Végső búcsút vettünk Rácz Sándortól, az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanács elnökétől, a Munkástanácsok Országos Szövetségének tiszteletbeli elnökétől csütörtökön a fővárosi Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

A Munkástanácsok Országos Szövetsége méltó módon búcsúzott Rácz Sándortól, akit a szövetség saját halottjának tekint. 

Palkovics Imre Elnök Úr a sírkertben elhangzott beszéde az alábbiakban olvasható:

Tisztelt Gyászoló Család, kedves Testvéreim!
Tisztelt Elnök Úr, Kedves Sándor!

Hát eljött az utolsó tavaszunk, amikor még testben is köztünk voltál és az a tavasz, amikor elhagysz minket.
Hétköznapi énemmel megrendülten értesültem, hogy már nincs szükség a számítógépre, amit utolsó találkozásunkkor ígértem Neked, hogy rövidesen elhagyva a kórházat folytathasd munkádat.

Ugyanakkor, legbelül megnyugvással próbálok a jövőbe nézni, mert azon a ragyogó tavaszi napon, amikor találkoztunk a betegágyadnál, megnyugtattál, és én elhittem neked, hogy nem halsz meg, mert aki olyan biztos benne, hogy a héten már az udvaron kapirgáló csirkéjét eszi ebédre ehelyett a semmilyen ízű kórházi koszt helyett, aki olyan módon veszi le a nővért a lábáról az üveg borra mutatva, amit kapott, hogy “ha ezt megiszom nővérke…”, aki olyan lelkesedéssel készül befejezni a Parázsló szándék következő kötetét, aki olyan konok elszántsággal és a hivatásos történészek sértett gőgjével dacolva kutatja a dokumentumok között a történelmi igazságot a nemzet számára, az nem halhat meg soha!

Drága Sándor!

Te a nemzet és minden idők magyar munkásainak gyermeke vagy. Az a kisfiú maradsz örökre, akit este a nagyanyja vár haza a napszámból, az a fiatal, akit beszippant a kommunizmus gyári munkásainak kíméletlen sorsa, aki puszta kézzel száll szembe a szörnyeteggel, és akit huszonötödik születésnapján életfogytiglani börtönre ítél a gonosz.

Az csak testben hal meg, akinek nevét a csíksomlyói búcsú miséjén visszhangozzák Székelyföld gyönyörű hegyei, ahol a misét celebráló Püspök hangja az égbe árad, és ahol az Ég leszáll a többszázezres, ünneplőbe öltözött lelkű gyülekezetre, amikor elhangzik, hogy Rácz Sándor a Nemzet Halottja!

Nem vagyunk méltók, hogy küzdelmeid, dicsőséged utódainak szerepében tetszelegjünk.

Tanítónk vagy!

Tanítónk vagy: bátorságból, emberi tisztességből, hűségből, a munkának és a munkásembernek járó tisztelet megköveteléséből, a nemzet tragédiáit okozó tények kíméletlen kutatásából és néven nevezéséből, a kiszolgáltatottak védelméből, egymás iránti felelősségből, haza- és nemzetszeretetből.

Büszkék vagyunk arra, hogy kezedet szoríthattuk, és az utolsó napokon is megejtően tiszta szemeidbe nézhettünk.
Utolsó intelmedet megfogadjuk. Nem engedjük a magyarságot kiforgatni az igazából, és nem tétovázunk leleplezni a hazugságot.

Nyugodj békében kedves Sanyi bácsi!