Keresztény pedagógusok, egyesüljetek? Interjú Lakatos Mátéval és Mikesy Andrással

 – A kormány teljesítette egyik legfőbb követeléseteket, és az év elején jelentősen megemelte a pedagógusok fizetését. Ennek következtében a középiskolai tanárok bére immár meghaladja az egyetemi oktatókét. Elégedettek vagytok?

– Lakatos Máté: Üdvözöljük, hogy a kormány előremutató intézkedést tett ezen a téren. Ugyanakkor a pedagógusok bére csupán az elmúlt két hónap óta éri el a diplomás átlagbér 80 százalékát. Ha uniós vagy OECD-összehasonlításban nézzük – ahol ez az arány 90 százalékhoz közelít –, még mindig csak a középmezőny végén vagyunk. A felsőoktatásban dolgozók bére jelentősen elmarad a köznevelésben tevékenykedő pedagógusok fizetésétől, pedig utóbbiak jövedelme is csak most kezd közelíteni a méltányos szinthez. Szomorú, hogy az egyetemi oktatók ilyen jelentős bérhátrányban vannak – még adott esetben olyan intézményben is, amely alapítványi fenntartásba került. Bár némely egyetemen történt jelentős bérfejlesztés, van intézmény, ahol az oktatók fizetése a pedagógusgyakornoki bért sem éri el, vagy csupán annak környékén mozog.

– Mikesy András: Sokan éppen a bérezés miatt hagyták el a pályát, és áramlottak át egyéb szektorokba. Mostanra a pedagógusbérek sok esetben meghaladják például a közszférában kapható fizetéseket, így többekről tudok, akik elgondolkodtak a visszatérésen.

A jelentős munkaterhelés azonban továbbra is elrettentő tényező marad.

A kérdés tehát nem csupán a bér, hanem hogy összességében vonzó-e a pálya.

– Lakatos Máté: Ha az oktatók alulfizetettek, és másodállásokkal kell kiegészíteniük a jövedelmüket, akkor kevesebb idejük, lelkesedésük és energiájuk marad foglalkozni a diákokkal, hallgatókkal. Ha nincs megfelelő háttér, könnyen előfordulhat, hogy egy tehetséges pedagógus idő előtt elhagyja a pályát, aminek a mi gyerekeink is a vesztesei. Ezen a téren tett nagy lépést a kormányzat a helyes irányba. Ez ugyanakkor önmagában még nem a megoldás, hanem az egyéb gondok – például az elöregedő korfa, a túlterheltség, a szakmai-tartalmi kérdések – megoldásának feltétele.

– A köztudatba a 2022-es Tanárballagással robbantatok be. Egy évre rá ismét, ám jóval kevesebben vonultatok fel, majd kiadtatok egy tanulmányt a köznevelésben tapasztalható anomáliákról. Azóta alig hallani rólatok. Elfogyott a lendület?

– Mikesy András: A Küldetésben végzett munkánkat tanítás mellett, a szabadidőnkben végezzük, ezért csak kis lépésekben tudunk haladni. Az utóbbi időben a színfalak mögött folyt a munka. Sok egyházi fenntartóval folytattunk beszélgetést a szemléletformálás jegyében. Ha elhívnak minket előadást tartani iskolákba, közösségekbe a közoktatás helyzetéről, azt elvállaljuk, és közzétesszük az állásfoglalásainkat is.

– Lakatos Máté: A fontosabbnak ítélt döntésekkel kapcsolatban közzétettük állásfoglalásunkat, volt, hogy kérdéseket küldtünk Maruzsa Zoltán államtitkárnak, például a pedagógusok számára kötelező Nemzeti alaptanterv-vizsgával kapcsolatban, és arról érdeklődtünk, hogy milyen szakmai indokok állnak mögötte. Tervezünk egy kampányt is a pedagógusi hivatás népszerűsítésére, amelyben plakátokon és videókban mutatnánk be, miért jó tanárnak lenni.

– Ez nem a kormány feladata volna?

– Lakatos Máté: Valóban, a kormányzat részéről komoly hiányosságnak gondolom, hogy nem szervez kampányokat, nem ír ki pályázatot, nem készíttet filmet, színházi darabot, bemutatva, hogy milyen jó pedagógusnak lenni.

Jó volna, ha a honvédelmi tárca példájára az oktatásért felelős miniszter is indítana hasonló kezdeményezést, mint a S.E.R.E.G. vagy a Kiképzés.

Arra nem látok rá, hogy ezek mennyire eredményesek, ugyanakkor látszik, hogy a HM törekszik a honvéd hivatás népszerűsítésére. Óriásplakátokon a harckocsizó pályakezdőkhöz hasonlóan a katedrán állókat is be lehetne mutatni.

– Szerintetek ez, ha más módszerekkel is, eddig nem történt meg?

– Mikesy András: Ímmel-ámmal. Évtizedek óta hagyjuk, hogy a közoktatás a szakadék szélére sodródjon, majd mielőtt lezuhanna, visszarántjuk. Most is ez történt. A köznevelés kérdését sosem kezeltük prioritásként. Ezt sajnos a társadalom, így a politikai racionalitás nem kényszeríti ki, a döntéshozók pedig nem hisznek benne úgy, mint ahogy például a népesedéspolitika vagy a sport fontosságában hisznek. Úgy vélik, a közoktatás jól van, ahogy van – legalábbis én ezt hallom ki a nyilatkozatokból, személyes beszélgetésekből. Pedig a versenyképes közoktatásnak jelentős nemzetgazdasági hatása lehetne, ahogy erre már több közgazdász is felhívta a figyelmet. Egy országban a benne élő embereknek kellene a legfontosabbnak lenniük, ha pedig a jövőre is gondolunk, a gyermekeinknek még inkább.

– A béremelés csak egy volt a követelések között. Mit kellene még tenni a szakma érdekében?

– Mikesy András: Ahogy említettem, az utánpótlás biztosításához a munkaterhelés csökkentése is szükséges. A heti 24 tanítási óra már önmagában is sok, nem beszélve arról, ha valaki osztályfőnöki feladatokat is ellát, vagy további felelősségeket vállal.

– Lakatos Máté: Egyrészt fontos lenne, hogy az intézmények biztosítani tudják a szakmai támogatást és a pályakövetést a pályakezdők számára. Ehhez a mentortanároknak  órakedvezményre volna szükségük. Ez viszont további forrásokat igényelne a kormányzattól.

– Lakatos Máté: Másrészt hasznos volna összegyűjteni az egyes iskolák tapasztalatait, és egy pályakezdőket támogató, átfogó szolgálatot létrehozni. Ebben lehet feladata a Küldetésnek is. Harmadrészt mi, pedagógusok is sokat tehetünk azért, hogy a gyerekekben felmerüljön a tanári pálya iránti érdeklődés. Lehet látni, hogy a versenyszféra egyes ágazatai felé miért tendálnak a diákok. Keresik a helyet, ahol van tere a kreativitásnak, az önálló döntéseknek, szeretnének közösségben dolgozni, emberekhez szólni, őket támogatni, formálni, fejleszteni, kulturális vagy sportprogramokat szervezni.

Ez mind adott a tanári pályán.

Ezt kell nekik megmutatni. Ez a mi felelősségünk is.

– Mikesy András: Ha az oktatásirányítás az elmúlt 30 évben valamit elért, az a tanári társadalom rezilienciája. Megkockáztatom, hogy nem ez volt a cél. Szabályok, javaslatok jönnek-mennek, mi meg valahogy túléljük őket. Néha sírva, néha nevetve. Ám ha cselekedni és hatni is szeretnénk, akkor fontos, hogy szakmai és érdekképviseleti szervezetekhez, közösségekhez csatlakozzunk, és együtt hívjuk fel a figyelmet a visszásságokra, valamint konstruktív megoldási javaslatokkal éljünk. Legyünk része a köznevelésről szóló közbeszédnek – erre szívből buzdítok minden jelenlegi és leendő pedagógust.

– Sokan viszont baloldali huncutságnak tartják a szakszervezeteket, főleg egyházi körökben. Mi erre a válaszotok?

– Lakatos Máté: Sajnos egyesek tényleg így tekintenek ránk, aminek részben történelmi okai vannak. Akik a kommunizmusban nőttek fel, megélték, hogy az egyházaktól elvették az iskolákat, és hogy a szakszervezetek az állampárt irányítása alatt álltak. Ha viszont a kereszténység tanításait nézzük, látjuk, hogy

a szolidaritás, azaz a felebaráti szeretet, a másik ember melletti kiállás velejárója a hitünknek.

A legtöbben nem tudják, miben segíthet egy szakmai és érdekképviseleti szervezet, miért fontos a működése. Ez a huszonkettes csapdája: sokan nem lépnek be, mert nem látják hatékonynak a szervezetet, pedig a hatékonysághoz sok tag kell. Szerencsére kapunk pozitív visszajelzéseket is, de a zsigeri elutasítást hosszú idő lesz teljesen leküzdeni.

– Mikesy András: Célunk az is, hogy megváltoztassuk ezt a sztereotípiát, különösen az egyházi közegben. Ahol van nyitottság, igyekszünk párbeszédet folytatni, és reméljük, hogy ennek hatására szépen lassan a vélemények is formálódnak. Több évtizednyi rossz szakszervezeti gyakorlat után sokévnyi jó gyakorlat kell a bizalom helyreállításához.

– Lakatos Máté: Sokat segítenek a személyes találkozók. Amikor intézményvezetőkkel, egyházi fenntartókkal vagy  pedagógusokkal ülünk egy asztalhoz átbeszélni az oktatás helyzetét, a falak elkezdenek leomlani.

– Mikesy András: A szakszervezetekről sokan azt tartják, hogy nincs más céljuk, mint hogy a munkavállalók minél kevesebb munkával minél több pénzt kapjanak. Ez a gyári munkásoknál akár igaz is lehet, a tanári hivatásnál kevésbé. A tanár azért választotta ezt a hivatást, hogy a fiatalok javára legyen – ennek megéléséhez a fentieken túl fontos számára a diákok terhelése, a tananyag, a tankönyv, az autonómia, a továbbképzési rendszer, az oktatásirányítás szervezése.

Ezt mi mind képviseljük, ami messze túlmutat a baloldali huncutságon.

Az a szerencsés helyzet, hogy a pedagógusok érdeke egybeesik a diákok, a szülők, és így a társadalom érdekeivel is, tehát mi a pedagógusok érdekein messze túlmutató ügyet is szolgálunk.

– A közvélemény úgy tartja, hogy az egyházi iskolák kedvezőbb körülmények között tevékenykedhetnek. Felekezeti iskolák tanáraiként szakszervezeti munkátok mennyire terjed ki az állami intézményekben dolgozó kollégáitokra?

– Lakatos Máté: Keresztényként nem mondhatjuk, hogy csak a keresztényekkel foglalkozunk. Sok egyházi iskola az állami oktatási intézmények egy részéhez képest kétségtelenül olyan, mint egy „varázssziget”. Ha a magamét vagy más, közelebbről ismert egyházi fenntartású intézményt nézek, azt tapasztalom, hogy megfelelő szakmai szabadsággal, jó infrastrukturális és tárgyi feltételek között, támogató vezetőséggel, fenntartóval és szülői közösséggel a hátunk mögött nevelhetjük a gyerekeket. Ezért is érzem úgy, hogy felelősségünk segíteni azokat, akik kevésbé kedvező környezetben dolgoznak. A célunk közös: mindannyian boldog és lelkiekben, szellemiekben, testiekben kiteljesedő gyerekeket akarunk nevelni. Ez már csak azért is fontos, mert

belőlük lesz a jövő orvosa, buszsofőrje, pizzafutára, szakácsa, fodrásza, rendőre, ápolója, vagy akár a következő miniszterelnök.

– Mikesy András: Keresztény iskolákban nem keresztény pedagógusok is dolgozhatnak, és keresztény pedagógusok is taníthatnak állami iskolákban. Fontos, hogy mondanivalónk összhangban legyen a hitünkkel és a szakmai hivatásunkkal, valamint képesek legyünk képviselni azt a teljes köznevelési rendszer jobbá tételének érdekében.

– Szerintetek mi az oktatásirányítás legnagyobb hibája?

– Mikesy András: Most tekintsünk el attól, hogy nemzeti szinten nincs konszenzus, oktatásirányítási szinten pedig elképzelés arról, hogy mi végett tartjuk fent ezt a közoktatásnak nevezett hatalmas gépezetet, vagy hogy mit is várunk tőle. Pedig erről is érdemes volna társadalmi párbeszédet folytatni. A rendszer működtetésénél úgy érzékeljük, hogy általában helyes a problémafelismerés, sikerül jó célt is kitűzni, de a cél elérésére bevezetett eszközök vagy maga a megvalósítás – hogy is mondjam – komolytalan, amatőr… Nincs kidolgozva a folyamat, és gyakran nincs hozzárendelve humán vagy anyagi erőforrás.

– Tudnál példát mondani?

– Mikesy András: Keveset mozognak a gyerekek – jó problémafelismerés. Mozogjanak többet – jó a cél. De a mindennapos testnevelés a mai formájában – pedig már sok év eltelt a bevezetése óta – még mindig döcögős. Vagy:  lemaradásban vagyunk a digitalizáció terén, oké, tényleg így van.

De azt a hatalmas összeget, amit egy koncepciótlan laptop-osztogatásra költöttünk, sokkal jobban is felhasználhattuk volna.

A mobiltelefonok iskolai betiltása ugyanerre a sémára épül. Vagy vegyünk egy aktuálisabb példát. Szeptembertől terveznek bevezetni egy iskolaelőkészítő programot, mert észrevették, hogy a gyerekek nem elég iskolaérettek. Ezt mi is érzékeljük. Ám ez összetett probléma. Nem gondolom, hogy a válasz egy óvodai iskolaelőkészítő csoport volna. Ez az intézkedés sok óvoda jó gyakorlatát teszi tönkre egyik napról a másikra. Inkább egy komoly diagnosztikát követő, egyéni és csoportos fejlesztésen alapuló rendszert kellene bevezetni mind az óvodákban, mind az iskolák alsó tagozatán. Ehhez persze fejlesztőpedagógusok is kellenek. Szóval állatorvosi lovak egész ménese liheg a nyakunkba. 

– Lakatos Máté: Két lovat egyelőre visszafogtak ebben a ménesben, ugyanis a kompetenciamérés osztályzásának tanév közbeni(!) bevezetéséről szóló és az óvodákat érintő rendelettervezetek nem léptek életbe. 

– A kormány mennyire ad a véleményetekre?

– Mikesy András: Nem szeretnék azzal hízelegni magunknak, hogy számon tartják a véleményünket. Úgy érzékelem azonban,

a „barát-ellenség felismerő szoftver” a mi esetünkben néha lefagy,

hiszen keresztény hátterű társaságként szakmai kritikával élünk. Valakinek az gyanús, hogy kritikával élünk, valakinek pedig az, hogy keresztény értékrendet vallunk. Talán az oktatásirányítás a mi esetünkben kevésbé veszi pártpolitikai indíttatásúnak a bírálatot, mint más szervezetektől. Talán.

– Lakatos Máté: Ha valamiben egy aktuális kormányzat jó döntést hoz, annak örülünk és elismerjük, de ha valami zavaros, azért szólni fogunk. Engem az sem bántana, ha a háttérben vonnák be a pedagógusokat, szakmai szervezeteket, csak működjön jól a rendszer! A közoktatás, mint a neve is mutatja, közügy. Közügyekkel foglalkozhat bárki: az olvasó, egy politikus, egy párt és egy szakmai szervezet is. Egy politikus a politikához ért, a politikában él, ezért az oktatás kérdéseihez nyilván inkább politikai irányból közelít. Mi, óvodapedagógusok és tanárok a neveléshez, oktatáshoz értünk, ebben, ezért élünk, a gyerekek, a pedagógusok és a családok érdekeit szem előtt tartva, szakmai szempontból közelítünk a nevelés-oktatás kérdéseihez. Ezt a kettőt kellene összefésülni. Ezt neveznénk úgy, hogy oktatáspolitika.