberekkel. 

Hosszú folyamat eredményeként született meg a név és a logó. Nagy élmény volt ezen dolgozni, és jobban megismertük egymást elnöktársaimmal, Mikesy András általános alelnökkel és Kakucs Katalin gazdasági alelnökkel. 

Mi a küldetésetek? 

Nekem személy szerint, és úgy érzem, hogy az elnöktársaimnak is az első és legfontosabb célunk, hogy közösséget építsünk. Azt látjuk, hogy nincs olyan, alulról szerveződő közösség, amely a keresztény pedagógusokat összefogja — és itt főként az egyházi fenntartású intézményekben jelenlévő pedagógusokra gondolok. Most, amikor ilyen nehéz a pedagógusok helyzete, különösen fontos, hogy megjelenjünk különböző fórumokon, és egy olyan közösséget hozzunk létre, ahol összefogva, egymásból erőt merítve megoszthatjuk a problémáinkat és azokat az örömöket, amelyeket mindannyian átélünk a tanítás közben. A közösség tehát a megtartó ereje miatt az első és legfontosabb cél. Megértjük a kollégáinkat, akik elhagyni kényszerültek a pályát, de akik maradtak, azoknak, azokkal muszáj, hogy erőt adjunk egymásnak.

Másrészt szeretnénk formálni a társadalom oktatással kapcsolatos szemléletét. Minél többen látják meg, hogy hogyan válik a gyereke és így az egész társadalomnak, tehát saját magának is a javára egy jó oktatási rendszer, annál többen fognak a tanárok mögé állni, és annál könnyebb lesz eredményeket elérnünk az oktatási rendszer irányítóinál. 

A küldetésünk harmadik pontja abból indul ki, hogy az egész oktatási rendszer akkor tud működni, hogyha van megfelelő számú és képzettségű pedagógus. Az oktatási rendszer lényege, hogy a gyerekek állnak a középpontban és a pedagógusok tudják őket a középpontba helyezni azáltal, hogy megadják nekik azt, ami a boldogságukhoz és a boldogulásukhoz kell. Ennek a pedagógusok erkölcsi és anyagi megbecsülése, a lelki, szellemi és szociális jólléte elengedhetetlen feltétele. A harmadik célunk tehát, hogy vonzó legyen ez a pálya. Ehhez minden adottsága megvan, hiszen gyerekekkel lehet lenni, változatos, csapatban lehet dolgozni, és nagy szabadsága lehet az embernek egy tanórán. Ugyanakkor mindemellett nagyon fontos, hogy ne azon kelljen aggódnia az embernek, hogy miből fogja kifizetni hó végén a számlákat, illetve azt érzi, hogy a társadalom, akár a szülők vagy az oktatás irányítói nem becsülik őt. 

Miért érzitek fontosnak, hogy a keresztény identitás ilyen hangsúlyos legyen a szervezet üzeneteiben, működésében és arculatában? 

A tanári pálya talán eltér a többi szakmától abban, hogy mi gyerekeket nevelünk, ezért különösen fontos az értékrendünk. Nekünk, keresztény pedagógusoknak küldetésünk, hogy a gyerekeknek példát mutatva tudjunk Jézus tanítása szerint élni. 

 Az egyházi fenntartású iskolák hogyan kapcsolódnak az állami rendszerhez? 

Az egyházi fenntartású intézményekben ugyanaz a bértábla, mint az állami iskoláknak. A diákoknak ugyanazon kritériumnak kell megfelelni, mint azoknak a gyerekeknek, akik az állami iskolákból jönnek, tehát ebben sincs különbség. Az egyházi intézmények viszont önálló gazdálkodási szervezetek, van saját költségvetésük, ezért ilyen szempontból szabadabb a mozgásterük. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy az egyházi iskola olyan, mint egy családi ház, az állami iskolák pedig egy nagy társasház szociális bérlakásokkal. Az egyházi iskolák nagyobb infrastrukturális fejlesztésben vettek részt, így sok helyen jobbak a körülmények, de sajnos hiába van remek kémialabor, ha nincs kémiatanár. Nekem az a személyes tapasztalatom, hogy az egyházi iskolákban a szülőkben nagyobb az elköteleződés, ezért jobban támogatják az iskolák alapítványait, amely még jobban növeli a gazdasági önállóságot. Innen már csak néhány lépés a fizetős/alapítványi iskola. Vagyis aki tehetős, annak a gyermeke fog jó oktatást kapni, ez pedig a szegregációt erősítheti, ami már össztársadalmi probléma. Ugye nem ezt akarjuk? Az is megfigyelhető, hogy a tanárokat jobban vonzza az egyházi iskola, mert kevesebb akadályba ütközik, például, ha fénymásolni kell, akkor jó esetben van papír meg tinta a fénymásolóban, tehát nem okoz gondot egy ilyen egyszerű probléma megoldása. 

Mik a legfontosabb célkitűzések és milyen eszközrendszert látsz ezek érvényesítésére? 

Jelenleg az oktatási rendszer első számú és legfontosabb problémája a bér. A problémák megoldásának a feltétele, hogy olyan fizetést kapjanak a pedagógusok, hogy ne kelljen plusz munkát vállalni a megélhetéshez, mert az az oktatás minőségének rovására megy. A tavaly bejelentett béremelés, hogy a tanárok bérét felzárkóztatják a diplomás átlagbér 80%-ára, valóban egy jelentős emelés lenne, ami vonzóbbá tenné a tanári pályát. Persze még itt is felmerül a kérdés, hogy miért az átlagbér 80%-át éri a tanári munka? Ezzel az OECD országok között a középmezőny aljához zárkóznánk fel. 2022-ben a diplomás átlagbér 60%-át sem érte el a tanárok bére, és a három ütemben ígért emelés első lépésének megvalósulására lassan egy éve várunk. Az év eleji 10%-os béremelést az infláció elvitte, és közben a kötelező óraszám alsó határát 22-ről 24-re emelték. Így nehéz a 10%-os emelést reálbéremelésként értelmezni. 

Jövőre is 10% van beígérve, ami lehet, hogy arra sem lesz elég, hogy szinten tartsa ezt a nagyon leszakadt tanárbért. És itt merül föl a kérdés, hogy ezért hogyan lehet küzdeni? A tanárok sztrájkjának a társadalom számára nincs olyan közvetlenül érzékelhető következménye, mint például a közlekedési vállalatoknál. A sztrájkjog visszanyesésével ráadásul láthatatlanná válik a pedagógussztrájk, hiszen biztosítani kell a gyerekfelügyeletet és a végzősök óráit is meg kell tartani. A sztrájk az oktatásban kérdéses eszköz, mert aki először érzékeli, hogy elmarad az óra, az a diák, ő pedig ennek nyilván örül. A szülők és a társadalom sem veszi észre a sztrájkot, nem is beszélve arról, hogy nagyon nehéz szívvel hagyja ott egy tanár a diákjait. 

A legfontosabb cél most számunkra, hogy megtaláljuk a megfelelő eszközrendszert az érdekeink érvényesítésére. 

Ebben fontos szerepe lehet fent már említett célunknak, hogy megváltoztassuk az emberek képét a tanárokról. Nagyon sok negatív sztereotípia társul a pedagógusokhoz. Pl., hogy csak 24 órát kell tanít egy héten, vagy hogy 3 hónapos a nyáriszünet stb. A pedagógusok feladata megmutatni a társadalomnak, hogy ezek nem egészen így vannak. Fontos megértetni a szülőkkel és a társadalommal azt is, hogy amit a gyereke kap az iskolában, az a javára válik a gyerekének. Ha a társadalom azt gondolja, hogy veszít valamit, ha nem elég jó az oktatás, akkor a mindenkori kormány lépni fog oktatásügyben. 

Ugyanakkor a társadalmi támogatottságtól függetlenül a mindenkori kormányzat részéről egy alapvető értékválasztásnak kellene lennie az oktatásfejlesztésnek, hiszen rövid és hosszútávon is egyértelmű a társadalom egészére vetített pozitív hatása, kezdve onnan, hogy milyen minőségű munkát végez egy szakember egészen odáig, hogy milyen orvosi ellátást kapunk. 

Mennyire látjátok kritikusan a jelenleg aktív pedagógus szakszervezeteket és az oktatási rendszert kritizáló mozgalmakat? 

A pedagógus mozgalmak elismerésre méltó sikere, hogy a korábbinál szélesebb körben ismerik az oktatási rendszerben lévő problémákat. Ugyanakkor a pedagógusok, tehát a mi felelősségünk az, hogy akármilyen nehéz is a helyzetünk, jó képet alakítsunk ki magunkról és minél több embert nyerjünk meg azzal, amit mondunk, amilyen stílusban megfogalmazzuk az üzeneteinket. Azt gondolom, hogy ebben még fejlődnünk kell. Ha bármilyen megnyilvánulásunk van, lehet az demonstráció, televíziós megjelenés vagy interjú, akkor, bármennyire is jogos a csalódottságunk, a kiábrándultságunk vagy a dühünk, tanárhoz méltó módon kell megjelennünk.  Korrekten, határozottan, szakmai alapon és kulturáltan fejezzük ki a véleményünket. Sajnos voltak olyan megnyilvánulások, amelyek nem növelték a pedagógusok iránti szimpátiát. Amellett, hogy az oktatás irányításának nagyon nagy felelőssége van a jelenlegi rossz helyzetben, azt is meg kell néznünk — és nyilván ez a kisebb rész —, hogy mi mit tudunk tenni annak érdekében, hogy szimpátiát keltsünk azzal, amit és ahogy képviselünk. 

Szerintünk összefér az, hogy az ember úgy beszéljen határozottan problémákról, ahogy az méltó egy tanárhoz. Erre minden pillanatban oda kell figyelnünk, mert ahogy én megnyilvánulok, annak alapján akár az egész pedagógus társadalmat is megítélhetik, formálhatja a pedagógusokról alkotott képet. Tehát abban, hogy mi az üzenet és azt milyen stílusban képviseljük, lehet javulni még. 

Nem gondolod, hogy ez elkerülhetetlen és öngerjesztő folyamat, vagyis, hogy a média figyelmét a botránnyal lehet elérni? 

Én azt gondolom, hogy tisztázni kell a célt. Csak az a célunk, hogy figyelmet kapjunk, vagy az, hogy meg is nyerjük a társadalmat? Szerintem a kettő nem feltétlenül ugyanaz. Ha megvan a cél, ahhoz kell megválasztani a megfelelő eszközöket. Hiszek benne, hogy lehet olyan módon is figyelmet felkelteni, hogy a tanár megőrzi a hivatásából fakadó méltóságát. Ez azért különösen fontos, mert mi, tanárok leginkább a személyiségünkkel és a tetteinkkel nevelünk. Minden, amit csinálunk, az a gyerekek számára minta lehet. Vagy azt mondják, hogy ezt követem, vagy azt, hogy így biztos, hogy nem. Ezért nekünk még nagyobb a felelősségünk. A Tanárballagás, amelyet egy éve szerveztünk, jó példa erre. Egyszerűen szakmai alapon megfogalmaztuk, hogy mi az, amin javítani kéne és mindennek hírértéke is volt. Nagyon fontos elválasztani a pártpolitikát és politikát. A közös ügyeinkről beszélgetni és ezekért tenni helyes és nemes dolog, és mindannyiunk feladata. 

Ezen a hétvégén, november 26-án lesz a Tanárballagás 2.0. Miért ballagtok újra? 

A fent említett három célt, üzenetet kívánjuk kihangosítani ezzel az eseménnyel. Emellett a közösség erejéből és a közös imából erőt lehet meríteni. Szeretnénk megismertetni a Küldetést minél több kollégával, valamint beszélni arról, hogy mik a terveink, első lépéseink azért, hogy a társadalmi szemléletet formáljuk. Várunk mindenkit 16:00-kor a Móricz Zsigmond körtérre, aki egyetért a céljainkkal.