Az elmúlt hetekben, hónapokban a sajtóban is előtérbe került az „önfoglalkoztatók” szervezkedése. Erről a jelenségről és az ezzel összefüggő javaslatokról kérdezzük dr. Szabó Imre Szilárdot, a Munkástanácsok ügyvezető alelnökét, ügyvédet, aki egy angol és egy magyar nyelvű tanulmányt is írt a témában.

Gyakran merül fel a kérdés a médiában megjelenő esetek kapcsán – amelyek főleg a futárokat és a médiamunkásokat érintik –, hogy ezeknek a személyeknek munkaviszonyban kellene állniuk. Mit jelent az, hogy színlelt egy foglalkoztatás és mi lehet ennek a következménye?

A felek jogviszonyát nem elsősorban a szerződés elnevezésére tekintettel kell minősíteni, hanem a felek közötti kapcsolat valós tartalmára. A munkabérre rakódó adó- és járulékterhek elkerülése, valamint a munkajogi szabályozás egyes védelmi rendelkezéseinek (pl. felmondási szabályok és védelmek, végkielégítés, a rendkívüli munkavégzés korlátai és díjazása, a napi és heti pihenőidő, szabadság stb.) „kikerülése” érdekében gyakran előfordul a mindennapi életben, hogy a munkáltató és a munkavállaló munkaszerződés helyett megbízási vagy vállalkozási szerződést köt, azaz „kimenekítik magukat” a munkajog hatálya alól. Színlelt szerződésnek nevezi a jog azt, amelyet a felek színleg kötöttek (a gyakorlatban ezt vállalkozási szerződésnek nevezve), ám mögötte, valódi tartalma szerint egy úgynevezett leplezett, „takart” szerződés áll (leplezett munkaszerződés). A színlelt szerződés jogi sorsa (következménye) az, hogy semmisnek tekintendő; a felek jogviszonyát pedig a leplezett szerződés alapján kell megítélni. A színlelésről az a közkeletű vélemény, hogy mindig a foglalkoztató nyomására történik, de a saját gyakorlatom alapján is el tudom mondani, hogy egyáltalán nem ritka, hogy a munkát végző is érdekelt ebben, egyszerű megélhetési kérdés okán; ugyanis a járulék és adólevonások után várhatóan magasabb jövedelemben részesül, amelyet a munkaviszonyra vonatkozó adózási szabályoktól eltérő közteherviselés okoz. Mindenkinek eszébe juthat ezen a ponton a régmúltból a rendkívül kedvező „katázás” lehetősége. Könnyen felfogható ebből az egyszerű tényből, hogy az emberek – legalábbis, ha a saját zsebükről van szó, akkor biztosan – tudnak számolni.

Hosszú távon azonban a munkavállalónak számolnia kell azzal, hogy a színlelt szerződés következtében nem részesül a munkavállalókat védő szabályok nyújtotta biztonságból. Fontos cél tehát a küzdelem a színlelt munkaviszony ellen. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Ajánlása is kiemeli, hogy színlelt munkaviszony akkor jön létre, amikor a munkáltató az egyént nem munkavállalóként kezeli, hanem olyan módon, ami lehetővé teszi az illető valódi, munkavállalói jogállásának elrejtését, vagy amikor kialakulnak olyan helyzetek, ahol a szerződéses megállapodások hatásaként megfosztják a munkavállalókat az őket megillető védelemtől. A színlelt foglalkoztatás komoly jogkövetkezményekkel járhat; azt a foglalkoztatás-felügyeleti ellenőrzések és az adóellenőrzések során is vizsgálják, amelynek keretében a jogviszonyokat átminősíthetik. A munkavégzés alapjául szolgáló szerződéseket munkaügyi jogvitákban a bíróság is vizsgálja, és a bíróság is jogosult arra, hogy a jogviszonyt átminősítse munkaviszonnyá.

Itt tehát akkor csak egy egyszerű „trükközésről” beszélhetünk?

Nem gondolom ezt sem. A munkajogi szakirodalom azt hangsúlyozza, hogy az „gazdaságilag kiszolgáltatott munka” („economically dependent work”) fogalma olyan helyzetekre utal, amelyek az alárendelt (munkaviszony jellegű) foglalkoztatás és a független önálló vállalkozói tevékenység bevett fogalmai közé ékelődnek. Ezek a munkát végző személyek nem rendelkeznek munkaszerződéssel, és bár (távolról) valódi vállalkozóknak minősülnek, gazdasági függésük okán védelmi igényük hasonlatos a munkavállalókéhoz. Ugyanakkor az önmagában egy álvita szerintem, hogy pusztán azon elmélkedünk, hogy munkajogi értelemben munkavállaló vagy nem munkavállaló az illető személy. Ez egy szimpla elhatárolási kérdés, amelyet meghatároznak a munkaviszony úgynevezett minősítő jegyei. A fókusz szerintem máson van, illetve máson kell, hogy legyen: egyrészt a szociális biztonság kérdésén, másrészt a szervezkedési szabadságon.

Álvita az, hogy van-e biztosításuk vagy sem?

Az „önfoglalkoztatói kör” (ideértve az egyéni vállalkozókat, a „mini-társas vállalkozókat”) az általános szabályok szerint biztosítottak a társadalombiztosítás rendszerében. Ebből adódóan járulékfizetést kell teljesíteniük, és ezáltal társadalombiztosítási ellátásokra való jogosultságuk is fennáll. Az önfoglalkoztatói kör a biztosítotti státusz fennállásával és a járulékfizetés teljesítésével jogosultságot szerez az egészségbiztosítási ellátásokra, továbbá szolgálati időt gyűjtenek a nyugdíjbiztosítási ellátásokhoz, és az álláskeresési ellátásokhoz szükséges jogosultsági időt is szereznek. Így például keresőképtelenségük esetén (ami adódhat például betegségből) táppénzre jogosultak.

Vannak olyan társadalombiztosítási ellátások, amelyek bizonyos biztosítási időszak, szolgálati idő megléte esetén járnak (pl.: GYED, nyugdíj), ezekre – mint ahogy minden más biztosított – akkor jogosultak, ha teljesítik a vonatkozó feltételeket. Ettől eltérően például az egészségügyi szolgáltatás (pl.: háziorvosi ellátás, kórházi kezelés) a biztosítotti státusz fennállásával már elérhető részükre is.

Azonban az önfoglalkoztatói kört nem illetik meg azok a jogosultságok, amelyek a munkaviszonyban állókat megilletik. Így például nincs „fizetett” szabadságuk, nincs betegszabadságuk sem.

Olvasni arról, hogy az érintett munkavállalók (futárok, médiamunkások) erőteljes szervezkedésbe kezdtek. Milyen eredményeket érhetnek el?

A munkavállalói érdekképviseletek – itthon is – a mindenkori gazdasági és társadalmi körülményeknek megfelelően más és más szerveződési formákkal kísérleteznek, amelyre kiváló példa a médiaipar – és itt ne csak a 2023-as hollywoodi sztrájksorozatra gondoljunk. Megjelennek az innovatív, nyitott, hálózat-jellegű szervezkedési logikát képviselő szakszervezetek és egyéb alternatív jellegű, rugalmas érdekképviseleti struktúrák. Ezeket a jelenségeket gyakran nevezik a munkajogi szakirodalomban „alternatív” szakszervezeti tevékenységnek („alt-labour”). Világszerte elmondható, hogy a szakszervezetek saját érdekükben is (hiszen egyre több ilyen személy van) egyre inkább felvállalják minden gazdaságilag függő munkavállaló és az önfoglalkoztatók érdekeinek védelmét, és a jogi szabályozás is követi ezt a jelenséget. Egyértelmű tendenciaként figyelhető meg, hogy a „alt-labour” szervezetek száma folyamatosan növekszik, ellentétben a tradicionális szakszervezetek szervezettségével és taglétszámával. Hazánkban egyelőre két területen figyelhető meg érdemi szervezkedés: a médiaiparban, illetve az futárközösségeknél.

Egyelőre a problémákra történő figyelemfelhívás és a szakmai érdekvédelem erősítése az, amit el lehet érni. Egy tavalyi nyomásgyakorló akció élesen világított rá arra a problémára, hogy a hazai munkajogi szabályozás nem tud érdemben mit kezdeni az úgynevezett „alt-labour” munkaerőpiaci jelenségekkel és direkt munkaügyi akciókkal, amelyek egyelőre marginális módon jelentkeznek a munkaügyi kapcsolatok gyakorlatában; a bírósági jogalkalmazásban pedig teljességgel ismeretlenek. Egy esetleges nyomásgyakorlás vagy szervezkedés következményeit tekintve pedig nem is zárulhat kollektív munkajogi szempontból „értelmezhető” megállapodással, tekintve, hogy a szakszervezet által kötött kollektív szerződés nem vonatkozhat polgári jogi jogviszonyban foglalkoztatottakra, ugyanis az a munka törvénykönyve alapján kizárólag a munkaviszonyból származó vagy az ezzel kapcsolatos jogot vagy kötelezettséget szabályozhat. Azt is fontos kiemelni, hogy az önfoglalkoztatók szervezkedési szabadságát (és még inkább kollektív alkuhoz való jogát) a versenyjog is értelemszerűen korlátozhatja bizonyos mértékben (gondoljunk itt a kartell jelenségre). Ezeket nagyon nehéz egymástól élesen elválasztani.

Ez így eléggé kilátástalannak tűnik. Létezhet erre egyáltalán jogi szabályozás?

Álláspontom szerint időszerű, hogy a jelenségeket még időben „kezelve” Magyarországon is meghonosodjon egy olyan, akár munka- és versenyjogi szabályozás, amely megnyitja azt a lehetőséget, hogy az ilyen személyek érdekképviseletei (azaz a szakszervezetek) kollektív szerződést köthessenek a megbízói, megrendelői oldallal. Ilyen megállapodások léteznek a sokszor mintaként tekintett Németországban is. Ott a szabályozás a tarifaszerződési törvényt alkalmazni rendeli a munkavállalóhoz hasonló jogállású személyek esetében is. E személyi kör – meglehetősen bonyolult – tételes jogi meghatározásának lényeges tartalma az, hogy olyan személyekről van szó, akik gazdaságilag függő helyzetben vannak, a munkavállalóhoz hasonlóan szociális védelemre szorulnak, tevékenységüket megbízási vagy vállalkozási szerződés alapján végzik, személyesen teljesítenek és túlnyomórészt egy meghatározott személy számára végeznek munkát vagy munkajövedelmüknek átlagosan legalább fele ettől az egy személytől származik. A német szabályozás tehát megnyitja azt a lehetőséget, hogy e személyek érdekképviseletei kollektív szerződést kössenek a megbízói, megrendelői oldal érdekképviseleteivel.

Milyen konkrét javaslataik vannak ezzel kapcsolatban? 

Egy olyan javaslatban gondolkozunk munkajogászokkal és versenyjogászokkal, ami lehetőséget teremtene arra, hogy a területen működő szakszervezetek valódi megállapodásokat tudjanak kötni a megrendelőkkel, ami így egyfajta kivétel lenne a versenyjogi „kartell szabályok” alól. Itt mi elsősorban díjazási és a pihenőidővel kapcsolatos szabályokra gondolunk, hiszen ez érdekli elsősorban az érintetteket. Ez nem lenne klasszikusan kollektív szerződés, mivel az ilyen módon megkötött megállapodás kizárólag a szakszervezetek tagságára vonatkozna (szemben a kollektív szerződésekkel, amelyek munkaviszonyra vonatkozó rendelkezésének hatálya a munkáltatóval munkaviszonyban álló valamennyi munkavállalóra kiterjed), de hangsúlyozom, ebben az esetben is egyedi meghatalmazások alapján kerülhetne erre sor.

Nyitóképen a WGA és a SAG-AFTRA hollywoodi szakszervezetek tagjai és szimpatizánsai tüntetnek az HBO és az Amazon székháza előtt New Yorkban 2023. augusztus 22-én. Fotó: Fatih Aktas / Anadolu Agency / Anadolu Agency via AFP