Február elejére 10 bértárgyalás zajlott le a Munkástanácsok Országos Szövetsége Fém- és Gépipari Ágazatának szakszervezetei és munkáltatójuk között. A 10 tárgyalás mindegyikén részt vett Kozma Zsolt, az ágazati szövetség elnöke, aki a tárgyalásokon szerzett tapasztalatairól számol be.

Melyik cégeknél tárgyaltatok a 2022. évi bérekről, és hol milyen megállapodás született?

A miskolci Robert Bosch Energy & Body System Kft.-nél, a maklári Boschnál, a hatvani Bosch-nál, a Thyssenkrupp Kft.-nél, Jászfényszarun, a Lear Corporation Hungary Kft. gödöllői és győri telephelyén, Veszprémben a Kuhne & Nagel Kft.-nél, az ABDT autópari bérraktárosoknál, a miskolci SEGA Kft-nél, a ZF Hungaria Kft-nél Egerben és a szentgotthárdi Opelnél. A 10-ből 9 helyen sikerült a kitűzött eredményeket elérni; míg az Opelnél nagyon előnyös megállapodás született, addig sajnos Jászfényszarun nem értük el a kitűzött célt.

Hogy viselte a gépjárműipar az elmúlt két évet? Mi volt számotokra a legnagyobb kihívás?

A gépjárműipar erősen megszenvedte a 2020-2021-es évet. 2020-at a covid miatt, 21-et a covid következményeként is fellépő chip hiány miatt. A volumenek csökkentek, az autógyárak az alkatrészhiány miatt nem tudtak annyi autót gyártani, mint amennyi megrendelésük volt. Körülbelül 7 millióval kevesebb autót gyártottak le világszinten, mint amennyit terveztek. Ezek az autók meg voltak rendelve, tehát nem a vásárlói igény esett vissza, hanem az autógyártók nem tudták teljesíteni a megrendeléseket a globális chiphiány miatt. A chipekre ugyanis nem csak az autógyártárban van szükség, hanem az elektronikai eszközökbe, számítógépekbe, okostelefonokba is, amelyekre iszonyatosan megnőtt a kereslet a home office és a lezárások miatt. A chipgyártók őket szolgálják ki először, mert ők a covid ideje alatt is erősítették, sőt növelték eladásaikat. Ezen túlmenően a chipgyártás alapanyaghiánnyal is küszködik, így ez is lassította a folyamatot, illetve megfékezte az autó- és az autóalkatrész gyártást is.

A chiphiány átalakította az egész autópiacot?

Az autógyártók elkezdtek a saját termékeiken belül is priorizálni. Előnyben részesítették azokat a saját márkáik közül, amelyeken nagyobb a nyereség, amelyek főleg a prémium kategóriás gépjárműveket jelentették. A cégek ezzel a saját veszteségüket próbálták enyhíteni. Tehát az autóipar a 2021-es évben a chiphiányt szenvedte meg, és ez rányomja a bélyegét a 2022-es évre is. Év elején is voltak egy-két beszállítónál fennakadások: kiesett munkaidő, kiesett műszak, tehát nem teljes kapacitással megy az iparág, de ez hónapról hónapra változik. Amíg 2020-ban létszámleépítéssel reagált a covidra az autóipar, 2021-ben már nem mert létszámot leépíteni (vagy csak kis mértékben, és azt is a munkaerő-kölcsönzőkön keresztül foglalkoztatott munkavállalói állományra vonatkozóan), mert a beszállítók és az autóipar is látta, hogy megrendelés van, csak nem tudnak gyártani. Tehát kell az alkalmazott, mert ha lesz chip, akkor teljes gőzzel be kell indulni, hiszen az autókra rengetegen várnak. Az elején még senki nem látta át ezeket az összefüggéseket, de a 2020-as covid idején sok cég tanult az esetlegesen meghozott elhamarkodott döntéseiből.

Mennyire jellemezte az elbocsájtási hullám és a leállás az autóipart 2021-ben?

Tavaly már nem volt leépítés, de voltak kieső hetek. Voltak olyan autógyártók, ahol akár két-három hónapos leállás is volt, de a prémium kategóriás gépjárműveknél általában csak pár hét. Az nem mondható el, hogy a járműipar leállt, de megszenvedte az elmúlt időszakot. 2021-ben a 2020-ashoz hasonlóan nem volt olyan árbevétel, mint a korábbi években, ezért, vagyis a vállalatok pénzügyi helyzetét nézve a bértárgyalásokat nem túl jó pozícióból kezdték a szakszervezetek.

Az országos politika mekkora szerepet játszik a multiknál zajló megállapodások alakulásában?

Természetesen nagyon fontos a politika. A kormány egy jelentős minimálbér-emelést hajtott végre, amely a szakszervezetek számára azt jelentette, hogy a munkavállalói elvárás legalább ilyen mértékű béremelést fogalmazott meg. Ez minden telephelyen elvárás volt. Úgy indultunk neki, hogy a minimálbér ne közeledjen a gyári dolgozók béréhez. És itt nem a 19,5%-os béremelésről, hanem az emelés összegszerűségéről, tehát a 167.600-ról 200.000-re emelkedésről van szó. Mi azt céloztuk meg, hogy a minimálbér-emeléssel egyforma összeggel, legalább 32.600 forinttal kell emelkednie minden bérnek. A 20%-os béremelés szóba sem jött, ezt nem bírta volna el egy lépcsőben a versenyszféra.

Ez volt az alapvető kiindulópont. Az alapbérnél el kell érni ezt a minimum összeget, ami lehet, hogy a Győrben lévő alapbéreknél 10%-ot, Miskolcon pedig akár 15%-ot is jelenthet.

És sikerült megvalósítani a kitűzött célt?

A 10 telephelyből 9 helyen megugrottuk ezt a mértéket. A jászfényszarui Thyssenkrupp cégnél 8%-os lett a béremelés, itt nem sikerült megállapodni. A dolgozók nem fogadták el az emelés összegét, de egyéb nyomásgyakorló akcióban nem kívántak részt venni. A szakszervezet nem írta alá a bérmegállapodás-tervezetet, a cég kiadta egyoldalúan a munkaszerződés módosítást a dolgozóknak, ezt már mindenki aláírta. Mi itt 13%-os jövedelemnövekedést szerettünk volna elérni.

A legfeszültebb helyzet a szentgotthárdi Opelnél volt. Ott kétéves bérmegállapodást kínált a munkáltató, a felek több fordulóban egyeztettek, de megállapodás december végéig nem született. Végezetül a telephelyen lévő két szakszervezet kollektív munkaügyi vitát indított az eredményesebb tárgyalás érdekében, ahol egy figyelmeztető sztrájk megtartását is kilátásba helyezték. Az Opelnél lévő Járműgyártók Szakszervezeti Bizottságának kérésére jómagam is részese voltam az egyeztető bizottságnak, ahol mindkét fél kompromisszumot mutatva végezetül megállapodott. A munkavállalók sikerként könyvelték el a megállapodást, mert az túlmutatott a munkáltató eredeti ajánlatán.

Alapvetően a versenyszférában ugyanazok a tendenciák zajlanak, mint az országban. Az MNB minden évben tavasszal betervez a következő évre egy átlagbér emelkedést a versenyszférára is különböző gazdasági mutatók alapján. A Magyar Nemzeti Bank inflációs előrejelzése alapján betervezte, hogy 2022-ben 7,5%-kal fognak emelkedni az átlagkeresetek (ebben benne van minden túlóra, prémium stb.), ebből várható volt, hogy 6%-os alapbér emelkedést terveznek a vállalatok, melyből megvalósítható a 7,5%-os átlagkereset növekedés. Nem is emeltek volna többet, ha nem dönt a Kormány a járulékcsökkentés mellett. Ennek a döntésnek a hatása a vállaltoknál kb. 3,5% járulékcsökkentést eredményezett, melyet a legtöbb helyen a munkáltató tovább adott a munkavállalónak. A járulékcsökkentés meg a betervezett 6% alapbéremelés + egyéb kisebb jövedelmezőséget segítő bércsomaggal össze lehetett szedni a kétszámjegyű alapbéremelést. Arra is volt példa egyes telephelyeken, hogy a fizikai munkakörökhöz a szellemi munkavállalói állomány bértömegemelési elképzeléséből csoportosított át a munkáltató.

Ez nem jelentett feszültséget a különböző foglalkoztatási csoportba tartozók között?

Az elmúlt évek erőteljes tendenciája, hogy az alacsonyabb béreket próbálják feljebb emelni a szakszervezetek, mert a megélhetési költségek változása itt érezteti legjobban hatását. Ezen túlmenően az elmúlt években tapasztalt fizikai területen lévő munkaerőhiány is ezt tette szükségessé. Nyilvánvaló, hogy ez hosszú távon nem tartható fenn, mert belső feszültséget okoz. Lassan ott tartunk, hogy egy műszakba járó középvezető többet visz haza havonta, mint a magasabban képzett kollégák, például a mérnökök. Előfordult már, hogy a mérnökök azon gondolkoztak, hogy elmennek műszakba középvezetőnek, mert így a havi javadalmazásuk emelkedne. Ez a tendencia nem jó, és valóban bérfeszültséget szül. A szakszervezetekre egyébként az a jellemző, hogy a tagjainak túlnyomó része fizikai munkás. A hozzánk tartozó telephelyeken a tagság 90%-a fizikai munkakörben dolgozó munkavállaló. A szellemi dolgozók ritkán fordulnak a szakszervezethez, ők úgy érzik általában, hogy a képességük alapján egyénileg nagyobb az érdekérvényesítő erejük, így nem feltétlenül érdekük a kollektív képviselet.

A fentiek alapján tehát levonhatjuk azt a konzekvenciát, hogy nem elsősorban a cég gazdasági helyzete befolyásolja a béralkut?

A kétszámjegyű béremelés azért nem volt földtől elrugaszkodott, mert a 6% adott volt a gazdasági mutatók alapján, és a 4% járulékcsökkentés még hozzájött. Ezek a béremelések többségében nem a vállalat pénzügyi vagy gazdasági helyzetével függenek össze. Ha a Magyar Nemzeti Bank 6%-ot jósol, akkor a multi nem akar többet fizetni, függetlenül a saját gazdasági helyzetétől. Az az igazság, hogy a multi úgy készíti a pénzügyi tervet, hogy az anyavállalat bekéri a KSH és a Nemzeti Bank előrejelzéseit és az alapján tervez. Ha beterveznek 6%-ot, nyáron és ősszel a minimálbér emelésnél más megállapodás születik, újra kell tervezniük, mert tudják, hogy a szakszervezetek ez alá nem hajlandóak menni. Ezeket tolerálják a multik. A legtöbb szakszervezet annyit tud tenni, hogy amit az anyacég betervez, azt mindenképpen elhozza a tárgyaláson, hogy ne maradjon bent tartalék. Voltak olyan évek, amikor a cégvezetők nem adták oda a betervezett béremeléseket, és ezek év közben tartaléknak minősültek. Összegezve az elmúlt tárgyalásokat, most azt gondolom, hogy elmentünk a falig, elhoztuk, amit lehetett, de ezen túllépni csak a munkavállalók további nyomásgyakorlásával lehetett volna. Ez pedig most nem volt meg a munkavállalókban, mert többségében ők is érezték, hogy az elmúlt két év nem tartozik a cég túlzott sikeres évei közé.

A multik haszna – mint tudjuk – az anyacégnél csapódik le, hiszen ő adja el a terméket magas áron a vevőnek. Hiába kérjük ki a cég gazdasági mutatóit, minden magyarországi multi azt mondja, hogy nála nincs nagy nyereség, őt az anyavállalat visszafinanszírozza. Az anyavállalat értékesíti tovább a terméket és nála csapódik le a haszon. Tehát a haszon nagy része mondjuk egy németországi anyavállalat esetében a németországi központban csapódik le.

Mit lehetne tenni annak érdekében, hogy ebből az ördögi körből kilépjenek a szakszervezetek?

Azt kell látni, hogy a cégek is egy erős árnyomásban vannak. A multik egyre olcsóbban szeretnék gyártani a termékeiket. Mindig megy a fenyegetődzés, hogy elviszik a leányvállalatot egy költséghatékonyabb (olcsóbb munkaerő költséggel rendelkező) országba. Ez eddig Románia volt, de Románia most már nem olcsóbb. Megjelent a piacon Szerbia és akár Észak-Afrika is. Én azt látom, hogy jelen pillanatban még van tartalék a multikban bérek tekintetében. Az azonban biztos, hogy a robotizáció és a mesterséges intelligencia egyre gyorsabban tör előre. Az élő munkaerőt, ahol csak lehet, ki akarják majd váltani robotokkal. Ez a beruházás azonban igen költséges, így ezek a folyamatok nem olyan gyorsak, mint azt az ipar 4.0 megjelenésekor jósolták. Az a multivállalat, aki rendelkezik elegendő beruházásra fordítható szabad tőkével, az most igyekszik erre fordítani megtakarításait, vagy ebből a célból igyekszik hitelhez jutni. A következő években vélelmezhetően kevesebb munkaerőre lesz majd szükség a gyártósorokon, de hogy ez létszámleépítéssel fog-e járni, vagy a mesterséges fogyás (fluktuáció) elegendő lesz -e a létszám kiigazításokhoz, még nem látjuk.

Szakszervezetpolitikailag ezek a folyamatok nem csak sz országhatáron belül, hanem egy-egy cégcsoporton belül játszódnak. Ezért a szakszervezeteknek is régiós szinten kell összefogniuk. A kelet-európai leányvállalatok szakszervezeteivel szorosabbra kell fonnunk a kapcsolatot, mert azt tapasztaljuk, hogy az ezekben az országokban lévő leányvállalatokat kijátsszák egymás ellen az anyavállalatok. Kelet-Európára kell szakszervezetpolitikailag fókuszálni, és akár hosszabb távon a kelet-európai gyárakban lehet egységes bérkövetelés is. Információt kell cserélnünk, mint ahogy a cégek is folyamatosan információt cserélnek egymással.

Legtöbbször azzal szembesülünk, hogy maguk a munkavállalók nem hisznek abban, hogy összefogással jobb munkafeltételeket, kedvezőbb bér- és juttatási rendszert tudnak elérni a szakszervezet segítségével. Kishitűek vagyunk, és azt gondoljuk, majd lesz valahogy a későbbiekben, nem akarnak mindenáron konfrontálódni a munkáltatóval. Ott, ahol az emberek nem a félelmeikre alapoznak, és elhiszik, hogy alkupoziciójuk nem rossz, ott tud a szakszervezet is erélyesebben is fellépni. S mi lehet a cél? A nemzetközi leányvállalatoknál tevékenykedő szakszervezetek célja nem lehet más, mint valahogy zárkózni az anyavállalatnál dolgozó munkavállalók béreihez.

A kép illusztráció

Forrás: autopro.hu