A Volán-társaságok örökébe lépő Közlekedési Központoknál zajló munkaerő-mobilitás elsődleges okát a szerény jövedelmi viszonyokban szoktuk meghatározni. Mindez igaz, ám ebben a „gyorsléptű” mozgásban egyre nagyobb súllyal szerepel a bizonytalanság, a jövőkép-nélküliség. A munkavállaló azt tapasztalja, hogy 2012. óta a Volán szakmában, ami állandó, az a változás.

Szükség lenne egy megtartó erejű életpálya-modell megalkotására. Egy olyan konstrukcióra, amely a szellemi munkavállalóknak felvillantaná a szakmai előmenetel lehetőségét, az autóbuszvezetők számára újraszabná a korkedvezmény kérdését, és az egész szakma számára pedig nagyobb anyagi-erkölcsi megbecsülést biztosítana.

A „2×2 józanságával” belátható, hogy 65 év közeli életkorban emberi életekért és több tíz milliós járművekért felelőssé tenni munkavállalókat felelősség-deficit. Ezért a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét „megszüntetve-megőrizve” módon újra kellene gondolni.

Egy, több szakterületet integráló teamnek mielőbb egy munkaanyaggal kellene előrukkolni, a szociális felek számára. A közösségi közlekedésben a karbantartói állomány egészségi kockázati tényezőit is számba kellene venni, mivel az állomány korosodásával ezek a tényezők felerősödnek.

Eddig a témát a tanácstalanság az egyhelyben-topogás jellemezte, sem a kormányzati, sem a szakszervezeti oldal nem volt képes a kezdő rúgást elvégezni.

Most valami megmozdult, pályára léptek a szociális felek. Az autóbuszvezetők körében végzett egészségügyi felmérések nem engedik meg, hogy sokáig parkoló pályán vesztegeljen a kérdés. A kormányzati szándék is a munkakörök sajátosságait venné figyelembe, különösképpen az egészséget károsító tényezőket.

A szakma megtartó erejét megroppantja a struktúra szinte minden szelete felett Damoklész kardjaként lebegő kiszervezési szándék. Most zajlik a humán és a gazdasági területek kiszervezése és újabb és újabb kiszervezési tervek keringenek. Magasan képzett szakemberek fordítottak hátat a Közlekedési Központoknak. Számosan pedig a munkaerőpiacon kutakodnak valami biztosabb perspektíva reményében. Mindezek nyomot hagynak a szolgáltatás színvonalán, a városi önkormányzatokkal is egyre nehezebb zöldágra vergődni az alapellátás anyagi-szakmai kérdéseiben. Hiányolják a magasabb minőséget, a komplexebb utas-kiszolgálás igényét fogalmazzák meg: Azonban a megrendelői kívánságlistának gátja a kritikus munkaerőhiány, a jármű-modernizációs program lassú üteme, a szakma presztízsvesztése.

Közlekedéspolitikánkból egyre kifejezőbben megmutatkozik, hogy a közlekedési alrendszerek közül a közúti közösségi közlekedés a legmostohább. Korábban ez nem domborodott ki ennyire.

A jelenleg is zajló folyamatok és a közelgő piac liberalizáció azt sejteti, hogy a megyén belüli helyközi közlekedés, pár helyen a városi szolgáltatás, az ehhez hozzárendelt javító- karbantartó bázis és egy szűkre szabott szellemi- irányító állomány alkotja a jövőben a Közlekedési Központok szervezetét. Ugyanakkor olyan verzió is elhangzik, hogy egy vagy három Volán-cég működne a jövőben.

A közlekedési stratégia koordináta rendszerében meg kellene határozni a Volán-társaságok helyét, szerepét, a fenntartható fejlődés feltételrendszerét. Egy bizonytalan, érzékelhető jövőképet nélkülöző helyzetben az erőteljesen differenciálható igényekkel egybehangzó szolgáltatást nyújtani szinte reménytelen vállalkozás.

Zalaegerszeg, 2017. február 17.

                                                                                               Horváth László

                                                                                                       elnök

                                                                  Volán Dolgozóinak Demokratikus Szakszervezet